2008/07/22

Serpenyős hét 2.

Ahogy egy jó drámában is, a háttér ismertetése után egyszer csak belép a színre a cselszövő, aki aztán alaposan összekeveri a dolgokat, hogy szegény főszereplőknek, meg általában a jó oldalon állóknak, legyen mit kibogozgatniuk, és persze a végén hepiend.

Ma az én serpenyős "darabomba" is bekerült egy cselszövő, a félszer fél méteres kamránknak szinte az ajtajában megbújó:), újnak becézett, de már erőteljes külső burkot növesztő, kilónyi krumpli.

Mivel hogy ilyen szépen egymásba botlottunk, ezért ő lett a mai felvonás főszereplője, és ámbár megbolygatta egy picit a terveimet, azért nem annyira, hogy eltéríthetett volna, pláne hogy a "mexikói" is közbelépett, és a végén mind boldogan pirultak serpenyőmben.

Serpenyős 2. - A krumpli közbelép
(bár ez inkább film, mint dráma cím:)

- kevés olivaolaj
- 1 kávéskanál köménymag
- fél kávéskanál törött bors
- fél kávéskanál őrölt babérlevél
- két nagy krumpli
- két marék zöldségkeverék
- kevés só

Amúgy indiaisan a felforrósított olajban megpirítjuk a fűszereket, majd a kb. 3-4-5 milisre vágott krumpliszeleteket is rádobjuk(esetleg nagyon kevés vízzel) és félpuhára pároljuk-pirítjuk (nagy lángon természetesen).

Az egyéb zöldségeket és a sót ekkor tesszük hozzá, majd gyakran megkeverve, rázogatva addig hagyjuk a tűzön míg pirulni nem kezdenek. Et voila.

Megjegyzésnek két dolog. Egyik, hogy én szeretem az eltérőre vágott zöldségeket kombinálni az ételben, de ilyenkor mindig figyelni kell rá, hogy a nagyobbat (itt a krumpli) nézzük meg, mivel az lassabban puhul meg. Persze másik lehetőség, hogy nagyjából egyformára vágjuk a krumplit is, így kevesebb gond lesz vele.

Másik pedig: vigyázat, ez csíp!:)

No comments: