Örök kedvencem, a gyorsan elkészíthető, és egyetlen kefíres pohárral kimérhető Kefíres Lepény (eredetileg kefíres meggyes lepény). Az alapreceptet azok kedvéért leírom, akik még nem találkoztak vele, de - szokás szerint - belinkelem az eddigi bejegyzésekben szereplő változatokat is.
Kefíres Lepény
- 2 pohár kefír
- 2 tojás
- 6-10 dkg méz (édesség utáni vágytól függően - kb- 1/3-1/2 pohár, tessék kóstolni:)
- 1 pohár olaj (vagy 3/4 pohár olvasztott vaj)
- 4 pohár teljes kiőrlésű liszt
- 1 sütőpor
A hozzávalókat összekeverem, tepsibe/tortaformába öntöm, megszórom tetszés szerint minden jóval, és közepes lángon 35-40 percig sütöm.
Ezúttal kétféle változatban készült, a formába öntött massza egyik felére 2 evőkanálnyi kakaóport szitáltam, és egy kanállal óvatosan belekevertem, úgy, hogy a másik felébe ne keveredjen, ugyanis arra 1-1 nagy maroknyi fekete- és piros ribizli keverékét szórtam. Az utóbbi kellemesen savanykás lett, természetesen egy kevés mézzel is meg lehet még locsolni, ha valaki úgy szereti. A kakaós változat a szegény, foghúzás után lábadozó párom miatt készült, így nem kellett a gyümölcs magjait kerülgetnie.
Az előző változatok:
Joghurtos lepény dióval-vaníliával
Kakaós süti költözős hangulatban
Meggyes-csokis-mazsolás süti


2 megjegyzés:
A 6 dkg méz meddig ér a kefíres pohárban? (Ha mint írod, az az egyetlen mérőeszköz :P
Jogos a kérdés:)
6 dkg méz, fajtától függően, max a harmadáig ér (nincs 1 deci), 10 dkg kb. a feléig.
Javaslom a kostolást, mert mi erősen csökkentjük az édességek édességét, lehet másnak simán kell egy pohárnyi is (brrr...:)))
Post a Comment