Elfelejtett képek - Vegán palacsinta

Továbbra is a régi képek között kutakodva jutott eszembe, hogy vegetáriánus barátaink is meglátogattak minket még júniusban, komoly kihívás elég állítva, ami az ebédet illeti: sem cukor, sem fehér liszt, sem hús, sem tojás, sem tej... Na, de akkor mit eszünk?

Őszintén szólva a főételre már nem emlékszem, és kép sem készült róla, azonban a desszert nagyon is megmaradt emlékezetemben, mivel életemben először készítettem tudatosan vegán ételt, ráadásul hagyományos palacsintát már évek óta nem bírtam sütni (tizenévesen még dobáltam is, huszonévesen már mindig leragadt...), ezt viszont, az utolsó darabig én sütöttem meg.

Receptet innen vettem (bár már Merci is egy másik receptet vett alapul:), a recepten leginkább annyi módosítás történt, hogy teljes kiőrlésű búzalisztre cseréltem.

Vegán teljes kiőrlésű palacsinta
(serpenyős és palacsinta vastagságtól függően 12-15 db)

- 45 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 1,5 l szóda
- 1 ek őrölt lenmag 2 ek vízben elkeverve
- 2 ek olaj
- késhegynyi sütőpor
- csipetnyi só

A száraz anyagokat összekeverjük, először az olajjal és a lenmagos vízzel, majd lassanként a szódával csomómentesre keverjük, például habverővel.

Én egy fél óráig hagytam pihenni, illetőleg a lisztet megdagadni. A végén kicsit sűrűnek tűnt a tészta, így még egy kevés szódát öntöttem hozzá.

A serpenyőt elsőre kicsit alaposabban kiolajoztam (pláne magamhoz képest), később kb. minden 8-10. palacsintávál egy fél kávéskanálnyi olajat csepegtettem az edénybe.

Nagyon gyorsan, és könnyen sül, könnyen feljön, és az elsőre meglepő kinézet (már sütés előtt barna a tészta, a liszt miatt) ellenére is nagyon finom, és nagyon ízletes.

Mi túróval és frissen főzött málnalekvárral, majd vegyesen túrós-bodzalekváros töltelékkel ettük. Isteni volt, és percek alatt mind elfogyott.

Fogyasztási javaslat:)

Elfelejtett képek - Túrós-gyümölcsös kehely

Egyszer, valamikor nagyon rég, de legalábbis még bőven a nyár közepén látogatóba jött hozzánk a barátnőm. Szerencsére bőven volt időm, lelkesedésem és a piacról beszerzett mindenféle is otthon, így aztán egy egyszerű de (mint utólag kiderült) nagyon finom ebéddel leptem meg.

Aztán, ahogy lenni szokott, a fényképezőkből a kártyákat ide-oda vándoroltattam, és végül már magam is elfeledkeztem róla, hogy készült pár kép is, mielőtt mindent befaltunk volna. Szerencsére nemrég nekiláttam képeket válogatni a karácsonyi képeslapokhoz és naptárakhoz, amikor észrevettem egy régebbi keltezésű mappát, amiben megtaláltam az alábbi képeket.

A receptekről nem tudnék sokat mondani, az egyik a világ, szerintem, egyik legegyszerűbb, és legfinomabb étele: petrezselymes krumpli, tejfölös uborka salátával (a családi legendárium része a történet, amikor nyaraláskor, alig öt évesen, reklamáltam a pincérnél, amikor az ubisalira nem került tejföl:) Hagyományosan tálalva nem egy fotogén étel egyik sem, így a képet mellőzném.

A desszert egy szintén nagyon egyszerű, túróval rétegezett gyümölcsös kehely. Ez sem egy különlegesség, de azért leírom miből is áll, hogy végre egy recept is szerepeljen az írások között:)

Túrós-gyümölcsös kehely
(pohártól függ, de nálunk 3 adag lett)

- 25 dkg túró
- fél tejföl
- 1-2 kanál méz
- fél rúd vanília
- 30 dkg bogyós gyümölcs
- 3 evőkanál folyósabb lekvár

A túrót összetörjük, majd összekeverjük a tejföllel, a mézzel és a vanília magjaival. A gyümölcsöket megmossuk, leszemezzük, ha kell, majd a túrós krémmel váltakozva üvegpohárba/kehelybe/tálkába rétegezzük, lehetőleg kisebb kanállal, annak érdekében, hogy a pohár belső oldala tiszta maradjon, és a rétegek szépen elkülönüljenek a végén. A tetejére természetesen gyümölcs kerüljön.

Így is nagyon finom, de még egységesebb lesz az íze, ha a tetejére egy egy-egy evőkanálnyi folyós (lehetőleg szintén bogyós gyümölcsös) lekvárt öntünk, ami a rétegek között átfolyik. Én az anyukámtól kapott bodzalekvárt öntögettem rá, amiben bogyók is voltak, így még több gyümölcs került rá.

Hűtőben tároljuk, 1-2 óra alatt jól összeérnek az ízek, de türelmetlenebbek előbb is eltüntethetik.

Lusta szombat reggelek

A kecske egy masszív (és nagyon nehéz, próbáltam) ülőalkalmatosság:)

Olykor-olykor eszünkbe jut, hogy milyen jó lenne egy olyan igazi békebeli hangulatú helyet találni, ahol szombat reggelenként finom (akár angol) reggelit vehetnénk magunkhoz jóféle kávéval, teával. Volt már rá példa, hogy ki is próbáltunk helyeket, de vagy a mi elvárásaink nagyok (finom ételek-italok, nem túl drága árfekvés, KÉNYELMES székek/fotelek), de egyelőre nem sikerült megtalálnunk azt a helyet, amire vágyunk.

Azonban találtunk mást. Olyan helyet, ahol ismernek, ahol családiasan a hangulat, kellemes zenékkel, most már egyre ismerősebb arcokkal, és a nagyon kedves tulajdonossal. Ahol a szombat reggeleket nyugisan, lassan éledezve lehet tölteni az olykor zsúfolt hétvégi programok előtt.

Először még az előző munkahelyem kapcsán jutottam el ebbe az aprócska kávézóba, majd egy idő után magammal cipeltem a ház urát is, aztán vettünk logós kávéstermoszt, aztán megvettük a saját kávéfőzőnket, de továbbra is ide jártunk, immáron nem csak, hogy igyunk (vagy a termoszunkban magunkkal vigyünk) egy kávét, hanem azért is, hogy az otthoni géphez kávét vegyünk.

Szép nagy kávék, és a regebédünk

Amikor végül új munkahelyre kerültem, rá kellett jöjjek, hogy sajnos a nyitvatartási- és a munkaidő összeegyeztethetetlenek (egy kis nyelvtörő:) és csak szabadságok alkalmával jutottunk el a kedvenc kávézónkba, s a hazavitt kávét olyan precízen porcióztam, hogy két alkalom között biztosan kitartson.

Augusztus közepén aztán emailt kaptam, miszerint szeptembertől minden szombaton délelőtt nyitva áll a kávézó, s azonnal lelkesen telefonáltam haza, hogy akkor már csak alig pár hét, és mehetünk kávézni (és finom, a Franciaországban kóstoltra emlékeztető croissant enni).

Azóta (néhány kivétellel) minden szombat délelőttöt ott töltünk, lehetőleg a nyitvatartás utolsó órájában. Iszunk egy hatalmas tejes-tejhabos kávét, eszünk egy (több) croissant-t, és ahogy lassan elszállingózik a többi vendég, legtöbbször még egy jó beszélgetésre is jut időnk Zsuzsival, a tulajdonossal.

Kávémacsek:)

Aki nem ismeri, de szeretné, szívesen elküldöm a címet, de csak akkor, ha hagytok nekünk is helyet.

Paradicsomos zöldségleves

Miközben ez a leves főtt, azon tűnődtem, hogy érdemes-e a posztolásra. Végül is levest aztán tényleg nem nagy ördöngősség főzni, legfeljebb egy szép fotó láttán mondja azt az ember (vagy legalábbis én), hogy kivételesen inkább főzzük ezt a már jól beváltak helyett.

Végül aztán, hosszan tűnődés után, arra jutottam, hogy egyrészt a blogolásban mostanában nagyon is elmaradtam, másrészt a levesnek sem szabad hátrébb szorulnia a sütiknél és kenyereknél, megosztom a receptet.

Hamarjában befejeztem a levest (éppen itt, a számítógép előtt ülve, mert a munkahelyi konyha kicsi és "nemszeretem"), és körbenéztem, hogy vajon eddig miféle levesekről írtam. A szűrőnek hála tíz másodperc alatt kiderült, hogy összesen egy leves került szóba, ráadásul a rám és a leveseimre jellemző elnagyolt stílusban, viszont éppen arra a bizonyos káposztalevesre utalva, amelyhez jelenlegi levesem igencsak közel áll.

Paradicsomos zöldségleves (2 adag)

- 1 nagy sárgarépa

- fél karfiol

- 1-2 zöldhagyma

- 1 kis paprika

- 1 nagy marék rizs

- 1 kis paradicsompüré

- só, bors

A zöldségeket megtisztítjuk, feldaraboljuk, nekem simán belemennek a karfiol zsenge levelei, és a szárának az a része, ami nem fás. Felöntjük annyi vízzel, hogy kb. 1-2 ujjnyira ellepje, majd sózzuk, borsozzuk és hozzáöntjük a paradicsompürét (ez egyelőre nem házi, a pici üvege miatt vettem, mert azt jól fel tudom használni).

Egyszer-kétszer megkeverjük, majd, amikor forrni kezd hozzáadjuk a rizst, végül közepes lángon addig főzzük, amíg minden megpuhul. Viszonylag sűrű (ha nem öntöttük fel tűlzottan), a paradicsom miatt enyhén savanykás leves lesz belőle.

Én nem csak melegen, hanem hidegen is szeretem, és ekkora mennyiségben talán még a fogyókúrás levest utálók sem berzenkednek ellene.