2008/04/21

Tavaszias leves

Ami a képen látható, az bizony tömör leves. Tömör, mert egy nagy adag zöldséget átlagos levesekhez képest túl kevés vízben főzök meg.  A leves amúgy minden dietetikus álma lehetne, ugyanis főzése zsiradékot mellőzve történik.

Fogom a kívánt zöldeket (a képen látható esetben krumpli, borsó és újhagyma), megpucolom őket, aztán felöntöm annyi vízzel, hogy úgy nagyjából ellepje őket. Tengeri sóval megszórom, olykor egy kevés borssal is (ez a ritkább), aztán közepes lángon addig főzöm, míg minden megpuhul. Ekkor, ha van otthon valamilyen zöldfűszer (pl. itt petrezselyem), akkor azt aprítok bele. Ha sótlannak érzem (szintén elég gyakori - szerintem hatástalanítom a sót:))), akkor picit utánasózok.

A vége felé legfeljebb annyi elpárolgott vizet pótlok, ami ahhoz kell, hogy azért leve is legyen.

Ezt a levest szoktam oly módon variálni (azon kívül, hogy mindig éppen a kézreeső zöldségek kerülnek bele), hogy a zöldfűszer helyett sóban eltett tárkonyleveleket szórok bele, és a végefelé egy szép adag tejföllel/kefírrel/joghurttal is összeforralom.

A leves ötlete eredetileg a híres-hírhedt káposztalevesen (amit amúgy imádok) alapul, ennek megfelelően olykor pürésített paradicsommal is főzöm, ekkor némileg minestrone-szerű. Természetesen a neves ősnek megfelelően, ha éppen káposzta van otthon, akkor az is kerül bele. Természetesen műanyagféle levesjavítók nem kerülnek bele.


No comments: