Így nyaralunk mi (idén másodjára:)

Francia kirakodóvásár

Nemrég Mirelle-nél láttam a szórólapot, a kirakodóvásárról, bár négy nappal a nagy ünnep előtt, mégis, mivel lassan már megint két éve lesz, hogy Franciaországban voltam, gondoltam egy csipetnyi frankofón hangulatot szívesen kapnék, mégha magyar módra is.

A vásárt a Városháza parkban helyezték el, és azt kell mondjam, hogy alapvetően hasonló hangulata volt, mint egy-egy vidéki francia piacnak, nem csak a kínálatnak, hanem a napfényes időnek, a zenélés közben vidáman beszélgető verklisnek, a karusszelnek, és a szimultán sakkpartit játszó nagymesternek is köszönhetően.

Néhány francia régióhoz (Aquitaine, Dordogne, Champagne-Ardenne, Bourgogne, Nord-Pas de Calais, Pays de la Loire) kapcsolódóan a francia gasztronómia legismertebb termékeinek kínálatát megismerhette az is, akinek eddig legfeljebb a nagy áruházak előrecsomagolt termékeinek formájában volt hozzá szerencséje.

Az ital választékban a különféle borok mellett pezsgők, cidre-ek, cassis-ok is megtalálhatóak voltak. Az ételek között a lekvároktól az aprósüteményeken át a különféle pástétomokig számos terméket hoztak magukkal a Franciaországból érkező cégek.

A magyar mezőnyt olyan nevek erősítették mint T. Nagy Tamás (sajttálak), illetve az éttermek közül a Chez Daniel, az Artisano és a La Galette.

Összességében az vásárt, mint afféle ízelítőt, hangulatosnak találtuk, azonban annyival több a francia gasztronómia ennél, hogy egy nagyobb rendezvényt is el tudnék képzelni neki.

Két dolgot hoztunk haza, egy különleges creme de cassist (fekete ribizli likőr), ami enyhébb a hagyományos változatnál, és borral van vegyítve, valamint egy hihetetlenül finom mogyorós csókot, amiben szintén fekete ribizli van (és sajnos már majdnem el is fogyott...:)

Culinaris Bisztró

Jó ideje ugyanazokat az éttermeket látogatjuk. Nem az új helyektől tartunk, hanem inkább attól, hogy ott nem találjuk meg azt a minőséget, amit mégis csak elvárunk, amikor elmegyünk egy étterembe.

A héten, miután a ház ura átesett egy zűrös foghúzáson, eldöntöttük, hogy amint jobban lesz, új helyet fogunk kipróbálni. A hőségre tekintettel a környékbeli éttermekről írt véleményeket olvasgattam, míg végül sikerült döntenünk, méghozzá a legkézenfekvőbb mellett.

A Culinaris alig pár percre van tőlünk, és közelsége miatt is csábító, amikor valami különlegeset szeretnénk venni, és szombat-vasárnap esténként szinte senki nem jár arra, így tökéletesen alkalmas a hosszas nézelődésre, viszont az étterem, illetve szerintem inkább bisztró részét eddig hanyagoltuk, a nem túl kényelmesnek tűnő székek miatt (ez nálunk sarkalatos pont:)

Annak, aki a helyet még látásból sem ismeri, a belső részen pár hosszú magas asztal van, nagyjából 25 embernek elég székkel, az utcán szintén le lehet ülni, talán valamivel kevésbé komfortosabban (engem zavarna a 2-es villamos, és a menetrendszerűen közlekedű turista buszok).

A menü rövid, változatos és gyakran frissül, az idénynek is megfelelő változtatásokkal, levesből három, a többi fogásból 4-5 féle található. Jó ötletnek találom, hogy ahogy a húsos-sajtos pultnál is, itt is elérhetőek a minőségi alapanyagokból készült szendvicsek.

Rövid tanakodás után párom Gazpachot rendelt, főfogásként Brazil bélszínt zöldségterinnel és vargánya mártással, desszertnek pedig gyümölcssalátát egy ráadás gombóc Haagen Dazs vanília fagylalttal.

A cukor (nem tudom milyen volt, elfelejtettem megkérdezni) ellenére nekem inkább a Hideg sárgabarack-eper leves tetszett meg menta granitéval, utána egy rózsaborsos mustármártásos csirkemellet választottam, végül pedig gyerekkorom nagy kedvencét a madártejet, amit ezúttal bergamottal készítettek.

Összességében jó volt a véleményünk, bár egy-két apróságot szeretnék megemlíteni.

A Gazpacho finom volt és friss, minden összetevőt tökéletesen lehetett rajta érezni, viszont állagra egy kicsit hígnak tűnt. A Sárgabarack-eper leves számomra kicsit édes volt, de mondjuk nekem minden az, a menta granita elég különös látvány nyújtott, ahogy a tetején úszott, viszont csodásan illett az epres ízhez.

A bélszín párom szerint tökéletesen volt átsütve, azonban megállapította, hogy nem férfi adag, illetve a finom vargánya mártásból egy kicsivel többet szeretett volna húshoz. A csirke tökéletes volt, a zöldség köret szintén, a mennyiség számomra bőséges, pár falat meg is maradt.

A desszertek jók voltak, a gyümölcssaláta a vanília fagyi nélkül is rendben lett volna, de így volt igazán jó, a madártejnek a bergamot karaktert adott, ami még tovább tökéletesítette ezt a számomra így is tökéletes ízt.


Majd' el felejtettem, 2009-es Sauska Rosét ittunk hozzá, kellemes volt, de egy erős szénsavas vízzel még jobb fröccs lett belőle. (Sajnos szóda nem volt, ezért a kényszermegoldás.)

Gazpacho

Hideg sárgabarack-eper leves menta granitéval

 

Brazil bélszín zöldségterinnel és vargánya mártással

Csirkemell rózsaborsos mustármártással és minizöldség frikasszéval

Gyümölcskehely + 1 gombóc Haagen Dazs fagyi

Bergamotos madártej 

Piacnap

Hajnalban portyáztam a Hunyadi téren. A gyönyörű sárgadinnye lemaradt:)

Gasztro blogos események

Az interneten a gasztro blogok terjedésével nem én vagyok az egyetlen, aki hagyományos szakácskönyveket elhanyagolja, hiszen a neten ugyanannak a receptnek is száz féle változata található meg, ráadásul a blogger hasznos tanácsaival, valamint a kommentelők észrevételeivel együtt.

Szerintem sokkal komplexebb képet kapunk az egyes nemzetek, illetve akár régiók ételeiről, gasztro kulturájáról, megtudhatjuk hogyan készül mondjuk egy gazpacho Spanyolországban, Portugáliában vagy Latin-Amerika országaiban, de azt is hogyan készíti egy gyakorlott háziasszony, egy kreatív, de kezdő szakács vagy egy neves séf.

Nem csoda, hogy már évek óta hódítanak a különféle témákban indított gasztro blogos események. Természetesen lehetetlen lenne mindet felsorolni, nem is célom, az éppen aktuális, és számomra is érdekes témákból válogattam össze néhányat.

VKF! 36. - Világjáró Fazék

Határidő: 2010. július 31.- augusztus 1. (szombat-vasárnap)

Részletek

A magyar gasztrobloggerek között méltán népszerű eseményt 2007 elején hívta életre Chili&Vanilia, amikor "virtuális kulináris játékra" hívta a gasztrobloggereket. A játék jelenleg a 36. fordulójánál tart, számos ötletes, és ízletes témával és fotóval a háta mögött. Ez alkalommal a "Világjáró Fazék" a témája. Sedith, az aktuális házigazda várja a témába illő bejegyzéseket, illetve természetesen emailben azok linkjét, hogy bekerülhessenek a hagyományos összesítésbe, ahol minden, a témában résztvevő blogger bejegyzése megjelenik majd.

Gasztrotipp - Utazz velünk!

Határidő: 2010. szeptember 5. (vasárnap)

Részletek

Szintén a nagyvilág ízeit várja a Gasztrotipp csapata. "Utazz velünk" címmel indított receptversenyükön gasztrobloggereket ingerlő nyeremények várhatóak, a sorsoláson való részvételhez csak egy regisztráció és a bejegyzést tartalmazó link elküldése szükséges.

A nemzetközi események közül is érdemes válogatni, még akkor is, ha esetleg valaki nyelvtudása nem a legerősebb, a receptek kis gyakorlattal, és esetleg egy szótárral gyorsan lefordíthatóak, a többiben meg, ha marad némi nyelvtani hiba, nem probléma, hiszen a lényeg nem a helyesírás, hanem a gasztronómia!

Bread Baking Day 32. - Italian Breads

Határidő: 2010. augusztus 1. (vasárnap)

Részletek

Mióta itthon sütök kenyeret, azóta az egyik nagy kedvencem a Bread Baking Day, ahol, ahogy a cím is mutatja, valamilyen kenyérfélével vagy péksüteménnyel lehet benevezni. Az érdeklődés általában igen nagy, nem szokatlan a kétszáz feletti résztvevő sem, a receptek természetesen a világ minden tájáról érkeznek. A jelenlegi forduló, ahogy úgy tűnik mindenfelé, az utazáshoz kapcsolódik, az olasz kenyérfélék receptjei közül kell elküldeni egyet (vagy legfeljebb kettőt) a forduló házigazdájának.

Weekend Herb Blogging 241.

Határidő: 2010.július 11., vasárnap, 11 óra (már csak 3 nap)

Részletek

Heti rendszerességgű a Weekend Herb Blogging, ami idén már ötödik évfordulójánál tart. Itt olyan recepteket várnak, amelyekben fűszernövények, szokatlan növények alkotják az étel fő alkotóelemét vagy amely az adott (fűszer)növény felhasználási módjairól szól. A recepthez kapcsolódó bejegyzésnek frissnek (az adott hetinek) kell lennie, és kérik, hogy más gasztro blogos eseményre ne nevezzünk vele. A formai követelmények kötöttek, így, aki szeretne receptet küldeni, mindenképpen böngéssze át alaposabban is a kiírást.

My Legume Love Affaire

Határidő: 2010. július 31. (szombat)

Részletek

Szintén érdekesnek találtam a My Legume Love Affairt, bár némi értelmezési problémám akadt, mivel én a franciából ismerem a le légume (zöldség) szót, az angol nyelvben azonban a légume a hüvelyes zöldségeket (bab, lencse, stb) hívják így, ezek alkotják ugyanis a témát hónapról hónapra az előételektől a desszertekig. Számos érdekes recept található itt, köztük nagyon sok vegán és vegetáriánus.

A rendezvény nagyon népszerű, annyira, hogy egészen 2011-ig megvannak a jelentkezők, akik a havi eseményeket tartják.

Kérdés: Nektek mi a kedvenc gasztro blogos rendezvényetek?

Lusta szombat reggelek

A kecske egy masszív (és nagyon nehéz, próbáltam) ülőalkalmatosság:)

Olykor-olykor eszünkbe jut, hogy milyen jó lenne egy olyan igazi békebeli hangulatú helyet találni, ahol szombat reggelenként finom (akár angol) reggelit vehetnénk magunkhoz jóféle kávéval, teával. Volt már rá példa, hogy ki is próbáltunk helyeket, de vagy a mi elvárásaink nagyok (finom ételek-italok, nem túl drága árfekvés, KÉNYELMES székek/fotelek), de egyelőre nem sikerült megtalálnunk azt a helyet, amire vágyunk.

Azonban találtunk mást. Olyan helyet, ahol ismernek, ahol családiasan a hangulat, kellemes zenékkel, most már egyre ismerősebb arcokkal, és a nagyon kedves tulajdonossal. Ahol a szombat reggeleket nyugisan, lassan éledezve lehet tölteni az olykor zsúfolt hétvégi programok előtt.

Először még az előző munkahelyem kapcsán jutottam el ebbe az aprócska kávézóba, majd egy idő után magammal cipeltem a ház urát is, aztán vettünk logós kávéstermoszt, aztán megvettük a saját kávéfőzőnket, de továbbra is ide jártunk, immáron nem csak, hogy igyunk (vagy a termoszunkban magunkkal vigyünk) egy kávét, hanem azért is, hogy az otthoni géphez kávét vegyünk.

Szép nagy kávék, és a regebédünk

Amikor végül új munkahelyre kerültem, rá kellett jöjjek, hogy sajnos a nyitvatartási- és a munkaidő összeegyeztethetetlenek (egy kis nyelvtörő:) és csak szabadságok alkalmával jutottunk el a kedvenc kávézónkba, s a hazavitt kávét olyan precízen porcióztam, hogy két alkalom között biztosan kitartson.

Augusztus közepén aztán emailt kaptam, miszerint szeptembertől minden szombaton délelőtt nyitva áll a kávézó, s azonnal lelkesen telefonáltam haza, hogy akkor már csak alig pár hét, és mehetünk kávézni (és finom, a Franciaországban kóstoltra emlékeztető croissant enni).

Azóta (néhány kivétellel) minden szombat délelőttöt ott töltünk, lehetőleg a nyitvatartás utolsó órájában. Iszunk egy hatalmas tejes-tejhabos kávét, eszünk egy (több) croissant-t, és ahogy lassan elszállingózik a többi vendég, legtöbbször még egy jó beszélgetésre is jut időnk Zsuzsival, a tulajdonossal.

Kávémacsek:)

Aki nem ismeri, de szeretné, szívesen elküldöm a címet, de csak akkor, ha hagytok nekünk is helyet.

Gondolatok 2 év után

Mostanában a főzés elég minimálisra redukálódott nálunk, legtöbbször valami gyorsan összedobható, egyszerű étel a cél, de mostanában, talán lustaságból vagy más okból az is gyakrabban előfordult, hogy kihasználva a céges melegétel utalványokat, a kollégákkal együtt a helyi menzán ettünk.

Eszembe jutott, hogy bizony most novemberben már két éve, hogy úgy döntöttünk, hogy változtatni szeretnénk azon a módon, ahogy addig ettünk. Közben sokat változtak körülöttünk a dolgok, sokszor emlegettem már, hogy egyszer lakást, többször munkát is váltottunk, hol több, hol kevesebb szabadon felhasználható idővel, energiával, kedvvel rendelkeztünk. Egyes időszakokban szigorúbban betartottuk az önmagunknak szabott rendet, máskor, leginkább különlegességek és extra minőségű csokik esetén, gyakrabban engedtünk a csábításnak.

Manapság álszentség lenne azt mondani, hogy még mindig a kezdeti idők száz százalékos cukor és lisztmentessége a jellemző. Azt gondolom, hogy jelenleg talán megegyezhetünk, mondjuk, olyan nyolcvanban, és bevalljuk, hogy ritka az a nap, amikor legalább egy kocka csokit nem eszünk, bár az is igaz, hogy mindig a legjobb minőségű, illetve a lehető legnagyobb kakaótartalmú változatokat részesítjük előnyben (egy hagyományos, pláne tejes csoki ma már olyan édes, hogy még véletlenül sem kerülhet a kosárba).

Viszont azt is be kell vallanom, hogy két év után először van otthon egy fél kiló (vagy immár kicsit kevesebb) cukor otthon. Én vettem, a saját kezemmel cipeltem haza, aztán még csak úgy magában is kipróbáltam, ráadásul csak minimális lelkiismeretfurdalással, mivel őcukrosságát demerarának hívják, és finomítatlan nádcukor:)

A liszttel kapcsolatban is kicsit engedékenyebb lettem. A  kenyerek még mindig otthon sülnek, legtöbbször sütőben, azonban mostanában újra előfordult párszor, hogy a kenyérsütőben készültek el. A tésztájuknál a teljes kiőrlésű liszt 10-15 százalékát legtöbbször kenyérliszttel helyettesítem, mivel így lesz végül leginkább olyan állagú, amit mi szeretünk (tömör, de nem masszív...).

A mindenki által ismert DNK helyett mostanában gyakran készül a Burgonyapelyhes kenyér, viszont zsemlét és kiflit az idejét sem tudom már mikor sütöttem utoljára, az ezek maradékából készített házi zsemlemorzsa sem hiányzik, mivel olajban sem sütünk, legfeljebb két-három havonta.

Ami még mindig változatlan, az a komoly mennyiségű gyümölcs és zöldség fogyasztás  (és változatlanul meglepődök, amikor valaki azt mondja, hogy ő nem, vagy alig eszik effélét). Szerencsére még lehet kapni szőlőt, de a legtöbb almafajtát is szeretjük, és még csak most jönnek majd a déligyümölcsök, amikkel szintén képesek vagyunk telepakolni a kamrát.

Összességében én elégedett vagyok magunkkal. Igaz, hogy van ami még megoldásra vár (az asztalnál evés például majd csak saját lakásban lesz megvalósítva..), azonban képesek voltunk, önmagunk ellenében is, legyűrni néhány olyan berögződést, amelyre születésünk óta neveltek minket.

