2009/02/23

Analfabéta rétes

Hát, úgy tűnik itt vagyok, megint csak hosszabb kihagyás után. Megvan mindkét kezem (mutatom, de minek?:), és villámul gépelek, és nagyjából főzőcskézek is már, bár éppen úgy alakultak a dolgok nálunk, hogy nem nagyon van rá szükség, úgyhogy hétvégi szakáccsá válok most egy időre.

Viszont hétvégén már nagyon sütnöm kellett. Mert, ha van valami, ami jobban hiányzott a főzésnél, az a sütés. Nem mintha nem élveztem volna, amikor életem párja (aki már évek óta ígér egy túrós sütit, amit azóta sem csinált meg :p), két kézzel elmerült a mézes linzer ragacsos tésztájába, és egyszerre nézett kétségbeesetten, és próbált undorodva megszabadulni a masszától, ami akkor még úgy tűnhetett, örökre a kezén marad.

Azért mégis szeretek megmaradni a kísérletező szerepnél, ami, valljuk be, nem olyan könnyű, ha éppen meg kell valakit nyugtatni, hogy igen, ez finom lesz, és igen, ez le fog jönni:)) Legfeljebb leesszük.

Szóval hétvégén, a szokásos, és általunk imádott, most már csak Zombi almásként emlegetett süti mellé akartam valami komolyabbat. Konkrétan egy olyan túrós-zselés csodát, amivel tavaly is megörvendeztettem magunkat. Aztán az élet kicsit közbeszólt. Merthogy nem találtam olyan kekszet, amibe sem cukrot, de édesítőszert sem pakoltak (és én sem akartam külön megsütni), majd rájöttem, hogy nincs otthon olyan gyümölcs, amit a zselébe pakolhatnék (ilyenkor csak pirosbogyós jöhet szóba). Végül még a fagyasztóból előszedett túró is keserűnek bizonyult (túl meleg van nálunk, nem bírta ki az olvadási időt...)

Úgyhogy feladtam eredeti terveim, de szerencsére a fagyasztónk még egy csomag túrót rejtett, úgyhogy végül a gyerekkoromban imádott, felénk Analfabéta rétesnek nevezett (legalábbis 20 éve még így hívták) finomság mellett döntöttem. Természetesen a szokásos módosításokkal. Mondhatom, nem egészen úgy nézett ki, mint az anyukámé, de az íze.. elmondhatatlanul finom. (Egyik-másik közeli fotótól még én is megéheztem:))


Analfabéta rétes

- 5 dkg vaj
- 3 dl teljes kiőrlésű liszt
- 2 dl méz
- 50 dkg túró
- esetleg kevés vanília vagy ciromhéj
- 2 dl tej
- 2 tojás

A lisztet és a mézet összekeverjük, morzsálódós, édes masszát kapunk. (Ha nagyon egynemű, nyugdtan lehet bele még lisztet tenni). Egy tortaformát vagy kisebb tepsit 5 dkg vajjal kikenünk, és a morzsálódós keverék felét beleszórjuk.

A lisztes-mézes keverékre szórjuk a túrót, amibe ízlés szerint kerülhet némi méz, de nekünk nem hiányzott, így is elég édes. Majd a túró tetejére jön a lisztes-mézes morzsa másik fele. Ne aggódjunk, ha nem egyenletes, komolyan így finom:)

A tejet a tojással alaposan elkeverjük (ha a többi nem elég édes, ebbe esetleg jöhet egy kanál méz), majd az egész tetejére öntjük. Kicsit érdemes egy kanállal eloszlatni, hogy mindenhol érje.

A sütőt előmelegítjük, majd közepesnél erősebb hőfokon addig sütjük, míg óvatos tapintásra úgy tűnik nem folyós a sütink közepe, és persze a teteje szépen megpirult. Én általában kicsit puhábbra hagyom a szokásosnál, majd a kikapcsolt sütőben hagyom egy kis időre, így tapasztalatom szerint nem szárad ki annyira. (A képen lehet látni, hogy a széle szárazabb kicsit, bár így még éppen jó.)

Utólag hozzátenném, hogy a lisztet és a mézet máshogyan is vegyíthetjük. Ha a liszt felét egyenletesen leszórjuk, a méz felével meg tudjuk, nagyjából egyenletesen, locsolni, majd ugyanígy a másik felénél is. De az eleve összekeverés is tökéletes. (Régen liszt+porcukor keverékével csináltam, ott nem volt ilyen gond, ugye:)

Amit mindig imádtam ebben a sütiben, hogy az alján a lisztes-mézes (cukros) rész a zsiradékkal összesül, és puha, de mégis karamelles ízű réteget hoz létre.

Mellesleg a karamellről jut eszembe, hétvégén az Abszintban ettünk (mellesleg nem volt nagy szám), a Crème brûlée-jük isteni volt, ajánlom mindenkinek.

1 comment:

Receptgyűjtő said...

Szia Mithrile!
Küldtem Neked egy barátságláncot, ha van hozzá kedved, Te is csatlakozzál!
Üdvözlettel: Marica
Részletek:
http://reformnasik.blogspot.com/2009/03/kulonleges-baratsagok-dija.html