Lusta szombat reggelek

A kecske egy masszív (és nagyon nehéz, próbáltam) ülőalkalmatosság:)

Olykor-olykor eszünkbe jut, hogy milyen jó lenne egy olyan igazi békebeli hangulatú helyet találni, ahol szombat reggelenként finom (akár angol) reggelit vehetnénk magunkhoz jóféle kávéval, teával. Volt már rá példa, hogy ki is próbáltunk helyeket, de vagy a mi elvárásaink nagyok (finom ételek-italok, nem túl drága árfekvés, KÉNYELMES székek/fotelek), de egyelőre nem sikerült megtalálnunk azt a helyet, amire vágyunk.

Azonban találtunk mást. Olyan helyet, ahol ismernek, ahol családiasan a hangulat, kellemes zenékkel, most már egyre ismerősebb arcokkal, és a nagyon kedves tulajdonossal. Ahol a szombat reggeleket nyugisan, lassan éledezve lehet tölteni az olykor zsúfolt hétvégi programok előtt.

Először még az előző munkahelyem kapcsán jutottam el ebbe az aprócska kávézóba, majd egy idő után magammal cipeltem a ház urát is, aztán vettünk logós kávéstermoszt, aztán megvettük a saját kávéfőzőnket, de továbbra is ide jártunk, immáron nem csak, hogy igyunk (vagy a termoszunkban magunkkal vigyünk) egy kávét, hanem azért is, hogy az otthoni géphez kávét vegyünk.

Szép nagy kávék, és a regebédünk

Amikor végül új munkahelyre kerültem, rá kellett jöjjek, hogy sajnos a nyitvatartási- és a munkaidő összeegyeztethetetlenek (egy kis nyelvtörő:) és csak szabadságok alkalmával jutottunk el a kedvenc kávézónkba, s a hazavitt kávét olyan precízen porcióztam, hogy két alkalom között biztosan kitartson.

Augusztus közepén aztán emailt kaptam, miszerint szeptembertől minden szombaton délelőtt nyitva áll a kávézó, s azonnal lelkesen telefonáltam haza, hogy akkor már csak alig pár hét, és mehetünk kávézni (és finom, a Franciaországban kóstoltra emlékeztető croissant enni).

Azóta (néhány kivétellel) minden szombat délelőttöt ott töltünk, lehetőleg a nyitvatartás utolsó órájában. Iszunk egy hatalmas tejes-tejhabos kávét, eszünk egy (több) croissant-t, és ahogy lassan elszállingózik a többi vendég, legtöbbször még egy jó beszélgetésre is jut időnk Zsuzsival, a tulajdonossal.

Kávémacsek:)

Aki nem ismeri, de szeretné, szívesen elküldöm a címet, de csak akkor, ha hagytok nekünk is helyet.

Paradicsomos zöldségleves

Miközben ez a leves főtt, azon tűnődtem, hogy érdemes-e a posztolásra. Végül is levest aztán tényleg nem nagy ördöngősség főzni, legfeljebb egy szép fotó láttán mondja azt az ember (vagy legalábbis én), hogy kivételesen inkább főzzük ezt a már jól beváltak helyett.

Végül aztán, hosszan tűnődés után, arra jutottam, hogy egyrészt a blogolásban mostanában nagyon is elmaradtam, másrészt a levesnek sem szabad hátrébb szorulnia a sütiknél és kenyereknél, megosztom a receptet.

Hamarjában befejeztem a levest (éppen itt, a számítógép előtt ülve, mert a munkahelyi konyha kicsi és "nemszeretem"), és körbenéztem, hogy vajon eddig miféle levesekről írtam. A szűrőnek hála tíz másodperc alatt kiderült, hogy összesen egy leves került szóba, ráadásul a rám és a leveseimre jellemző elnagyolt stílusban, viszont éppen arra a bizonyos káposztalevesre utalva, amelyhez jelenlegi levesem igencsak közel áll.

Paradicsomos zöldségleves (2 adag)

- 1 nagy sárgarépa

- fél karfiol

- 1-2 zöldhagyma

- 1 kis paprika

- 1 nagy marék rizs

- 1 kis paradicsompüré

- só, bors

A zöldségeket megtisztítjuk, feldaraboljuk, nekem simán belemennek a karfiol zsenge levelei, és a szárának az a része, ami nem fás. Felöntjük annyi vízzel, hogy kb. 1-2 ujjnyira ellepje, majd sózzuk, borsozzuk és hozzáöntjük a paradicsompürét (ez egyelőre nem házi, a pici üvege miatt vettem, mert azt jól fel tudom használni).

Egyszer-kétszer megkeverjük, majd, amikor forrni kezd hozzáadjuk a rizst, végül közepes lángon addig főzzük, amíg minden megpuhul. Viszonylag sűrű (ha nem öntöttük fel tűlzottan), a paradicsom miatt enyhén savanykás leves lesz belőle.

Én nem csak melegen, hanem hidegen is szeretem, és ekkora mennyiségben talán még a fogyókúrás levest utálók sem berzenkednek ellene.

Gondolatok 2 év után

Mostanában a főzés elég minimálisra redukálódott nálunk, legtöbbször valami gyorsan összedobható, egyszerű étel a cél, de mostanában, talán lustaságból vagy más okból az is gyakrabban előfordult, hogy kihasználva a céges melegétel utalványokat, a kollégákkal együtt a helyi menzán ettünk.

Eszembe jutott, hogy bizony most novemberben már két éve, hogy úgy döntöttünk, hogy változtatni szeretnénk azon a módon, ahogy addig ettünk. Közben sokat változtak körülöttünk a dolgok, sokszor emlegettem már, hogy egyszer lakást, többször munkát is váltottunk, hol több, hol kevesebb szabadon felhasználható idővel, energiával, kedvvel rendelkeztünk. Egyes időszakokban szigorúbban betartottuk az önmagunknak szabott rendet, máskor, leginkább különlegességek és extra minőségű csokik esetén, gyakrabban engedtünk a csábításnak.

Manapság álszentség lenne azt mondani, hogy még mindig a kezdeti idők száz százalékos cukor és lisztmentessége a jellemző. Azt gondolom, hogy jelenleg talán megegyezhetünk, mondjuk, olyan nyolcvanban, és bevalljuk, hogy ritka az a nap, amikor legalább egy kocka csokit nem eszünk, bár az is igaz, hogy mindig a legjobb minőségű, illetve a lehető legnagyobb kakaótartalmú változatokat részesítjük előnyben (egy hagyományos, pláne tejes csoki ma már olyan édes, hogy még véletlenül sem kerülhet a kosárba).

Viszont azt is be kell vallanom, hogy két év után először van otthon egy fél kiló (vagy immár kicsit kevesebb) cukor otthon. Én vettem, a saját kezemmel cipeltem haza, aztán még csak úgy magában is kipróbáltam, ráadásul csak minimális lelkiismeretfurdalással, mivel őcukrosságát demerarának hívják, és finomítatlan nádcukor:)

A liszttel kapcsolatban is kicsit engedékenyebb lettem. A  kenyerek még mindig otthon sülnek, legtöbbször sütőben, azonban mostanában újra előfordult párszor, hogy a kenyérsütőben készültek el. A tésztájuknál a teljes kiőrlésű liszt 10-15 százalékát legtöbbször kenyérliszttel helyettesítem, mivel így lesz végül leginkább olyan állagú, amit mi szeretünk (tömör, de nem masszív...).

A mindenki által ismert DNK helyett mostanában gyakran készül a Burgonyapelyhes kenyér, viszont zsemlét és kiflit az idejét sem tudom már mikor sütöttem utoljára, az ezek maradékából készített házi zsemlemorzsa sem hiányzik, mivel olajban sem sütünk, legfeljebb két-három havonta.

Ami még mindig változatlan, az a komoly mennyiségű gyümölcs és zöldség fogyasztás  (és változatlanul meglepődök, amikor valaki azt mondja, hogy ő nem, vagy alig eszik effélét). Szerencsére még lehet kapni szőlőt, de a legtöbb almafajtát is szeretjük, és még csak most jönnek majd a déligyümölcsök, amikkel szintén képesek vagyunk telepakolni a kamrát.

Összességében én elégedett vagyok magunkkal. Igaz, hogy van ami még megoldásra vár (az asztalnál evés például majd csak saját lakásban lesz megvalósítva..), azonban képesek voltunk, önmagunk ellenében is, legyűrni néhány olyan berögződést, amelyre születésünk óta neveltek minket.

A még mindig kételkedőknek pedig nem tudok mást mondani: nekünk működik, másnak is ugyanúgy ott a lehetőség.

Burgonyapelyhes kenyér

Ennek a receptnek az ősét Limarától lestem, eredetileg hot-dog kiflik készültek belőle. Azonban miután először véletlenül, majd már szándékosan is bent felejtettem a kenyérsütőben, és kiváló kenyér lett belőle, úgy döntöttem, hogy inkább annak használom.

Ez utóbbi alkalommal, a múlt hétvégén, a kenyér tésztája hosszasan kelt, először a kenyérsütőben, majd a délutáni napsütésben a konyhaasztalon. Végül olyan gyönyörű nagyra nőtt, hogy úgy döntöttem mindenképpen megosztom.

Burgonyapelyhes kenyér

- 1 pohár joghurt vagy kefir
- 2 dl tej
- 1 tojás
- 0,5 dl olaj
- 2 teáskanál só
- 8-10 evőkanál burgonyapehely (krumplipüré por is ugyanolyan jó)
- 50 dkg teljes kiőrlésű liszt (vagy 40 dkg tk + 10 dkg kenyérliszt)
- 2,5 dkg élesztő

A hozzávalókat kenyérsütőgépben 20 percig dagasztom, majd minimum 40 percig kelni hagyom. Ezek után kiveszem, lisztes deszkán lazán átgyúrom, majd konyharuha alatt hagyom, hogy kétszeresére keljen (kb. 1 óra)

Fél óra múlva (a kelés kb. felénél) begyújtom a sütőt, és előmelegítem a kedvenc cserép sütőedényem (fedeles jénai, sütőben is használható lábas/fazék is ugyanolyan jó), hasonlóan a Dagasztás nélküli kenyér receptjéhez. Amikor már alaposan átforrósodott az edény, óvatosan kiveszem, majd igyekezve, hogy ne nyomkodjam ki a levegőt, a tésztát beleteszem.

Fedővel kb. 25 percig sütöm, majd fedő nélkül is nagyjából ennyi ideig. Miután elkészült, rácsra teszem, kevés vízzel lespriccelem, majd várom, hogy kihűljön és ehessem:)

Finom, elég laza állagú, ropogós héjú kenyér lesz belőle, kellemes krumplis ízzel.