A még mindig kételkedőknek pedig nem tudok mást mondani: nekünk működik, másnak is ugyanúgy ott a lehetőség.

Barátokkal enni

Néhányukat 10 éve ismerem. Bejártuk fél Európát, de leginkább Franciaországot. Színészkedtünk franciául és magyarul. Velük szerettem meg a finom francia sajtokat, és természetesen a száraz vörösbort. Jó időket töltöttünk együtt.

Múlt hétvégén összejöttünk egy napra, mindazokkal, akik el tudtak jönni, és a kellemes nyári napsütésben újra ettünk-ittunk egy jót. Csak úgy franciásan. Arra emlékeztünk, hogy 10 éve alakult a Charivari.

A fényképen látható ételek egyikét sem én készítettem, de minden nagyon finom volt. (Akiét nem fényképeztem, attól utólag is bocs:)

C'était une bonne journée, merci a tous!

Barbecue

Taboulet

Gateau chocolat

Saint Albray et ses amis

La vigne

Gondolatok egy tömör kenyér nyomán

Mostanában egy kicsit többet engedünk meg magunknak (egy-két fagyi/jégkrém, keserű csoki, de nem cukormentes, és kenyereinkbe 1/4-1/3 arányban kenyérliszt kerül). Természetesen nem lehet mindig ugyanúgy, és mostanában kicsit hanyagoltuk is a házimunkákat, közte a házi készítésű étkeket (legalábbis többször volt "szabad napunk", amikor mindenki a hozzá legközelebb eső helyen, kollégákkal ebédelt).

A kenyerekkel kapcsolatban az is sokat elmond, hogy a villamos felé útba esik kedvenc pékségünk, a Lipóti. Bizony, egyszer-kétszer (ha otthon nem készült egy ideje ilyesmi) a burgonyás pogácsák megkísértenek minket, a Gyökérkenyér pedig annyira hasonlít a Máltán kóstolthoz, hogy egyszerűen néha muszáj venni belőle.
(Most már sütni fogok otthon is, mert jó ideje piszkálja a fantáziám.)

Ugyanakkor persze törekszünk visszatérni a teljesen (de legalábbis 99%-ban) "mentes" életre. A nehézségek leginkább a kenyérnél és a péksüteményeknél mutatkoztak meg eddig, ugyanis a teljes kiőrlésű kenyér ámbár sokkal ízletesebb, de mégis jóval tömörebb tud lenni könnyített társainál.

Ez persze magyarázza azt is, hogy sok esetben, amikor valaki receptet kér, én pedig ajánlok neki (első körben a Dagasztás nélküli kenyér az első ötletem, pláne, ha kenyérsütésben kevésbé gyakorlott háziasszonyról, - emberről van szó:), aztán amikor rákérdezek, hogy milyen lett, akkor az esetek többségében az arcokon nem látok tökéletes elégedettséget.

Sajnos ilyen esetekben az a legnagyobb gond, hogy aki életében először sütött kenyeret, ráadásul egy ennyire könnyű recept alapján, és mégsem sikerül, azt bizony igen nehéz rávenni arra, hogy megint süsse meg, csak ezúttal kicsit módosított (könnyített verzióban).

Kipróbáltam már azt is, hogy elsőre fehér vagy kenyérlisztből ajánlottam megsütni a kenyérkénket, ez viszont eddig minden esetben oda vezetett, hogy a később teljes kiőrlésűvel valamilyen arányban kombinált verziót túl nehéznek, mondhatni, túlságosan teljes kiőrlésűnek, érezték, így bár a receptet azóta is használják olykor (nagy örömömre), de ami miatt szerették volna (egészségesebb életmódra ön-ösztönzés) abban nem sikerült az előrelépés.

Tegnap este aztán a DNK dagasztott változatát készítve egy új liszt kipróbálása nyomán sikerült kicsit "teljesebb" kenyeret létrehoznom a mostanában megszokottnál.

Párom valójában örült is neki, sőt pár napja kérte is, hogy csináljak "olyan tömörebb kenyeret", mert azt olyan jó vékonyra lehet szelni, hogy aztán megkenje finom vajjal, megpakolja a kedvenc spanyol szalámijával, meg uborkaszeletekkel, és így a "kevés kenyér, sok rávaló" elvű szendvicset jól befalja.

Belga vajas, anyukámék féle krumplis szalámis, sajtos, uborkás, snidlinges

Az eddigi tapasztalatok alapján azt tudom mondani, mindenkinek vannak nehéz napjai, és kenyerei. Ennek ellenére szerintem nem szabad feladni a tökéletes utáni kutatást, az új receptek próbálgatását. Addig is néhány ötlet mindazoknak, akinek elsőre nem sikerült, vagy nem úgy sikerült, vagy már előre félnek mi lesz:

- ha dagasztás nélküli a kenyered (DNK), akkor mindenképpen tartsd be az időtényezőket: minimum 12 óra "kelesztés" a tésztának, minimum 30 perc átforrósítás a sütőedénynek, 30-30 perc fedővel, majd fedő nélkül (ez utóbbi lehet kevesebb is, ha már nagyon pirul a kenyér teteje)

- ha dagasztott a kenyered, akkor jó, ha kétszer dagasztod (20-20 perc kenyérsütővel), közben egy 20 perces kelesztéssel, majd a végén még legalább egy fél órát szintén hagyod kelni letakarva, meleg helyen, mielőtt a sütőbe kerül

- miután a kész kenyeret kivetted a sütőből, óvatosan spricceld le egy kevés vízzel (kézzel, szórófejes locsolóval, ami éppen van), ez a héját kellemesen ropogóssá teszi majd (ahogy a vízcseppek érik isteni hangokat ad, igen, a kenyér:).

- ha frissen szeretnéd is fogyasztani, akkor is minimum egy fél órán át hagyd, hogy hűljön, lehetőleg egy rácson (így, ugye, alulról is hűl), majd óvatosan vágj belőle, és, ha még így is forró (valószínű), a szeleteknek is hagyj egy kis időt

- friss fogyasztás esetén is finom belőle a szendvics, DE finom vajjal, és esetleg egy kevés sóval fogyasztva is olyan ízélmény, amit nem szabad kihagyni

- ha nagyjűból kihűlt, akkor tedd kenyértartóba, kenyérzsákba, vagy ahol nem szárad kis, különben a szeletelés maga lesz a kínszenvedés (pláne, ha tényleg nehéz kenyér lett)

- ha a kenyér héja kemény, akkor óvatosan vágj minél vékonyabb szeleteket (kb. 1 cm), majd pakold meg mindenféle finomsággal, amit szeretsz

- ne sóhajtozz a három centi vastagra vágott bolti fehér kenyér karéjok után, ha nagyon szeretnéd, néha próbálj ki egy kenyér liszttel/fehér tönkölyliszttel készült receptet is, mert bármilyen finom és egészséges a teljes kiőrlésű kenyér, sokkal jobban fogod értékelni, ha néha mást is megkóstolsz.

Receptek nálam:

Dagasztás nélküli kenyér
Másfél órás buci
DNK Summer Version
Csigás kenyér
Fekete olivás focaccia
Isteni zsemle
Diós gyorskenyér

Ja, és ez (volt) a reggelim:)

Elmaradások: 5 dolog magamról és barátságlánc

Egyik régi bűnöm, annak a bizonyos "7 dolog magamról" posztnak a megírása. Inkább nem is mondom meg milyen régen, de miután ő is megosztotta azt a bizonyos 7 fontos dolgot, Dia kért fel, hogy én is írjak róla.

A hétből azt, amit elsőnek gondoltam, sajnos már ellőtem, a gyakori vállficamokat említettem volna, de aztán talán éppen azért, mert falra festettem az ördögöt, meg is történt, posztolásra is került:)

Dia az érzékekről írt. Nekem leginkább emlékek jutottak eszembe, főleg olyasmik, amik az én szép szervezetemmel kapcsolatosak:))

1. Igaz, hogy a név- és arcmemóriám sok évig pocséknak gondoltam (már sokat javítottam rajtuk), viszont a történésekre, kimondott dolgokra hihetetlenül jól emlékszem. Az első álmomat amire vissza tudok emlékezni, nagyjából 3-4 évesen álmodtam, repültem az óvoda felett.

2. Egész kicsi voltam még, amikor a szüleim tengerimalacokat neveltek. Nem túl nagyban, de volt pár ketrecünk. Egyre nagyon emlékszem velük kapcsolatban: nagyon tetszett ahogy mozgatták az orrukat, evés közben, ezért eltanultam tőlük, méghozzá olyan jól, hogy ma is megy, ha koncentrálok kicsit:D

3. A bal kezem középső ujján van egy barna pötty. A világ leghülyébb módján keletkezett. Kamaszkoromban egyszer tüske ment bele, amit nem sikerült teljesen kiszedni, de én csak piszkáltam, piszkáltam (tűvel..) végül a tüske nem jött ki, cserébe viszont kialakult a pöttyöm.

4. Sok évig fel voltam mentve tornából (a gyakori vállficamok miatt), de amúgy sem voltam jó viszonyban ezzel az órával: mivel talajtornából nagyon jó voltam felküldtek a gerendára, bukfencezni (!!), én meg azzal a lendülettel estem a gerenda mellett felhalmozott székkupacra; máskor a gyűrűről estem le két méterről, a hátamra, eszes tornatanárunk szerint tudnom kellett volna, hogy szőnyeget kell alá tenni (mellesleg 10 éves voltam, ő meg a terem mellett csajozott éppen..) Érdekes, hogy amúgy soha semmi bajom nem lett:)

5. Több mint tíz évig azt hittem, hogy 171 centi vagyok, majd egy mérésnek köszönhetően szomorúan jöttem rá, hogy csak 168. És igenis, ez nagy különbség, pláne, ha az ember szívszerelme kereken két méter magas:))


Másik elmaradásom, a Maricától kapott "Különleges baráti díj", amit ezúton is nagyon köszönök, és ki is tettem, hogy mindenki lássa:)

Amennyire láttam mindenkinek van már, így azt mondanám bárkinek adom szeretettel, aki csak erre jár, és egy picit is megörvendeztettem a szívét (és a gyomrát:).

Cserébe, hogy egy receptet sem írtam, íme egy szép virág, a barátnőmtől kaptam nemrég, gondoltam megörökítem, talán az örökkévalóságnak.

Heti menü helyett vállficam

Mondhatni igen érdekesen alakul eddig ez az év. Az első 10 nap menüje és főzőcskézése után pár nap szalmaság (és ezzel párhuzamosan, nálam zöldséges-rizses egytálételek) következett volna.

Erre aztán azon túl, hogy tönkrement a winchesterem még a vállam is kiugrott. Nesze neked új év...

Nem kell azért rögtön sajnálkozni, mivel bár ezen a vállamon még nem esett meg eme kellemetlen eset, a másikkal már gyakorlott vagyok, tinédzserként számos alkalommal éjszakáztam különféle ügyeleteken emiatt. De azért jelenleg egy teli lábas, de még egy serpenyő megemelése, vagy akár csak kevergetés közbeni tartása, hogy le ne penderüljön a tűzhelyről, komoly fáradalmat jelent.

Így aztán egy időre kénytelen vagyok a menüírást (és megvalósítást) felfüggeszteni, és egy darabig a technikailag lehetőség szerint egykezes ételeket főzni. (Jelzem, eddig nem sok van:))

Egyelőre még van némi idő, amit kötelezően felkötött kézzel kell töltenem, de azért, ha készülne közben bármi olyasmi, amit érdemes megosztani, akkor posztolom majd. Sajnos a fent említett winchester halál miatt az utóbbi egy hónapban eltett, még poszt nélküli képeim egyelőre kétséges, hogy vissza lehet hozni, úgyhogy, ha előbb nem, amikor hónap végén már kötésmentes leszek írok majd az újdonságokról.

Érdekes, a kilencvenes években még 4 hétig kellett felkötni, a karom, most 2 hetet ajánlottak, feljődünk, vagy gyorsabban gyógyulok?:)

Amúgy lenne egy kérdésem, bárkihez, aki hallott/olvasott ilyenről. Azt mondják minden betegségnek van valamilyen magasabb oka. A vállficamnak vajon mi lehet? Ezzel párhuzamosan minden tanácsot szívesen vennék, hogyan lehet műtét nélkül megúszni ezt az állapotot (sajnos a jelenlegi orvostudomány állása szerint nincs más választásom, ha végleges megoldást szeretnék...:(

Kép innen.

Régi idők olvasmányai

Valamikor, több mint 25 éve nekilátta az első könyvemnek. Nem tudom melyik lehetett, mert bár a memóriám kivételes, azért olyan aprócska koromban még talán nem maga a történet volt a lényeg, hanem a betűk felfedezése.

A hatalmas családi könyvtár (és nem túlzás így nevezni) után a falu könyvtára jött, amit a gimnáziumé, majd egyre más városoké követett.

Könyvtárbból azokat szeretem, illetve szerettem, mert évek óta nem járok már, ahol szabadon lehet kószálni a sorok között, nem az egykori egyetemi könyvtárhoz hasonlóan, ahol a számítógépen kinézett könyvet a pult mögött álló emberkétől vehettem át - két nap múlva...

A sorok közötti bolyongásnál a könyvek illata mellett az is a jó, hogy az ember sokkal merészebb lesz, könnyebben ismerkedik az újjal. Így aztán én magam lassan mindenből csipegettem ától zéig, minden műfajban.

Olyanokkal ismerkedtem meg így mint Richard Feynman (Tréfál, Feynman úr?), Bozai Ágota (Tranzit glória, Perzsa díván(y)), Moon Unit Zappa (Amerika, szépségem) és egyáltalán az Ulpius legtöbb könyve, Hankiss Elemér (Az információhiányról) és ismertem meg témákat, kezdve a tenyérjóslástól, a repülőmodellek felépítésén át, a 17. századi francia verseken, és a azték történelem kevéssé ismert területein keresztül a kommunista időszak színdarabjaiig.

Míg első gimnáziumi esszéim egyikében még azt írtam, mindent elolvasok, az életrajzokon kívül, a könyvtári sorok között kutatva rájöttem, hogy ez sem igaz, Viktória királynő, Washington, Napoleon életrajzai voltak az elsők, amelyeket számos ismert és kevésbé ismert emberé követett.

Aztán lassan én is véget vetettem az iskolában töltött éveknek, és nekiláttam a munkának, és, hogy egy ismerősöm kissé szúrós szóhasználatával éljek, a "komolyabb" tevékenységeknek (mindig is komolynak találtak, mert túl sokat olvastam..:), majd következett egy hosszabb időszak, amikor szinte abba is hagytam a sorok böngészését.

De ez nem tarthatot sokáig, ahogy újra felfedezetem magam úgy a könyveket is, ráadásul az utóbi időszakban többet más nyelveken is megszerettem. Jelenleg úgy hiszem, hogy majd ha valamikor saját gyermekek jelentik az akadályt köztem és egy jó könyv között, mazt biztosan le tudom majd küzdeni. Pláne, hogy szegény apróságok sorsa előre le van fixálva: olvasók lesznek. De legalábbis könyvszeretők. Punktum:D

Arról, hogy mit olvastam 2008-ban, azt hiszem páran már tudják a választ, ha szorgalmasan rákattintgattak a jobb oldali "My reading list" nevezetű képecskére (lehet kattingatni, most is, de az már az idei:)

Szóval, akit érdekel, miket olvastam tavaly, részletezve, nagyjából időrendbe szedve, az ide kattintva megtekintheti. Amiket kiemelnék:

Kurt Vonnegut: Macskabölcső (sok-sok éve kedvenc)
Clive Barker: Korbács (nehéz olvasmány, de régi vágyam volt)
Sue Monk Kidd: A méhek titkos élete (először könyvtárból, másodjára a saját polcunkról)

Ezen felül ajánlom mindenkinek, kicsit a gasztro téma felé fordulva, az éppen most újra elolvasott A leves hazudik c. könyvet, Hans-Ulrich Grimmtől, nagyon tanulságos, és, ha csak a negyede is igaz, akkor is megdöbbentő, mit próbálnak velünk megetetni (és nem csak a cím szerinti levesben).

Remélem mindenkinek lesz ideje idén is elolvasni legalább néhány jó könyvet, akár újraolvasni pár régi kedvencet, és ne csak azért, mert ahogy egy igen hülye ismerősöm megjegyezte "egy művelt embernek olvasnia KELL" (igen, ott volt a hangsúly:), hanem mert, ha megtaláljuk a nekünk való olvasmányt, akkor az mindig megmarad nekünk, és majd idővel talán tovább is él bennünk.

(A kép innen, mellesleg kedvenc könyveim egyike:)

Év eleji/végi beszámoló

Halihó mindenki, itt vagyok, és remélhetőleg most már itt is maradok:)

Ahogy olvasgattam a blogokat, mindenkinek jól telt a karácsony, szilveszter őrülete, senkinél sem maradt el a bonbon áradat, a bejglisütés, a szilveszteri sós/sajtos rudacska és a lencsefőzelék sem.
Utólag is jó étvágyat mindenkinek:)

Nálunk, ahogy már az előző évben is, a karácsony nem jelentett sem ajándékokért való őrült rohangálást, de még csak a sokaknál megszokott étel-undort sem.

Azért pár ajándékot kaptunk azért, apróságokat (főként mézet és pálinkát:), de amióta csak lehet, mindenkit lebeszélünk az ajándékozásról, és alkalmanként pár apróságot kivéve mi sem ajándékozunk semmit.
Ráadásul mivel most már több mint egy éve cukor- és fehér liszt-mentesen élünk, ezért nem esünk abba a hibába sem, hogy teleesszük magunkat mindenfélével, pláne nem édességgel, mert azok a legtöbb esetben nem úgy készülnek, ahogy mi szeretjük.

24-én, késő este egy egyszerű sóval-borssal-citrommal ízesített lazac steaket készítettünk, sütőben igen gyorsan elkészült, egyszerű házi kenyérrel.
25-étől négy napon keresztül családot látogattunk az ország két pontján, ahol azért egy vékonyka szelet erejéig kóstoltam anyukám mákos bejglijéből (igen, cukorral csinálja, viszont sosem reped meg:), és a szintén az anyukám által készített gombócos káposztából (ha valaki nem ismeri, ebben több a gombóc, kevesebb a káposzta, mint a hagyományos töltött káposztában).
Szintén mákos bejglit, ámbár diabetikusat ettem párom családjánál, illetve finom sült kacsamellel pakoltak meg minket hazafelé, amit még jó pár napig eszegettünk utána is:)

A szilveszterünk nagyjából abban merült ki, hogy főztünk egy nagy adag lencsefőzeléket, amit éjfél után valamikor sült virslivel eszegettünk, egyrészt mert mindkettőt szeretjük, másrészt, hátha tényleg sok pénzt jelent:)) Pezsgőzni nem szoktunk, és bár felmerült, hogy ihatnánk egy kortyot, inkább mellőztük a dolgot, így tökéltesen józanon léptünk át az új évbe. Ráadásul kettesben, otthon, egy tévézéssel (semmi szilveszteri műsor!!:) és számítógépezéssel eltöltött este után. Lehet kiakadni:DD

Szinte csak képek

Halihó mindenki. Hát komolyan nem ígérgetek többet, nem tudom mikorra tudom összekapni magam, hogy blogoljak végre. Olykor pedig fogalmazódnak a postok a fejemben, és szegény drágám meg ajánlgatja mindenkinek, hogy nézzék meg miket írtam eddig, mert hogy az milyen jó, meg finom, meg minden, de aztán valahogy sosem lesz iromány.

Pedig azért főzök (ezen a héten egy kellemetlen, az ujjamat ért sérülés miatt nem, de amúgy hellyel-közzel folyamatosan). Általában azért egy heti menüt össze tudok hozni, munka után, programok után, félálomban is akár, bevetem még magam a konyhába, mert csak az az igazán finom és egészséges, ami otthon készül.

Mivel esténként valahogy mindig elmarad, magammal hoztam pár képet, hogy lássátok mifélék kerültek az elmúlt másfél hónapban a gépem lencséje elé.

(Ez egy novemberi kávé, reggel, félhomályban, félig alva:)

Hogyan bűnözünk mi?

Vannak időszakok, amikor a saját magunk által választott étrend, amiről, ugye, ez a blog is mesél, valahogy inkább terhünkre van.

Ennek első változata, amikor a sokadik hosszú munkanap után elfelejtettem megvenni valamit az ebédhez/vacsorához és marad a vajas kenyér (ha sütöttem kenyeret...:), vagy valami, ami nem tetszik. Ilyenkor bizony rendelünk, vagy hétvégente, étteremben eszünk.

Rendelni, ritka kivétellel, egy helyről szoktunk, az Il Treno pizzái közül néhány változatot minimális bűntudattal eszünk meg, a Marghareta és a Quattro Formaggi az örök favoritok.

Az étterem választásban ugyanilyen csökönyösen ragaszkodunk egyetlen egyhez, a Friday's (azaz teljes nevén a Thanks God it's Friday's:), annak is kizárólag az Oktogonon található étterme. Megmondom őszintén, volt már, hogy elgondolkoztam, hogy vajon mit miből csinálnak, de általában levest (mindet tudom ajánlani) és valamilyen főételt választok, azoknál nem félek annyira, a desszertekről pedig tudom, hogy elég édesek, így, ha rászánom magam, tisztában vagyok nagyjából a cukor mennyiségével, amit beviszek a szervezetembe...:) Olykor azért muszáj veszélyesen élni, no.

Az étrendünkben való vétkek második változata, amikor olyan dolgokról (illetve leginkább csak egyről) van szó, amit szeretünk, és nem is akarjuk megvonni magunktól.

Nem hiszem, hogy nehéz lenne kitalálni, ez bizony az édesség. Elsősorban a sütik, amikből nem csak hétvégén készül, hanem a heti menüben is van egy nap, amikor leves és desszert az ebéd, plusz, amikor van rá energiám, akkor valamilyen kekszet is sütök, amit a reggeli teához, kávéhoz lehet fogyasztani.

Még mindig elsősorban (mert nem lehet másodiknak sorolni) a jó minőségű csoki. Ezek mindig minimum 50%-os csokik, tej nélkül, általában cukor nélkül, vagy gyümölcscukorral. De természetesen egy nagy kakaó tartalmú csokiban azért lehet egy minimális cukor is, legfeljebb ritkábban, és kevesebbet eszünk. Jelenlegi kedvencünk ez utóbbi kategóriába tartozik (kávés 1848), de nemrég megkóstoltunk egy 50%-os Milkát is, ami valamennyi tejet is tartalmazott, és erősen kávés íze volt, no az sem volt rossz egyszer.

Már szinte itt vagyok:D

Kedves mindenki, aki érdeklődött, és aki kommentelt esetleg az elmúlt időszakban, elnézést az alapos csúszásért. Az új munkahely, új albérlet nehézségeit időközben egy kellemes kis influenza is megtoldotta, vagyis mire felvettem volna a ritmust, és posztoltam volna valami értelmeset, vagy egyátalán posztöoltam volna, addigra ágynak dőltem rendesen.

De a hétvégén már alkottam egy kicsit, és ígérem... nem azt, hogy jó leszek, hanem, hogy még a héten értelmes és tartalmas irománnyal (sőt, ha minden jól megy, irományokkal) töltöm meg a virtuális oldalakat.

Addig is mindenki süssón-főzzön szorgalmasan:D

Amikor nyári hó esik... avagy el vagyok havazódva

Kedves mindenki!

Jelentem itt vagyok már egy hete, de legfeljebb gerilla munkásságomat lehet megtekinteni az egyik-másik gasztroblogba írt kommentjeim formájában (Na, jó, ez nem teljesen igaz, a másik két blogban alkottam egy minimálisat).

Hogy ide miért is nem írtam Franciahonból való hazaérkezésünk óta, annak is megvan a maga oka: annyira telítődtem információkkal az alig tíz napba durva módon besűrített látnivalók és élmények megszerzése során, hogy egyszerűen még mindig zsong az agyam, és nem tudom hol kezdeni.

Szóval még rendet kell tenni a fejemben is, felidéznem mi történt, hol voltunk, mit láttunk, ettünk, vettünk, és aztán leszek képes csak valamiféle beszámolóra (gasztro beszámolóra meg pláne:).

Addig is, mivel ma megint ellógok egy napra, megemlíteném közben, hogy hárman is gondoltak rám a Kreatív Blogger díj kapcsán. Szeretném megköszönni a kedvességüket ezúton is. Amint holnap visszatérek kitalálom én kit jelölnék, sajnos most már nincs rá időm:))

Akik jelöltek:

Chriesi
Dulmina
Panka

És a díj:

Addig is míg lélekben is visszatérek jók legyetek, és főzzetek szorgalmasan, hogy legyen honnan lesnem az ötleteket:)

Sütés, sütés, pakolás, izgalmak

Ma, a tervek ellenére, nem serpenyőztem. És még fotózni sem fotóztam. Vagyis hát igen, de ez a szegény kis citrom annyiban vett részt a mai nap főzéseiben, hogy a citromos jegesteánk alkotórésze lett.

Azonban nem mondhatom, hogy nem csináltam semmit. Bár főzni nem főztem, de sütöttem egy keveset. A mai nap termése:

- egy adag zabpehelycsók (végre kezdenek ellapulni, bár most meg puhák kicsit..:)
- másfél adag túrós zsemle, vagyis összesen 3 darab zsemle, a többiből kb. 2 centis kockákra vágva, sajttal beborítva pogácsaféleként végezte (Úgy tűnik még nem posztoltam, de Cukroskatától vettem a  receptet)
- egy adag clafoutis, ezúttal ringlós (jut eszembe, a ringlós-rebarbarás dzsememet meg sem mutattam - nem is baj, mert külsőre nem túl szép:)
- egy adag DNK, avagy dagasztás nélküli kenyér
- egy adag gépi sütésű kenyér (ha ritkán is, de E.Margit alap kenyérreceptjét használom, teljes kiőrlésű kivitelben)

A nagy sütés-főzés indoka pedig nem más, hogy holnap kora hajnalban indulunk végre Franciaországban. Már egész honvágyat éreztem, viszont az út nagyon nehezen jött össze, úgyhogy el is gondolkodtam, hogy talán nem kéne mennem. Viszont az út olyan nevezetességeket kínál (Normandia és Bretagne), amit nem bírok visszautasítani, ugyanis ez a kedvenc vidékem.

Ne tessék nagyon irigykedni, lehet, hogy borozni, sajtozni, meg tengergyümölcsözni:) fogunk több mint egy hétig, azonban várhatóan végig 20 fok körül lesz a hőmérséklet, esővel, széllel, ahogy kell. Azt hiszem azért valahol fent haragszanak rám, hogy mégis elmegyek:))

Bloghasadás

Ezúttal tudatom minden kedves érdeklődővel, hogy elharmadoltam a blogot, egyrészt az átláthatóság/tematikusság kedvéért, másrészt, mert sajnos hiába legfőbb témám a főzés-sütés, sajnos nem fértem bele a gasztro kategóriába.

Ezentúl minden gasztro-féle iromány a mithrile.blogspot.com-ra kerül, a könyvekről szólók a bookish-me.blogspot.com, az organizing témájúak pedig az organizing-me.blogspot.com oldalakon (ez utóbbira mindenki figyelmét felhívnám, mert pár év, és Magyarországon is nagy divat lesz:).

A könnyebb elérhetőség kedvéért, mindegyik oldal jobb szélén a kis képekre kattintva is át lehet jutni egyikről a másikra.

Viszont most már elmondhatom, hogy 3 blog büszke tulajdonosa vagyok:))