2009/04/29

Ezt nem ettem a franciáknál

Franciaországban, amennyire emlékszem, mindig finomakat ettem, akármerre jártunk. Talán egyetlen kivétel volt a tapenade, egy olajbogyóból, kapribogyóból, sózott szardellából és olivaolajból összeállított massza, amit előszeretettel adnak előételnek baguette-en. Kétszer megpróbáltam, aztán végleg lemondtam a dologról, számomra borzalmas az ízösszeállítás.

Ezen kívül azonban számos olyan pozitív élmény ért, amit egy egyszeri turistát nem feltétlenül. (És itt nem csak az ételek fajtáira, hanem az elfogyasztás helyeire is gondolok, a menzától a házikosztot át a felső középkategóirás éttermekig, ettem már sok helyen.)

Legelső utunkon (egy nagyobb társasággal) egy öregotthonban szállásoltak minket el, ahol az instant teán, kakón, kávén és tejen! túl ugyanazt a menüt kaptuk, amit a bentlakók. Ez nagyon finom volt, de gondolom az intézmény jellegéből következett, hogy egyszerű, és könnyű fogások kerültek elénk.

Ahogy haladtunk az országban, családokhoz kerültünk, majd következő útjaink során is túlnyomórészt ez volt a helyzet, ők legtöbbször inkább igyekeztem a számukra is különlegesebb fogásokkal meglepni minket. (Emlékszem egy idős házaspárra, akik szinte minden nap másféle húst tettek az asztalra, egy hét alatt: csirke, kacsa, disznó, marha, nyúl és hal is szerepelt a menüben, a legvégén pedig a közel nyolcvan éves öregúr elővett nekünk egy évtizedek óta őrizgetett finom vörösbort, mivel látta, hogy mennyire érdekel minket a téma, és azt is elkortyolgattuk közösen.)

Emlékszem arra is, amikor először ettem egy iskola menzáján, és mennyire megdöbbentem a választékon (3-4 féle a főételből és a salátából, 2 féle a sajtból és a desszertből, plusz még üdítő, ásványvíz és kávé!) Sőt, ha minden igaz, ott ettem először paellát, és bizony bőven volt benne kagyló meg rákocska.

A legnagyobb esemény, ahol résztvettem, és persze ettem is, az igen fontos, 1901-es egyesületi törvény centenáriuma volt, valahol Normandiában. A több száz ember a belépőkártyája bemutatásával juthatott a vacsorájához (természetesen volt előétel, főétel, sajt, desszert és innivaló), ennek ellenére villámgyorsan kerültünk sorra, majd hosszú asztaloknál ülve ehettünk jóízűen a finoman elkészített és bőséges fogásokból, miközben a színpadon népviseletbe öltözött csoportok ropták lelkesen:)
(Utólag jutott eszembe, a kellemes városka neve: St.Romain de Colbosc)

A legutolsó emlékezetes evészet tavalyi utunkon történt, Honfleurben (ismét csak Normandia:) egy kellemes főtéri étteremben ettünk lazacot (frissen őrölt borssal és citrommal) finom francia fehérborral. Nem mondom, hogy olcsó volt, de azóta is sokszor emlegetjük, úgyhogy mindenképpen megérte.

Ezúttal azonban olyan ételről írnék, amit soha nem ettem Franciaországban. Őszintén szólva Lotaringia mindig csak egy régió volt, utunk során. Szép és rendezett, de csak egy hely. Amúgy is, az én kedvenc részeim Normadia és Bretagne, van ott is mit végigenni.

Nemrégiben azonban, amikor az egyik nagyon kedves barátnőm meglátogatott a már itt is emlegetett Citrompuding elé szerettem volna valami egyszerűt, ami különleges, mégis egyszerű és el lehet készíteni előre is, hogy nekünk csak a beszélgetésre kelljen fordítanunk a figyelmünket. Rögtön eszembe jutott, hogy ilyet még soha nem tettek elém útjaim során.

Így aztán körbenéztem, körbekérdeztem, reménykedve, hogy van valakinek egy igazán jó receptje. Az sem baj, ha már a nagymamája is így csinálta. Természetesen én is találtam a neten jónak tűnő verziókat, úgyhogy végül egy régi családi receptet egy szimpatikus netessel és a saját elképzeléseimmel kevertem össze, így kaptam meg a végeredményt.


Quiche Lorraine

Vajas tészta:
- 25 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 12,5 dkg vaj
- 1 tojás sárgája
- víz - (amennyit felvesz, kb. 0,5 dl)
- só

Töltelék:
- 30 dkg füstölt házi sonka felkockázva
- 10-10 dkg Comté és füstölt edami sajt reszelve
- 2 nagy tojás
- 2,5 dl sűrű tejszín
- 2 dl tej
- szerecsendió, só, frissen őrölt bors

A tésztát akár előző nap is elkészíthetjük, mint bármilyen vajas tésztát, viszont ebben az esetben felhasználásig tartsuk a hűtőben, fóliába tekerve. Amikor szükség van rá nyújtsuk fél centi vastagra, és béleljünk ki vele egy kerek sütőformát (bár igazából szögletes is lehet), úgy hogy az alját és az oldalát is beborítsa (sőt egy fél centit nyugodtan túl is lóghat).

A házi sonkát egy serpenyőben pirítsuk meg egy kicsit, így egyben a zsírja egy részétől is megszabadulunk, majd a sonkadarabkákat egyengessük el a tésztával kibélelt edényünkben.

A többi már ehhez képest is egyszerű. A tojást, a tejjel, a tejszínnel és a fűszerekkel, valamint a sajt felével keverjük össze, és óvatosan öntsük a sonkára, a maradék reszelt sajtot pedig szórjuk a tetejére.

180 fokon/közepesen erős sütőben kb. 40 percig sütjük, illetve addig, amíg a teteje pirulni nem kezd, óvatosan megtapogatva pedig a töltelék már szilárd állagot kapott.

Ha valakinek ez túl nehéz, akkor a sonkáról érdemes leszedni a zsíros részt, még a pirítás előtt, a tejszínt pedig részben, vagy teljesen lehet tejföllel helyettesíteni. Természetesen ízlés szerint.

No comments: