2008/07/11

Psszt.. a mester alkot:)

Leírtam a címet, aztán megnéztem még egyszer a digitális hőmérőnket (28 fok a nappaliban), és megállapítottam újfent, hogy nem vagyok teljesen normális. Hogy miért is, azt természetesen alább kifejtem:)

Holnap, mint évek óta szokás, összejön a család egy része, hogy egy hétig egymás agyára menjünk (vagy nemis?:), még pedig lehetőleg vízparton. Előző évben még egészen jól ment a dolog élelmezési része, hiszen pár dolgot összepakoltunk, a többit meg megvettük helyben, aztán, ha volt kedvünk (érdekes, de szerintem legtöbbször nekem volt) főzni, akkor összedobtunk valamit.

Namármost, természetesen a problémák nem itt kezdődnek, hanem már az odaúton. Mert ugye, reggel indulunk időben, hol is lehetne máshol enni, mint a kocsiban. És persze mit eszik az ember (általában) ilyenkor? Szendvicset. És akkor hogyan is mondhatnám, hogy nem köszönöm, én azt ugyan nem eszem meg. Igaz tavaly, meg előtte megettem, meg tudom is, hogy finom, meg te csináltad, de akkor sem. (Anyukákkal, nagymamákkal különösen nehéz ilyen beszélgetésekbe bonyolódni.)

Szóval akkor ide alaposabban is illene felkészülni. Ha viszünk magunkkal, akkor van mit felmutatni (és megenni), ráadásul lehet is az egészséges életmód mellett kampányolni (egy évben egyszer mindenki bírja ki a cukor káros hatásairól tartott kiselőadásomat). Amúgy is, egy-két szendvics nem ördöngősség, és az, hogy odakint 30 fok felé-fölé jár a hőmérséklet, az egy igazi péklelkületű emberkét nem hat meg.

Így aztán reggel bekevertem egyből két (ugye, a "kampányolás"...) Dagasztás nélküli kenyeret, nyári módon (egyik 1/3 rozsliszt-2/3 tönkölyliszt, másikban a rozsliszt a több). Ma 9 felé tettem ki őket az ablakba, és fél egykor már olyan állapotban volt mindkét tészta, hogy már izzíthattam is a sütőt.

Azonban persze nem hagyott nyugton a kisördög. Volt itthon egy kevés félkész Gyömbéres keksz (ezúton is elnézést kérek Dulminától, ha mostanában sokat csuklik:), szóval hamarjában megformáztam és bedobtam a belegedő edény mellé őket. (Arról persze ne beszéljünk, hogy 20 perc 250 fokon mit csinál a kis linzerkarikákkal... ugyanis ennyi időre felejtettem be őket. Maradjunk annyiba, hogy a fele még menthető volt, egy kis talpreszeléssel. Mármint sütitalp reszeléssel:)

Mire az edény megmelegedett már előkészítettem az inkább tönkölyös kenyeret, és már zuttyantottam is bele. Aztán amig sült, az addigra kellemesen felmelegedett konyhában nekiláttam mosogatni, mert ugye nem hagyja ott az ember a koszos edényt, pláne nem napokra.
(Erről mindig az jut eszembe, hogy amikor nyaraltunk/táboroztunk gyerekkorunkban anyukám mindig gyönyörűen kitakarította a lakást, sőt gyakran ilyenkor meszeltek ki egy-két helyiséget is. Így aztán amikor hazamentünk mindig rend volt és tisztaság. És hűvös is, mivel egy száz éves parasztházról van szó.)

Szóval mosogattam a hőben, és még az első fél óra le sem telt, amikor újabb (mondjuk ki) hülye gondolat szállt meg: no, de ezeket a szép kenyereket inkább egészben el kellene vinnünk, és majd közösen megszegni. Az útra talán jobb lenne valami zsemleféle.

Sebaj, van még másfél órám - gondoltam - ami éppen elég... egy Másfél órás bucira!! Úgyhogy elhajítottam a gumikesztyűt, és az éppen elmosott, előzőleg kenyértésztához használt, tálamban nekiláttam összedolgozni egy fél adag bucitésztát, amit természetesen szintén egy szép napos ablakban parkoltattam le.

Nem ragozom tovább: kevesebb mint 3 óra alatt megszületett: egy fél adag Gyömbéres keksz (a másik felét még siratom:), 2 DNK és egy fél adag Másfél órás buci. És persze el is mosogattam.


A hőmérőt a konyhába nem mertem átvinni, de ezután a mutatvány után a nappali 28 fokja kellemesen hővös. Szinte nosztalgikusan.

6 comments:

chriesi said...

Nagyon tetszik a blogod! Kár hogy csak most fedeztem fel.

Dulmina said...

Egyelőre nem csuklok, de a blogom látogatottsága megugrott :)
Azért ez nem volt semmi menet, főleg hőséggel súlyosbítva! Én újabban délután szunyókálok egyet, ha tudok, aztán este alkotok, mikor kint már hűvösebb van, így nyitott ablaknál nem annyira zavaró, hogy befűtök.

miniMálna said...

off: nézd meg a blogomat, kaptál egy felhívást! :)

mithrile said...

Hű, látom végre megjelenek a gasztro.blog.hu-n:)))

chriesi, sajnos én sem ismertem a tiéd. Ráadásul angolul!, ez éppen nekem való:)) Már csak arra lennék kíváncsi, hogy a zárt blogban mit tartasz?:)

dulmina, a csuklás azért fordulhatna elő, mert a kekszet Grenadine-nél találtam, és gondoltam átalakítom mézes-tk. lisztesre. erre véletlenül megláttam, hogy te már megcsináltad. (persze a héten már eszembe jutottál dzsem ügyben:))

minimálna, nagyon köszi, éppen ma gondoltam, hogy én is szeretnék üveggolyózni:))) igyekszem vele nagyon:)

Anonymous said...

MIt lehet erre mondani?:-)
Amit kedvencem Salvador Dalira is mondtak..a zseni nem áll távol az őrűlttől:-))) (csakis pozítív értelemben)

Beleharapnék abba a zsemlébe,uh..

Jó pihenést! Nóri

mithrile said...

Nóri, azért, hogy Salvador Dalihoz hasonlítani? Egész zavarba jövök, még ha csak őrültségről van is szó:DDD
A zsemlék valamiért most különösen finomak lettek, szerintem nem érik meg az ebédet sem:))
Jó pihenést neked is:)