2008/07/03

Fagyihegyek

30 fok felett egyszerűen kötelező minden nap valami jeges finomságot ennünk. Ha pedig a ventilátort már a legmagasabb fokozaton is alig lehet érezni, és már a tejszínes, de még tejes fagyik is túl töménynek tűnnek, akkor legfeljebb háromféle dolog kerülhet bele: gyümölcs, méz és esetleg víz.

Ennek jegyében a múlt héten még nekiláttam egy jó kis vanília fagyinak, de ezen a héten már a jégkása volt az úr.

A számunkra tökéletes vaníliafagyit chilii & csoki levendulás mézfagylaltja alapján készítettem - levendula nélkül, viszont a Máltán szerzett gránátalmalikőrrel megbolondítva.

Vaníliafagyi

- 3 ek tiszta méz
- 2 tojás sárgája
- 1 tk keményítő
- 200 ml tej
- 250 ml tejszín
- fél rúd vanília
- 2 ek gránátalmalikőr

A mézet, tojássárgákat és a keményítőt egy kevés tejjel kikeverjük. A többi tejet felforraljuk, majd a lassan beleöntjük a tojásos keveréket is, és addig melegítjük, míg elkezd sűrűsödni (csökkentettem a keményítőt, úgyhogy éppen csak sűrűsödik). Ha levettük belekeverjük még a gránátalmalikőrt is.

Hagyjuk hűlni (az eredeti ötlet szerint hideg vízbe állítva a lábast), közben olykor megkevergetve.

A felvert tejszínből először egy keveset gyors mozdulatokkal belekeverünk, majd a többit óvatos mozdulatokkal hozzákeverjük, hogy ne törjük össze.
Az egészet dobozba töltjük és fél-egy óránként megkeverjük. Jó állagú, finoman vaníliás fagyi lesz belőle.

Citrusos jégkása

1. változat:

- 3 mandarin
- 1 lime
- 1 citrom
- 3 ek méz

A citrusokat kifacsarjuk, majd a mézzel összekeverjük. Fagyasztóba tesszük, majd fél-egy óránként megkeverjük. Két adag egészen savanykás jégkása lett belőle. Olyan gyorsan elfogyott, hogy nem tudtam lefotózni.

2. változat

- 3 nagy narancs
- 1 lime

Ugyanúgy készítjük, mint az előzőt, nagyjából 4 adag lesz. A sok narancs miatt kevésbé savanyú, de nagyon friss és finom.

No comments: