.: mithrile: cukor & fehér liszt nélkül finoman :.

Infiniment Macaron

2011-06-20T21:11:00.001+02:00

Világostól a sötét felé (és evési sorrendben:):

Infiniment Jasmin - jázmin virág + jázmin tea
Infiniment Citron - citrom
Mogador - tejcsokoládé + passiógyümölcs
Réglisse et Violette - édesgyökér + ibolya(féle?)
Infiniment pistache - pisztácia
Infiniment caramel - sós vajas karamell
Infiniment chocolat - Venezuela Porcelana csokoládé

Répatorta

2011-06-08T16:15:00.001+02:00

Írni nincs időm. Lassan enni sem. Persze a répatorta kedvéért mindig kivételt teszek:D

Túrókrémes kefíres lepény

2011-04-11T16:23:00.005+02:00

Amikor nemrég egy céges összejövetelnél választani lehetett, hogy pénzt adok vagy sütök valamit, rögtön a sütésre voksoltam. Azzal persze nem számoltam, hogy a sütés napjára már van egy találkozóm szervezve, így a kedélyes sütögetés maga lett a sütési vészhelyzet.

Magát a sütést úgy este nyolc felé tudtam elkezdeni, igen amatőr módon azzal, hogy elkezdtem agyalni, mit is akarok én sütni tulajdonképpen. Mentségemre szóljon, hogy a feszített menetrend nem sok előkészületet engedett, így az ötletek sem akartak jönni.

Ami biztos volt, hogy olyasminek kell lennie, amit én is meg tudok enni, vagyis sem fehér cukor, sem fehér liszt, és semmilyen tartósítós ez meg az.

Addig is míg az ötletre vártam, sütöttem egy teljes adagot a kedvenc kefíres lepényalapomból, mert az jól bírja a mézet, ráadásul szerintem kiadósabb és finomabb is. Felkutattam a kamrát is, és mire a sütőből kivettem a készre sült tésztát, már sikerült két vállalható változatot kitalálnom: ganache krémes, vékony réteg narancslekvárral vagy túrókrémes.

Az utóbbi valósult meg végül, mivel már elég kevés energiám maradt. A krémbe a szokásos hozzávalók mellett némi máltai karobszirup is került, gyönyörű sötétbarna színe, és kesernyés íze miatt. A félbevágott tésztalapok közé töltöttem, majd a ganache-hoz szánt csokit egy teáskanál vajjal felolvasztva még a tetejére öntöttem.

Túrókrémes kefíres lepény

Tészta:

- 2 pohár kefír

- 2 tojás

- 6-10 dkg méz (édesség utáni vágytól függően - kb- 1/3-1/2 pohár, tessék kóstolni:)

- 1 pohár olaj (vagy 3/4 pohár olvasztott vaj)

- 4 pohár teljes kiőrlésű liszt

- 1 sütőpor

Krém:

- 25 dkg túró

- 2,5 dl tejszín

- 3 evőkanál méz

- 1 evőkanál karobszirup (elhagyható)

- fél rúd vanília

Tetejére:

- 15 dkg keserű csoki (ezúttal gyümölcscukros)

- 1 teáskanál vaj

A kép nem a legjobb, fogyasztás előtti utolsó percekben készült egy gyors fotó:)

Lisztmentes mandulás csokoládétorta

2011-02-22T22:06:00.000+01:00

Ezt a sütit még december elején sütöttem, amikor úgy volt, hogy egyik bartánőm látogatóba jön hozzánk. Végül a találka nem jött össze, ráadásul úgy tűnik, hogy az ötletet inspiráló gluténérzékenysége is megszűnt, ettől függetlenül megettük mi magunk - a már elkészült, kívánatos csokitorta hihetetlenül finom volt. Szerencsére emellett igen töményen csokis is, így nagyjából egy hétig eszegettük, mire az utolsó morzsa is elfogyott.

Mivel eltelt egy kevés idő azóta, keresgélni kezdtem, hogy pontosan merre van a recept. Sajnos rossz szokásom az első kezembe eső cetlire lefirkantani az ilyesmiket (persze van több, erre kinevezett füzetem is, de azok ilyenkor ki tudja merre vannak). Szerencsére végül pár percig kellett csak a százféle méretű és színű receptes papír között válogatnom, és már meg is találtam. Két fontos információ nem volt csak rajta, a sütemény neve (a hozzávalók segítettek csak a keresésben), és az, hogy kitől szereztem. Ha valakinek van ötlete, minden segítséget szívesen fogadok.

Lisztmentes mandulás csokoládétorta

6 dkg darált mandula

10 dkg vaj

10 dkg (gyümölcscukros) étcsoki

15 dkg sötét nádcukor

1 teáskanál ginstant gabonakávé

3 tojás szétválasztva

1 teáskanál rum

A csokit összedaraboljuk, majd a vajjal együtt, gőz felett megolvasztjuk. A tűzről levéve hozzákeverjük a nádcukrot, a gabonakávét, a rumot és a darált mandulát. Mivel ezalatt kellően kihűl, hozzákeverhetjük a tojássárgáját is. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, és először egy kanálnyit alaposan belekeverünk a csokis masszába, majd a maradékot, több adagban kicsit óvatosabban, nagy mozdulatokkal belekeverjük, hogy a tojáshab ne törjön össze.

A keveréket sütőpapírral bélelt tortaformába (én egy 22 centis formát használtam) vagy bármilyen sütőedénybe öntjük. 170-180 fokon (illetve közepesen erős fokozaton) kb. 35 percig sütjük. Ha nagyon erős az illata, de még van idő akkor inkább vegyük lejjebb kicsit a lángot, mert a széle könnyen megéghet.

A sütit óvatosan kell kiborítani a formából, illetve lehántani a sütőpapírról, mivel főleg melegen, még könnyen szétmálik. Ugyanezen okból (is), érdemes megvárni míg kihűl, bármilyen isteni illat is lengi be a lakást. Másrészt természetesen nagyon meg tudja ülni az ember gyomrát, ha nem vigyáz vele.

Ahogy említettem, egy hétig biztosan eláll, mi másnaptól mindenesetre hűtőben tároltuk.

Hasonló próbálkozás itt.

Álmaim sütije: tk. skót vajas keksz (shortbread)

2011-02-13T21:12:00.046+01:00

Valószínűleg nem véletlenül nagy kedvencünk a Walkers Pure Butter Shortbread-je. Ha nagy ritkán megveszünk egy csomaggal akkor az fénysebességgel tűnik el, megcáfolva minden, annak lehetetlenségére vonatkozó tételt.

Egy darabig sikerült elkerülni a kísértést, de két hete véletlenül aztán megláttuk egy teaboltban, és miután hazatérve az üres zacskót kidobtam a szemétbe, azzal az eltökélt szándékkal ültem le a gép elé, hogy addig nem kelek fel, amíg legalább egy értékelhető shortbread receptet nem találok.

Szerencsére nem kellett itt megöregednem, mert számos embert foglalkoztatott már ugyanez a gondolat. Első körben három recept nyerte el a tetszésem, majd ezeket összevetve maradtam annál a verziónál, ami végül kísérletem első, és gyanítom egy darabig végső receptje lett. Az alapanyagok változtatása miatt az íze nem pontosan olyan, mint az eredetinek, azonban a jellege nagyon hasonló, és éppen a változtatások miatt számomra még finomabb lett az egész.

Skót vajas keksz (shortbread) teljes kiőrlésű lisztből

- 10 dkg melaszos nádcukor

- 12,5 dkg kukorica keményítő

- 25 dkg graham liszt

- 1 csapott kávéskanál só

- 22,5 dkg puha vaj

A nádcukrot, a kukoricakeményítőt, a lisztet és a sót összekeverjük, majd alaposan összemorzsoljuk a vajjal, mint bármikor, amikor omlós tésztát készítünk. A melaszos nádcukornál arra figyelni kell, hogy apró csomócskák maradhatnak benne, ez bizonyos méret alatt nem gond, de egy nagyobb csomóra ráharapni később biztosan nem lenne jó, ezért tényleg alaposan morzsoljuk össze a hozzávalókat.

Előre megnyugtatok mindenkit, nem fog összeállni, morzsa marad. Én az egészet egy 35-40x25 centis szögletes üveg sütőtálba tettem, hogy lássam az alját, ahogy sül, de természetesen fém tepsi is jó neki.

A morzsát tenyérrel alaposan lenyomkodtam, igyekeztem egyenletes vastagságra alakítani, majd villával óvatosan megszurkodtam (azért óvatosan, mert nincs összeállva, és könnyen eldeformálódnak a csinos kis szurkálás nyomok, de végül is ez csak a külseje).

A sütőt 1-2 percig közepes lángon belegítettem, majd nagyjából 30-40 percig sütöttem, közben párszor megnézve az alját, ami végül kellett is, mivel majdnem sikerült megpirulnia. (Fém tepsinél az előmelegítés lehet hosszabb, így a sütés ideje rövidülhet 30 percre, de az a biztos, ha az ember többször ránéz.)

Miután kivettem, hagytam állni 10 percet, majd élet késsel hosszúkás szeletekre vágtam. Természetesen nem bírtam kivárni, azonnal ki is szedtem egyet, hogy majd a tányéron kihűl, de persze még langyosan elfogyott.

Ebből a mennyiségből nekem kb. 50-60 kekszem lett, és vállalható időn belül: egy hét alatt sikerült elfogyasztanunk, úgy, hogy egy részét elosztogattam. Az íze tényleg hihetetlen, és hihetetlenül vajas, és nekem kifejezetten tetszett, hogy voltak benne apró (1-2 mm) cukor darabkák.

Sós-sajtos rudak

2011-02-06T14:56:00.000+01:00

Nemrég valaki kért tőlem egy sós süti receptet. Nekem meg nem volt egy sem. Ilyen problémára én csak egyetlen megoldást ismerek: keresek egy receptet, átalakítom saját ízlésre, és, ha finom, akkor továbbadom. Ismeretlen receptekért sosem mernék felelősséget vállalni, még akkor sem, ha a konyhámban már jó páran kipróbálhatták milyen kísérleti nyúlnak lenni:)

Sós-sajtos rudak

Tészta

- 20 dkg vaj

- 30 dkg tk. liszt

- 1 teáskanál só

- 10 dkg reszelt sajt

- 2 tojás sárgája

- 2-3 evőkanál tejföl/kefír/joghurt (bármelyik jó, és annyi, amennyitől gyúrhatóvá válik a tészta)

Tetejére:

tojás fehérje, esetleg sajt, kömény

A vajat felaprítom és a liszttel összemorzsolom, hogy kb. egynemű legyen, majd összekeverem a sóval és a reszelt sajttal.

Ezután szétválasztom a tojásokat, és a sárgáját beletesszük, aztán próbálom összegyúrni. Ebben az állapotában valószínűleg még erősen morzsálódik, ezért teszek hozzá egy-egy evőkanál tejfölt, amíg össze nem áll, és gyúrható lesz a tészta. (Ha a túl sok tejföltől véletlenül ragacsos lenne, akkor mehet bele egy evőkanálnyi liszt...)

Kerítek egy tiszta felületet, amire szórok egy kevés lisztet és kb. fél centisre kinyújtom a tésztát. Megkenem egy kevés tojás fehérjével (de akár tejföllel is jó), aztán, ha sajtosat szeretnék, akkor reszelt sajttal és/vagy köménnyel. Felaprítom, vagy kiszaggatom (nálunk a perec formájúak valahogy finomabbak lettek:)

Előmelegített sütőben, közepes lángon, középre pakolva kb. 10-15 percig sütöm. Egy aranybarna színt kell megcélozni, de, ha az alja már kezd barnulni, akkor jó. Ennyiből kb. 2 közepes tepsinyi lesz, de nyugodtan meg lehet felezni az adagot.

Eddig egyszer sütöttem, de a visszajelzésekből kiderült, hogy nyugodtan lehet tojás nélkül sütni, illetve akár szezámmaggal vagy fűszerekkel. Nem mellesleg pillanatok alatt elfogyott.

Életem első szalagos fánkja

2011-01-30T15:11:00.006+01:00

Érdekes módon sosem tudtam pontosan mettől meddig tart a farsang. Jó, persze van az a sablon szöveg, hogy vízkereszttől hamvazószerdáig, de az utóbbi mindig is valahova a távoli homályba veszett számomra. Ami gyerekként egyedül biztos pont volt, a farsangi bál, amire anyukám évről-évre fantasztikus jelmezeket készített nekem.

Az emlékeimben sárgabarack lekváros, porcukrozott fánk hegyek élnek (jó, jó, gyerekként minden hatalmasnak tűnik:), és az, hogy ebéd után, mikor a családtagok az ebédet pihenték valamerre, még kiosontam, hogy még egyett (tényleg az utolsót!) egyek belőle, mielőtt elfogy.

Az előre csomagolt fánkok, de még a pékségekben kaphatóak sem tudtak soha meghatni, mert az valahogy nem volt olyan. A töltött amerikai fánkokból egyetlen egyszer ettem, de, ha mindenhol olyan, mint ahol én próbáltam, akkor hülye lennék még egyszer fizetni érte.

Az étrendünk újbóli szigorítása, és a feleslegek szanálása után még egy kevés kenyérliszt maradt a kamrában. Ráadásul házi lekvárunk is van bőségesen, így aztán úgy döntöttem, hogy életemben először én fogok fánkot sütni, lesz, ami lesz.

Hogy biztos alapokon nyugodjon a nagy terv, Horváth Ilona klasszikus receptjét vettem elő, illetve feleztem meg, mivel csak ketten vagyunk, ekkora mennyiség és éppen elég.

Szalagos fánk

- 25 dkg liszt (15 dkg kenyérliszt + 10 dkg tk. búzaliszt)

- 1 dkg élesztő

- 2 dkg méz

- 2,5 dkg olvasztott vaj

- 1 tojássárgája

- 0,5 dl rum

- kb. 2,5 dl tej

- csipet só

- a sütéshez bő olaj

A hozzávalókat kenyérsütőben kétszer dagasztottam (2*20 perc), majd egy órát kelesztettem. A végén jól meglisztezett deszkára borítottam, majd jó ujjnyi vastagra nyújtottam. Egy 4-5 centis pogácsa szaggatóval kiszaggattam, ha minden igaz 16 fánk lett belőle. Még 30 percre konyharuhával letakarva kelesztettem tovább, addig összekészítettem egy szélesebb sütőedényt is olajjal.

Amikor megkeltek és az olaj is elég forró volt, 4 fánknak ujjal benyomtam a közepét, majd ezzel a felével lefelé óvatosan az olajba tettem őket. Az első 2 percben (illetve, amíg aranybarnára nem sült) fedő alatt sütöttem, majd a másik felének is kell, fedő nélkül, kb. 1-1,5 perc alatt.

Az olaj hőmérsékletével érdemes vigyázni, ha túl gyorsan sülne, akkor kicsit lejjebb venni, nehogy a fánkok közepe nyers maradjon, míg a külseje megég.

Mi leginkább eper lekvárral ettük, de az utolsó darabhoz (amiről még éppen sikerült egy képet készíteni:) egy kevés feketeribizli lekvárt pakoltam, és úgy is hihetetlenül jó volt.

Összeségében, természetesen nem olyan volt, mint anyukámé, de mivel sokkal jobban illeszkedik a mi evési szokásainkhoz, így is nagyon finomnak találtuk.

Krumplis kiflik

2011-01-23T10:31:00.004+01:00

Az alaptészta már sokadik életét éli. Eredetileg Limaránál hotdog kifliként kezdte, majd én egy fél évig kenyérnek sütöttem, először az eredeti burgonyapelyhes változatot, amit egyre többször helyettesítettem maradék krumplipürével.

Nemrég aztán olvastam valamerre egy korvbröd receptet (a svédek virslihez való kiflije), ami nagyon megragadta a fantáziám, nem csak a képek miatt, hanem mert a szerző szemléletesen leírta milyen foszlós lett a tészta. Azonban, rám jellemző módon, addig osztottam-szoroztam, hogy készültek kiflik, de a fent emlegetett recept felhasználásával.

Azóta talán háromszor sütöttem, és, ahogy a legtöbb recept, kétszer sosem lesz pontosan ugyanolyan, de mindegyik alkalommal gyönyörűen fosztós, jó pár napig puha és erősen krumplis ízű kifliket kaptam (ami a házi vajkrémünkkel verhetetlen párossá váltak - többször vittem magammal ebédre is).

Krumplis kiflik

- 1 pohár joghurt vagy kefir

- 2 dl tej

- 1 tojás

- 0,5 dl olaj

- 2 teáskanál só

- 20 dkg krumplipüré

- 60 dkg teljes kiőrlésű liszt (legjobb változat eddig: 40 dkg tk. búzaliszt + 20 dkg tk. tönkölybúza liszt)

- 2,5 dkg élesztő

A hozzávalókat kétszer dagasztom a kenyérsütővel (2*20 perc), általában, ha hallom, hogy lejár az első 20 perc, akkor amint odajutok elindítom újra, néha csak 5 percet pihen közben. A második dagasztás után hagyom, hogy a sütőedény tetejéig keljen a tészta (kb. 1-1,5 óra).

Miután jól megkelt, lisztezett deszkára borítom, és 12 felé vágom (legkönnyebb cikkelyeket vágni), és kifliket formázok belőle, és köztük ujjnyi helyet hagyva egy tepsire pakolom őket.

A sütőt erős-közepes lángon 15 perc alatt bemelegítem, közben néha szoktam egy kevés vizet bespriccelni (direkt ilyesmire tartok a konyhában egy szórófejes flakont). Ez alatt újra kelni kezdenek a kiflik. Mielőtt a tepsit betenném a sütőbe, rájuk is szoktam egy kevés vizet fújni.

15-20 perc alatt megsül, a sütés fokozatától függően.

Creme caramel

2011-01-16T18:23:00.001+01:00

Az előző félévben-évben bizony több alkalommal bűnöztünk, vagyis eltértünk attól, a saját magunk által előírt, étrendtől, amin jó ideje élünk. Éreztem is rendesen a negatív hatásait a dolognak, a plusz kilóktól a napokig tartó fejfájásokig.

Ahogy említettem, decemberben volt időm eltöprengeni a dolgokon, és januártól meghirdettem a kaja-inkvizíciót, és annak első lépéseként azoknak az alapanyagoknak az elajándékozását, illetve gyors elhasználását, amelyeknek nem is lenne szabad otthon megtalálhatónak lenniük.

Szerencsére nem volt azért sok minden, azonban a polc egyik eldugott részéről előbukkant egy kevés fehér cukor is (ezek, ugye, soha nem romlanak meg...). Egy darabig gondolkoztam, hogy két maroknyi cukrot érdemes-e elajándékozni, aztán arra az okosságra jutottam, hogy még utolsó alkalommal olyat teszünk, amit már régen: elhasználjuk.

Valamikor régen már készítettem creme caramelt, de már nem találtam a receptet, úgyhogy úgy döntöttem Chili & Vanilia receptjét használom fel erre a célra, azúttal változtatás nélkül. A receptet nála megtaláljátok, tényleg semmit nem változtattam rajta.

Azt kell mondjam, gyönyörűséges desszert lett belőle, összeségében 4 adag lett a creme brulée tálkáiban, viszont nekünk nem jött be az íze. Talán, ha eltértem volna a recepttől, és tettem volna bele legalább pár szemcsényi vaníliát, akkor tökéletes lett volna számunkra, így viszont a négyből kettő és fél fogyott el összesen, és az is leginkább a ropogós karamell miatt, ami egy része a tálkákban maradt, és így megőrizte eredeti állagát.

Valószínűleg megpróbálkozom még vele, egy kis vaníliával vagy egy enyhén gyümölcsös változattal, de egyelőre nem lett nálunk a creme brulée alternatívája.

Fish(cake) & chips

2011-01-09T11:32:00.003+01:00

Valahogy a hal nem jön be. Vagy nem mindig. Ritkán. Vagy ilyesmi. Lényegében olyan, hogy halat megkívánni, nálam nem létezik.

Viszont a fagyasztóban valamilyen alap halféle mindig van, ráadásul az ajtajában, hogy akármikor kinyitom a fagyasztót, lelkiismeret furdalásom lesz, hogy még mindig ott áll.

A múlt év végén sajnos hosszabb időt töltöttem szobafogságban, így volt időm elgondolkozni, hogyan is szeretném kezdeni, illetve tölteni ezt az évet. Végül a hal is felkerült arra a listára, amin számos étel szerepel, amelyeket valamilyen módon szeretnék jobban megkedvelni.

Keresgéltem egy ideig, mire eljutottam odáig, hogy a fishcake lesz a megoldás (szerintem a halfasírt végtelenül hülyén hangzik:), méghozzá az a változat, ami valamilyen arányban krumplit is tartalmaz, így enyhítve, a számomra kevéssé kedvelt ízt.

Egyelőre ezt a receptet használtam alapnak, bár még biztosan folytatom a kísérletezést.

Fishcake

20 dkg halfilé

20 dkg krumplipüré (pl. maradék)

fél teáskanál kapor

1 citrom reszelt héja

1 tojás

só

tk. liszt (sütés előtti beleforgatáshoz)

A halat 5 perc alatt nagyon kevés vízben megpároltam, majd villával összetörtem és hozzákevertem a többi hozzávalót. Így egy elég lágy masszát kapunk, úgyhogy óvatosan pogácsákat formáztam belőle, és egy tálcán kb. 10 percre a fagyasztóba tettem.

Ezután szintén óvatosan megforgattam egy kis teljes kiőrlésű lisztben, és kevés forró olajban mindkét oldalát barnára sütöttem.

Mivel még bőven volt előre főzött krumpli, így a maradékot sóztam, borsoztam, és szintén az olajban átpirítottam.

Így nyaralunk mi (idén másodjára:)

2010-08-09T16:07:00.000+02:00

Cider

2010-07-15T19:32:00.002+02:00

Én francia vidéken ismertem meg, de minden nemzetbéli jöhet. A Culinarisban több változat kapható, a Kopparbergéből a körtéset még a vétel napján megittuk:), a bodzás-lime-ost a mai kánikuláig tartogattuk a hűtőben. Az eredeti íz is isteni, de aki ivott már bármilyen bodzás innivalót, az sejtheti milyen jó lehet így is.

Igaza van Eszternek, vegyetek cidert, és adjátok tovább (a hírt:)!

Tökös tócsni

2010-07-14T08:00:00.004+02:00

A tökös tócsni a családban közel húsz éves múlttal rendelkezik. A kilencvenes évek legelején történt, hogy apukámat a szíve miatt leszázalékolták, és otthon kellett maradnia. Természetesen ott volt a ház, a kert és az állatok, de azokkal addig is elboldogult, ráadásul úgy, hogy mellette még három műszakot is lehúzott a bőrgyárban. Szabadidejében szeretett olvasni, sokszor hajnalig égette a kislámpát a konyhában, ha valami izgalmas könyv került a kezébe, azonban gondolom a nappalok így is túl hosszúak voltak, és találnia kellett valami elfoglaltságot magának.

Nem tudom, hogy első lépés volt-e, de hamarosan vett magának egy szakácskönyvet (a horváthilona, és társai mellé, amik anyukámé voltak), és azontúl ő főzte a vacsorát: mire mi hazaérünk már ott volt a meleg étel az asztalon.

Amennyire én tudom, sok tapasztalata nem volt ezzel a tudománnyal, így leginkább azokat a recepteket próbálgatta, ami megtetszett neki. Így ettünk aztán olyanokat mint a savanyú tojás leves, a mandulás sós pogácsa és tökös tócsni paradicsommártással. Mellesleg az is kiderült, hogy van érzéke a főzéshez.

Természetesen nem egy bonyolult recept, azonban én sokkal finomabbnak találom az ismertebb, krumplis változatnál, valószínűleg, mert szinte megegyezik az íze a sima rántott tökkel, amit szintén imádok, csak egy kicsit fűszeresebb annál.

Tökös tócsni

- 1 kg tök megtisztítva lereszelve

- 20-25 dkg teljes kiőrlésű liszt

- 3-4 gerezd fokhagyma

- 1 tojás

- 1/2 tesákanál szárított élesztő

- 1 teáskanál só

- 6-8 tekerésnyi bors

A tököt tisztítás, reszelés után megsózom, egy negyed órára állni hagyom. A levét kinyomkodom, hozzákeverem a tojás, a fokhagymát, a borsot és az élesztőt, majd összekeverem a liszttel is. (Ezúttal 10 deka sima trapista sajtot is reszeltem bele, el nem rontja:)

Evőkanállal szoktam a forró olajba adagolni, legalább 1 centi helyet hagyva a tócsnik között, mert az élesztőtől kicsit kigömbölyödnek. Először kicsit lassabb tűzön, fedő alatt sütöm 2-3 percig, majd fordítás után, erősebb tűnön, fedő nélkül, amíg a szép aranybarna színt el nem éri. (Na, jó, mostanában kicsit sötétebbre sütöm, mert nálunk úgy jobban fogy.)

Érdemes rögtön sütés előtt bekeverni, mivel a tök folyamatosan engedi a levét, az utolsó adagnál általában már nagyon híg, de az esetleges ügyetlenkedésen kívül, sütés után minőségbeli különbség nincs a sűrűbb és hígabb változatok között.

Én legjobban savanykás paradicsomos szószba szeretem mártogatni, de éppen most hétvégén telítődtem a paradicsomos ízzel, így végül egy tejfölös mártogatóst készítettem mellé.

Tejfölös mártogatós kaporral és medvehagymával

- 1 nagy tejföl

- 1 lapos teáskanál só

- 1 púpos teáskanál szárított kapor

- 1 púpos teáskanál szarított, morzsolt medvehagyma

- 1 fokhagyma apróra vágva

Joghurtos málnafagyi

2010-07-12T14:47:00.001+02:00

Nemrégiben ki akartam próbálni egy szimpatikus joghurtos citromfagyit, amit Lúdanyónál láttam, azonban addig módosítgattam, amíg végül még egy kevés házi eperszörp is került bele. Mivel egyátalán nem tett rosszat neki, ezért a hétvégén már tudatosan egy gyümölcsösebb változatot készítettem, és kifejezetten üdítőnek találtam a citromos-málnás aromák keveredését.

Joghurtos málnafagyi

- 2 nagy doboz joghurt
- 1 citrom héja és leve
- 3 evőkanál méz
- 3 nagy maréknyi málna

A hozzávalókat egyszerűen a turmixgépbe dobtam, és alaposan összeturmixoltam (ezúttal inkább egy homogénebb változatra vágytam, ezért nem hagytam benne málnadarabokat), majd nagyon alaposan lehűtöttem, végül a fagyigéppel kikevertettem bár ennél a mennyiségnél nekem nem lett tökéletes az állaga, de egy-két órás fagyasztóbeli ücsörgés után már pontosan olyan volt, amilyet szerettem volna.

Magamnak kigombócoltam, a párom jobban szereti az egész dobozt magához ragadni, és addig enni, amíg nem kezdek csúnyán nézni:)

Francia kirakodóvásár

2010-07-11T13:23:00.004+02:00

Nemrég Mirelle-nél láttam a szórólapot, a kirakodóvásárról, bár négy nappal a nagy ünnep előtt, mégis, mivel lassan már megint két éve lesz, hogy Franciaországban voltam, gondoltam egy csipetnyi frankofón hangulatot szívesen kapnék, mégha magyar módra is.

A vásárt a Városháza parkban helyezték el, és azt kell mondjam, hogy alapvetően hasonló hangulata volt, mint egy-egy vidéki francia piacnak, nem csak a kínálatnak, hanem a napfényes időnek, a zenélés közben vidáman beszélgető verklisnek, a karusszelnek, és a szimultán sakkpartit játszó nagymesternek is köszönhetően.

Néhány francia régióhoz (Aquitaine, Dordogne, Champagne-Ardenne, Bourgogne, Nord-Pas de Calais, Pays de la Loire) kapcsolódóan a francia gasztronómia legismertebb termékeinek kínálatát megismerhette az is, akinek eddig legfeljebb a nagy áruházak előrecsomagolt termékeinek formájában volt hozzá szerencséje.

Az ital választékban a különféle borok mellett pezsgők, cidre-ek, cassis-ok is megtalálhatóak voltak. Az ételek között a lekvároktól az aprósüteményeken át a különféle pástétomokig számos terméket hoztak magukkal a Franciaországból érkező cégek.

A magyar mezőnyt olyan nevek erősítették mint T. Nagy Tamás (sajttálak), illetve az éttermek közül a Chez Daniel, az Artisano és a La Galette.

Összességében az vásárt, mint afféle ízelítőt, hangulatosnak találtuk, azonban annyival több a francia gasztronómia ennél, hogy egy nagyobb rendezvényt is el tudnék képzelni neki.

Két dolgot hoztunk haza, egy különleges creme de cassist (fekete ribizli likőr), ami enyhébb a hagyományos változatnál, és borral van vegyítve, valamint egy hihetetlenül finom mogyorós csókot, amiben szintén fekete ribizli van (és sajnos már majdnem el is fogyott...:)

Culinaris Bisztró

2010-07-11T11:11:00.000+02:00

Jó ideje ugyanazokat az éttermeket látogatjuk. Nem az új helyektől tartunk, hanem inkább attól, hogy ott nem találjuk meg azt a minőséget, amit mégis csak elvárunk, amikor elmegyünk egy étterembe.

A héten, miután a ház ura átesett egy zűrös foghúzáson, eldöntöttük, hogy amint jobban lesz, új helyet fogunk kipróbálni. A hőségre tekintettel a környékbeli éttermekről írt véleményeket olvasgattam, míg végül sikerült döntenünk, méghozzá a legkézenfekvőbb mellett.

A Culinaris alig pár percre van tőlünk, és közelsége miatt is csábító, amikor valami különlegeset szeretnénk venni, és szombat-vasárnap esténként szinte senki nem jár arra, így tökéletesen alkalmas a hosszas nézelődésre, viszont az étterem, illetve szerintem inkább bisztró részét eddig hanyagoltuk, a nem túl kényelmesnek tűnő székek miatt (ez nálunk sarkalatos pont:)

Annak, aki a helyet még látásból sem ismeri, a belső részen pár hosszú magas asztal van, nagyjából 25 embernek elég székkel, az utcán szintén le lehet ülni, talán valamivel kevésbé komfortosabban (engem zavarna a 2-es villamos, és a menetrendszerűen közlekedű turista buszok).

A menü rövid, változatos és gyakran frissül, az idénynek is megfelelő változtatásokkal, levesből három, a többi fogásból 4-5 féle található. Jó ötletnek találom, hogy ahogy a húsos-sajtos pultnál is, itt is elérhetőek a minőségi alapanyagokból készült szendvicsek.

Rövid tanakodás után párom Gazpachot rendelt, főfogásként Brazil bélszínt zöldségterinnel és vargánya mártással, desszertnek pedig gyümölcssalátát egy ráadás gombóc Haagen Dazs vanília fagylalttal.

A cukor (nem tudom milyen volt, elfelejtettem megkérdezni) ellenére nekem inkább a Hideg sárgabarack-eper leves tetszett meg menta granitéval, utána egy rózsaborsos mustármártásos csirkemellet választottam, végül pedig gyerekkorom nagy kedvencét a madártejet, amit ezúttal bergamottal készítettek.

Összességében jó volt a véleményünk, bár egy-két apróságot szeretnék megemlíteni.

A Gazpacho finom volt és friss, minden összetevőt tökéletesen lehetett rajta érezni, viszont állagra egy kicsit hígnak tűnt. A Sárgabarack-eper leves számomra kicsit édes volt, de mondjuk nekem minden az, a menta granita elég különös látvány nyújtott, ahogy a tetején úszott, viszont csodásan illett az epres ízhez.

A bélszín párom szerint tökéletesen volt átsütve, azonban megállapította, hogy nem férfi adag, illetve a finom vargánya mártásból egy kicsivel többet szeretett volna húshoz. A csirke tökéletes volt, a zöldség köret szintén, a mennyiség számomra bőséges, pár falat meg is maradt.

A desszertek jók voltak, a gyümölcssaláta a vanília fagyi nélkül is rendben lett volna, de így volt igazán jó, a madártejnek a bergamot karaktert adott, ami még tovább tökéletesítette ezt a számomra így is tökéletes ízt.

Majd' el felejtettem, 2009-es Sauska Rosét ittunk hozzá, kellemes volt, de egy erős szénsavas vízzel még jobb fröccs lett belőle. (Sajnos szóda nem volt, ezért a kényszermegoldás.)

Gazpacho

Hideg sárgabarack-eper leves menta granitéval

Brazil bélszín zöldségterinnel és vargánya mártással

Csirkemell rózsaborsos mustármártással és minizöldség frikasszéval

Gyümölcskehely + 1 gombóc Haagen Dazs fagyi

Bergamotos madártej

Piacnap

2010-07-10T10:48:00.000+02:00

Hajnalban portyáztam a Hunyadi téren. A gyönyörű sárgadinnye lemaradt:)

Gasztro blogos események

2010-07-08T08:00:00.002+02:00

Az interneten a gasztro blogok terjedésével nem én vagyok az egyetlen, aki hagyományos szakácskönyveket elhanyagolja, hiszen a neten ugyanannak a receptnek is száz féle változata található meg, ráadásul a blogger hasznos tanácsaival, valamint a kommentelők észrevételeivel együtt.

Szerintem sokkal komplexebb képet kapunk az egyes nemzetek, illetve akár régiók ételeiről, gasztro kulturájáról, megtudhatjuk hogyan készül mondjuk egy gazpacho Spanyolországban, Portugáliában vagy Latin-Amerika országaiban, de azt is hogyan készíti egy gyakorlott háziasszony, egy kreatív, de kezdő szakács vagy egy neves séf.

Nem csoda, hogy már évek óta hódítanak a különféle témákban indított gasztro blogos események. Természetesen lehetetlen lenne mindet felsorolni, nem is célom, az éppen aktuális, és számomra is érdekes témákból válogattam össze néhányat.

VKF! 36. - Világjáró Fazék

Határidő: 2010. július 31.- augusztus 1. (szombat-vasárnap)

Részletek

A magyar gasztrobloggerek között méltán népszerű eseményt 2007 elején hívta életre Chili&Vanilia, amikor "virtuális kulináris játékra" hívta a gasztrobloggereket. A játék jelenleg a 36. fordulójánál tart, számos ötletes, és ízletes témával és fotóval a háta mögött. Ez alkalommal a "Világjáró Fazék" a témája. Sedith, az aktuális házigazda várja a témába illő bejegyzéseket, illetve természetesen emailben azok linkjét, hogy bekerülhessenek a hagyományos összesítésbe, ahol minden, a témában résztvevő blogger bejegyzése megjelenik majd.

Gasztrotipp - Utazz velünk!

Határidő: 2010. szeptember 5. (vasárnap)

Részletek

Szintén a nagyvilág ízeit várja a Gasztrotipp csapata. "Utazz velünk" címmel indított receptversenyükön gasztrobloggereket ingerlő nyeremények várhatóak, a sorsoláson való részvételhez csak egy regisztráció és a bejegyzést tartalmazó link elküldése szükséges.

A nemzetközi események közül is érdemes válogatni, még akkor is, ha esetleg valaki nyelvtudása nem a legerősebb, a receptek kis gyakorlattal, és esetleg egy szótárral gyorsan lefordíthatóak, a többiben meg, ha marad némi nyelvtani hiba, nem probléma, hiszen a lényeg nem a helyesírás, hanem a gasztronómia!

Bread Baking Day 32. - Italian Breads

Határidő: 2010. augusztus 1. (vasárnap)

Részletek

Mióta itthon sütök kenyeret, azóta az egyik nagy kedvencem a Bread Baking Day, ahol, ahogy a cím is mutatja, valamilyen kenyérfélével vagy péksüteménnyel lehet benevezni. Az érdeklődés általában igen nagy, nem szokatlan a kétszáz feletti résztvevő sem, a receptek természetesen a világ minden tájáról érkeznek. A jelenlegi forduló, ahogy úgy tűnik mindenfelé, az utazáshoz kapcsolódik, az olasz kenyérfélék receptjei közül kell elküldeni egyet (vagy legfeljebb kettőt) a forduló házigazdájának.

Weekend Herb Blogging 241.

Határidő: 2010.július 11., vasárnap, 11 óra (már csak 3 nap)

Részletek

Heti rendszerességgű a Weekend Herb Blogging, ami idén már ötödik évfordulójánál tart. Itt olyan recepteket várnak, amelyekben fűszernövények, szokatlan növények alkotják az étel fő alkotóelemét vagy amely az adott (fűszer)növény felhasználási módjairól szól. A recepthez kapcsolódó bejegyzésnek frissnek (az adott hetinek) kell lennie, és kérik, hogy más gasztro blogos eseményre ne nevezzünk vele. A formai követelmények kötöttek, így, aki szeretne receptet küldeni, mindenképpen böngéssze át alaposabban is a kiírást.

My Legume Love Affaire

Határidő: 2010. július 31. (szombat)

Részletek

Szintén érdekesnek találtam a My Legume Love Affairt, bár némi értelmezési problémám akadt, mivel én a franciából ismerem a le légume (zöldség) szót, az angol nyelvben azonban a légume a hüvelyes zöldségeket (bab, lencse, stb) hívják így, ezek alkotják ugyanis a témát hónapról hónapra az előételektől a desszertekig. Számos érdekes recept található itt, köztük nagyon sok vegán és vegetáriánus.

A rendezvény nagyon népszerű, annyira, hogy egészen 2011-ig megvannak a jelentkezők, akik a havi eseményeket tartják.

Kérdés: Nektek mi a kedvenc gasztro blogos rendezvényetek?

Variációk egy témára: Kefíres Lepény

2010-07-07T15:48:00.002+02:00

Örök kedvencem, a gyorsan elkészíthető, és egyetlen kefíres pohárral kimérhető Kefíres Lepény (eredetileg kefíres meggyes lepény). Az alapreceptet azok kedvéért leírom, akik még nem találkoztak vele, de - szokás szerint - belinkelem az eddigi bejegyzésekben szereplő változatokat is.

Kefíres Lepény

- 2 pohár kefír

- 2 tojás

- 6-10 dkg méz (édesség utáni vágytól függően - kb- 1/3-1/2 pohár, tessék kóstolni:)

- 1 pohár olaj (vagy 3/4 pohár olvasztott vaj)

- 4 pohár teljes kiőrlésű liszt

- 1 sütőpor

A hozzávalókat összekeverem, tepsibe/tortaformába öntöm, megszórom tetszés szerint minden jóval, és közepes lángon 35-40 percig sütöm.

Ezúttal kétféle változatban készült, a formába öntött massza egyik felére 2 evőkanálnyi kakaóport szitáltam, és egy kanállal óvatosan belekevertem, úgy, hogy a másik felébe ne keveredjen, ugyanis arra 1-1 nagy maroknyi fekete- és piros ribizli keverékét szórtam. Az utóbbi kellemesen savanykás lett, természetesen egy kevés mézzel is meg lehet még locsolni, ha valaki úgy szereti. A kakaós változat a szegény, foghúzás után lábadozó párom miatt készült, így nem kellett a gyümölcs magjait kerülgetnie.

Az előző változatok:

Joghurtos lepény dióval-vaníliával
Kakaós süti költözős hangulatban
Meggyes-csokis-mazsolás süti

Zöldbabos csirke ragu

2010-06-27T22:30:00.000+02:00

Az elmúlt fél évben csak úgy zajlott az élet. A sok munkáról nem is beszélve átestem egy szemműtéten, majd sikeresen férjhez mentem, és persze nászutaztam is. Viszont a blogba egy bejegyzést sem tettem, amit először még páran nehezményeztek, aztán letettek rólam.Úgy tűnik én éppen ezt a pillanatot választottam a visszatérésre. Reméljük sikeresen:D

Szombaton kedvenc piacomon, a Hunyadi térin, jártam, szintén kisebb kihagyás után. Bár más piac útba esik munkába menet-jövet, ott soha nem érzem magam igazán otthonosan. Itt, az őstermelők között tűnik fel csak igazán, hogyan változik a kínálat az éppen szezonális zöldségekre-gyümölcsökre.

Ahogy sokan mások, én is úgy indulok el, hogy egy-két dolgot felírok a listámra, a többi pedig ott helyben alakul, amikor megtetszik valami. Nekem ebben az időszakban biztos pont a "mézesbácsi", Gohér Gábor, akinél mindig van pár üveg hárs méz (a kedvencem) a pult alatt, valamint egy másik úriember (a nevét sajnos nem tudom), aki csak a nyári időszakban található meg erre, mivel csak bogyós gyümölcsökkel (eper, piros és feketeribizli, málna) és meggyel, cseresznyével foglalkozik.

Most sem szabadultam, csak miután 3 féle mézt, valamint a bogyósokból 1-1 kilót felpakoltam. Viszont az eltervezett karfiolhoz csak hosszú sorban állás után tudtam volna hozzájutni odakint, így inkább egy fél kiló sárga vajbabot (felénk valamiért ezt sárga zöldbab:) vettem egy néninél.

A rakott karfiol a fejemben már átalakult rakott sárgababbá, amit vasárnapi ebédnek terveztem megfőzni, amikor vasárnap délelőtt ráébredtem, hogy egy dolog nincs itthon, tejföl. Rövid tanakodás után úgy döntöttünk, hogy nem is kell annak rakottnak lennie, legyen valamilyen egytálétel, de legalábbis minél egyszerűbb dolog. Ennek jegyében született az alábbi ragu:

Zöldbabos csirke ragu

- kis fej hagyma

- 1 nagyobb gerezd fokhagyma

- 1-2 evőkanálnyi olaj

- 35 dkg darált csirkemell

- 50 dkg sárga vagy zöldbab

- 2 dl paradicsomlé

- víz

- só, bors

A hagymát, fokhagymát apróra vágtam, az olajon megpároltam. A darált csirkemellet beleborítottam, fehéredésig pirítottam (célszerű keverni, úgy nem lesznek benne nagyobb csomók), összekevertem a paradicsomlével, majd beleöntöttem, az 1-1,5 centisre vágott babot, illetve éppen maradt előző napról egy kis pirított zöldség, nagyvonalúan azt is beletettem. Megsóztam, borsoztam és annyi vízzel öntöttem fel, ami még éppen nem lepte el.

Fedő alatt addig pároltam, amíg a bab nagyon puhára párolódott (kb. 40 perc). Ebédre barnarizzsel ettük, munkahelyi ebédnek vegyes gabonával csomagoltam el.

Megjegyzés: A csirkemellet természetesen lehet helyettesíteni, mi viszont csak ezt esszük meg. Sajnos sehol nem akarják darálni, de nemrég vettem húsdarálót, és így 2-3 kilót egyszerre ledarálunk, esetleg némi fokhagymával, borssal fűszerezve 30-35 dkg adagokban fagyasztjuk - két személynek rakott és egytálételhez tökéletesen elég 2 étkezésre.

Kérdés: Tud valaki olyan barnarizst mondani, amiben nincsenek olyan szemek, amelyek nincsenek teljesen hántolva? Nagyon rossz, amikor egy ilyenre ráharap az ember.

VKF! XXX. - Csokis-diós angol teasütemény, azaz cookie a javából

2009-11-29T22:50:00.006+01:00

Sokadszorra gondolkodtam el, amikor az új VKF-es kiírást elolvastam. Valahogy úgy alakult, hogy bár a kezdetektől figyeltem az újabb témákat, egyszerűen vagy a határidőn (jóval) túl jutott eszembe, hogy írni kellett volna, vagy amikor alaposabban rákészültem akkor katasztrofálisan sikerült a kitalált recept.

Természetesen, ma megint véletlenül láttam meg, hogy utolsó nap van. Először csak legyintettem, hogy ez az én formám, ez megint nem jött össze, de végül rájöttem, hogy amúgy is éppen itt az ideje, hogy hétköznapokon valami finomsággal induljon a nap. Ezúttal nem ajándékba készült ugyanis, csak a magunk örömére.

Szerencsére elmondhatom, hogy már eltelt pár év úgy, hogy nem esünk bele a karácsonyi ajándékozási őrületbe, csak akkor adunk ajándékot valakinek, ha találunk valami igazán hozzá illőt. Ezen túl legfeljebb aprósüteménnyel, és, ha sikerül jó áron mandulát szerezni, akkor házi marcipánnal készülök.

Ennek a receptnek az eredetijét tíz éve jegyeztem le, az akkor már majdnem betelt receptes könyvembe. Nem tudom pontosan miért is kaptam meg, ugyanis azzal a kollégiumi szobatársammal egyátalán nem voltam jóban, aki végül is megengedte, hogy lemásoljam az egyik kedvenc süti receptjét. Utólag is köszönöm neki!

Csokis-diós angol teasütemény (azaz cookie:)

- 25 dkg vaj
- 2 tojás
- 45 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
- 1 cs sütőpor
- 15 dkg méz
- 1 teáskanál fahéj, gyömbér és kardamom
- 10 dkg dió
- 20 dkg étcsoki

A vajat a liszttel összemorzsoljuk, majd hozzákeverjük a sütőport és a fűszereket. Beletesszük a mézet és a tojást, majd amikor kb. egyneművé válik, akkor a darabokra vágott csokit és diót is.

Én sütőpapírral szoktam bélelni a tepsit, de van benne elég vaj, így biztosan nem ragad le akkor sem, ha nem teszünk alá semmit sem:)

A tésztából enyhén nedves kézzel golyókat gyúrunk, kicsit kilapítva, kb. 5 centis közöket hagyva pakoljuk a sütőlapra.

Mérettől függően 10-13 percig sütjük közepesen erős lángon.

Fémdobozban, vagy más, jól lezárható dobozban két hétig biztosan eláll, ez volt a leghosszabb időszak, amíg hagytunk még belőle.

Mivel elkészültekor éppen előkerült a Cointreau-s üveg, ezért gyorsan kipróbáltuk együtt is, és mondhatom nagyon finom a csokis-fűszeres süti a narancslikőrrel. Viszont mivel igen drága, ezért nem tudom felajánlani, hogy a süti mellé mindenki kap egy üveggel:))

Minden jó, ha jó a vége. Végül elégedetten, és némi kekszmorzsával körbevéve, dőlhettem hátra, a jubileumi, 30. Vigyázz Kész Főzz! alkalmával én is alkottam végre valamit.

Elfelejtett képek - Vegán palacsinta

2009-11-13T13:30:00.001+01:00

Továbbra is a régi képek között kutakodva jutott eszembe, hogy vegetáriánus barátaink is meglátogattak minket még júniusban, komoly kihívás elég állítva, ami az ebédet illeti: sem cukor, sem fehér liszt, sem hús, sem tojás, sem tej... Na, de akkor mit eszünk?

Őszintén szólva a főételre már nem emlékszem, és kép sem készült róla, azonban a desszert nagyon is megmaradt emlékezetemben, mivel életemben először készítettem tudatosan vegán ételt, ráadásul hagyományos palacsintát már évek óta nem bírtam sütni (tizenévesen még dobáltam is, huszonévesen már mindig leragadt...), ezt viszont, az utolsó darabig én sütöttem meg.

Receptet innen vettem (bár már Merci is egy másik receptet vett alapul:), a recepten leginkább annyi módosítás történt, hogy teljes kiőrlésű búzalisztre cseréltem.

Vegán teljes kiőrlésű palacsinta
(serpenyős és palacsinta vastagságtól függően 12-15 db)

- 45 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 1,5 l szóda
- 1 ek őrölt lenmag 2 ek vízben elkeverve
- 2 ek olaj
- késhegynyi sütőpor
- csipetnyi só

A száraz anyagokat összekeverjük, először az olajjal és a lenmagos vízzel, majd lassanként a szódával csomómentesre keverjük, például habverővel.

Én egy fél óráig hagytam pihenni, illetőleg a lisztet megdagadni. A végén kicsit sűrűnek tűnt a tészta, így még egy kevés szódát öntöttem hozzá.

A serpenyőt elsőre kicsit alaposabban kiolajoztam (pláne magamhoz képest), később kb. minden 8-10. palacsintávál egy fél kávéskanálnyi olajat csepegtettem az edénybe.

Nagyon gyorsan, és könnyen sül, könnyen feljön, és az elsőre meglepő kinézet (már sütés előtt barna a tészta, a liszt miatt) ellenére is nagyon finom, és nagyon ízletes.

Mi túróval és frissen főzött málnalekvárral, majd vegyesen túrós-bodzalekváros töltelékkel ettük. Isteni volt, és percek alatt mind elfogyott.

Fogyasztási javaslat:)

Elfelejtett képek - Túrós-gyümölcsös kehely

2009-11-13T12:56:00.001+01:00

Egyszer, valamikor nagyon rég, de legalábbis még bőven a nyár közepén látogatóba jött hozzánk a barátnőm. Szerencsére bőven volt időm, lelkesedésem és a piacról beszerzett mindenféle is otthon, így aztán egy egyszerű de (mint utólag kiderült) nagyon finom ebéddel leptem meg.

Aztán, ahogy lenni szokott, a fényképezőkből a kártyákat ide-oda vándoroltattam, és végül már magam is elfeledkeztem róla, hogy készült pár kép is, mielőtt mindent befaltunk volna. Szerencsére nemrég nekiláttam képeket válogatni a karácsonyi képeslapokhoz és naptárakhoz, amikor észrevettem egy régebbi keltezésű mappát, amiben megtaláltam az alábbi képeket.

A receptekről nem tudnék sokat mondani, az egyik a világ, szerintem, egyik legegyszerűbb, és legfinomabb étele: petrezselymes krumpli, tejfölös uborka salátával (a családi legendárium része a történet, amikor nyaraláskor, alig öt évesen, reklamáltam a pincérnél, amikor az ubisalira nem került tejföl:) Hagyományosan tálalva nem egy fotogén étel egyik sem, így a képet mellőzném.

A desszert egy szintén nagyon egyszerű, túróval rétegezett gyümölcsös kehely. Ez sem egy különlegesség, de azért leírom miből is áll, hogy végre egy recept is szerepeljen az írások között:)

Túrós-gyümölcsös kehely
(pohártól függ, de nálunk 3 adag lett)

- 25 dkg túró
- fél tejföl
- 1-2 kanál méz
- fél rúd vanília
- 30 dkg bogyós gyümölcs
- 3 evőkanál folyósabb lekvár

A túrót összetörjük, majd összekeverjük a tejföllel, a mézzel és a vanília magjaival. A gyümölcsöket megmossuk, leszemezzük, ha kell, majd a túrós krémmel váltakozva üvegpohárba/kehelybe/tálkába rétegezzük, lehetőleg kisebb kanállal, annak érdekében, hogy a pohár belső oldala tiszta maradjon, és a rétegek szépen elkülönüljenek a végén. A tetejére természetesen gyümölcs kerüljön.

Így is nagyon finom, de még egységesebb lesz az íze, ha a tetejére egy egy-egy evőkanálnyi folyós (lehetőleg szintén bogyós gyümölcsös) lekvárt öntünk, ami a rétegek között átfolyik. Én az anyukámtól kapott bodzalekvárt öntögettem rá, amiben bogyók is voltak, így még több gyümölcs került rá.

Hűtőben tároljuk, 1-2 óra alatt jól összeérnek az ízek, de türelmetlenebbek előbb is eltüntethetik.

Lusta szombat reggelek

2009-11-11T15:32:00.005+01:00

A kecske egy masszív (és nagyon nehéz, próbáltam) ülőalkalmatosság:)

Olykor-olykor eszünkbe jut, hogy milyen jó lenne egy olyan igazi békebeli hangulatú helyet találni, ahol szombat reggelenként finom (akár angol) reggelit vehetnénk magunkhoz jóféle kávéval, teával. Volt már rá példa, hogy ki is próbáltunk helyeket, de vagy a mi elvárásaink nagyok (finom ételek-italok, nem túl drága árfekvés, KÉNYELMES székek/fotelek), de egyelőre nem sikerült megtalálnunk azt a helyet, amire vágyunk.

Azonban találtunk mást. Olyan helyet, ahol ismernek, ahol családiasan a hangulat, kellemes zenékkel, most már egyre ismerősebb arcokkal, és a nagyon kedves tulajdonossal. Ahol a szombat reggeleket nyugisan, lassan éledezve lehet tölteni az olykor zsúfolt hétvégi programok előtt.

Először még az előző munkahelyem kapcsán jutottam el ebbe az aprócska kávézóba, majd egy idő után magammal cipeltem a ház urát is, aztán vettünk logós kávéstermoszt, aztán megvettük a saját kávéfőzőnket, de továbbra is ide jártunk, immáron nem csak, hogy igyunk (vagy a termoszunkban magunkkal vigyünk) egy kávét, hanem azért is, hogy az otthoni géphez kávét vegyünk.

Szép nagy kávék, és a regebédünk

Amikor végül új munkahelyre kerültem, rá kellett jöjjek, hogy sajnos a nyitvatartási- és a munkaidő összeegyeztethetetlenek (egy kis nyelvtörő:) és csak szabadságok alkalmával jutottunk el a kedvenc kávézónkba, s a hazavitt kávét olyan precízen porcióztam, hogy két alkalom között biztosan kitartson.

Augusztus közepén aztán emailt kaptam, miszerint szeptembertől minden szombaton délelőtt nyitva áll a kávézó, s azonnal lelkesen telefonáltam haza, hogy akkor már csak alig pár hét, és mehetünk kávézni (és finom, a Franciaországban kóstoltra emlékeztető croissant enni).

Azóta (néhány kivétellel) minden szombat délelőttöt ott töltünk, lehetőleg a nyitvatartás utolsó órájában. Iszunk egy hatalmas tejes-tejhabos kávét, eszünk egy (több) croissant-t, és ahogy lassan elszállingózik a többi vendég, legtöbbször még egy jó beszélgetésre is jut időnk Zsuzsival, a tulajdonossal.

Kávémacsek:)

Aki nem ismeri, de szeretné, szívesen elküldöm a címet, de csak akkor, ha hagytok nekünk is helyet.

Paradicsomos zöldségleves

2009-11-04T12:30:00.001+01:00

Miközben ez a leves főtt, azon tűnődtem, hogy érdemes-e a posztolásra. Végül is levest aztán tényleg nem nagy ördöngősség főzni, legfeljebb egy szép fotó láttán mondja azt az ember (vagy legalábbis én), hogy kivételesen inkább főzzük ezt a már jól beváltak helyett.

Végül aztán, hosszan tűnődés után, arra jutottam, hogy egyrészt a blogolásban mostanában nagyon is elmaradtam, másrészt a levesnek sem szabad hátrébb szorulnia a sütiknél és kenyereknél, megosztom a receptet.

Hamarjában befejeztem a levest (éppen itt, a számítógép előtt ülve, mert a munkahelyi konyha kicsi és "nemszeretem"), és körbenéztem, hogy vajon eddig miféle levesekről írtam. A szűrőnek hála tíz másodperc alatt kiderült, hogy összesen egy leves került szóba, ráadásul a rám és a leveseimre jellemző elnagyolt stílusban, viszont éppen arra a bizonyos káposztalevesre utalva, amelyhez jelenlegi levesem igencsak közel áll.

Paradicsomos zöldségleves (2 adag)

- 1 nagy sárgarépa

- fél karfiol

- 1-2 zöldhagyma

- 1 kis paprika

- 1 nagy marék rizs

- 1 kis paradicsompüré

- só, bors

A zöldségeket megtisztítjuk, feldaraboljuk, nekem simán belemennek a karfiol zsenge levelei, és a szárának az a része, ami nem fás. Felöntjük annyi vízzel, hogy kb. 1-2 ujjnyira ellepje, majd sózzuk, borsozzuk és hozzáöntjük a paradicsompürét (ez egyelőre nem házi, a pici üvege miatt vettem, mert azt jól fel tudom használni).

Egyszer-kétszer megkeverjük, majd, amikor forrni kezd hozzáadjuk a rizst, végül közepes lángon addig főzzük, amíg minden megpuhul. Viszonylag sűrű (ha nem öntöttük fel tűlzottan), a paradicsom miatt enyhén savanykás leves lesz belőle.

Én nem csak melegen, hanem hidegen is szeretem, és ekkora mennyiségben talán még a fogyókúrás levest utálók sem berzenkednek ellene.

Gondolatok 2 év után

2009-11-03T13:02:00.004+01:00

Mostanában a főzés elég minimálisra redukálódott nálunk, legtöbbször valami gyorsan összedobható, egyszerű étel a cél, de mostanában, talán lustaságból vagy más okból az is gyakrabban előfordult, hogy kihasználva a céges melegétel utalványokat, a kollégákkal együtt a helyi menzán ettünk.

Eszembe jutott, hogy bizony most novemberben már két éve, hogy úgy döntöttünk, hogy változtatni szeretnénk azon a módon, ahogy addig ettünk. Közben sokat változtak körülöttünk a dolgok, sokszor emlegettem már, hogy egyszer lakást, többször munkát is váltottunk, hol több, hol kevesebb szabadon felhasználható idővel, energiával, kedvvel rendelkeztünk. Egyes időszakokban szigorúbban betartottuk az önmagunknak szabott rendet, máskor, leginkább különlegességek és extra minőségű csokik esetén, gyakrabban engedtünk a csábításnak.

Manapság álszentség lenne azt mondani, hogy még mindig a kezdeti idők száz százalékos cukor és lisztmentessége a jellemző. Azt gondolom, hogy jelenleg talán megegyezhetünk, mondjuk, olyan nyolcvanban, és bevalljuk, hogy ritka az a nap, amikor legalább egy kocka csokit nem eszünk, bár az is igaz, hogy mindig a legjobb minőségű, illetve a lehető legnagyobb kakaótartalmú változatokat részesítjük előnyben (egy hagyományos, pláne tejes csoki ma már olyan édes, hogy még véletlenül sem kerülhet a kosárba).

Viszont azt is be kell vallanom, hogy két év után először van otthon egy fél kiló (vagy immár kicsit kevesebb) cukor otthon. Én vettem, a saját kezemmel cipeltem haza, aztán még csak úgy magában is kipróbáltam, ráadásul csak minimális lelkiismeretfurdalással, mivel őcukrosságát demerarának hívják, és finomítatlan nádcukor:)

A liszttel kapcsolatban is kicsit engedékenyebb lettem. A kenyerek még mindig otthon sülnek, legtöbbször sütőben, azonban mostanában újra előfordult párszor, hogy a kenyérsütőben készültek el. A tésztájuknál a teljes kiőrlésű liszt 10-15 százalékát legtöbbször kenyérliszttel helyettesítem, mivel így lesz végül leginkább olyan állagú, amit mi szeretünk (tömör, de nem masszív...).

A mindenki által ismert DNK helyett mostanában gyakran készül a Burgonyapelyhes kenyér, viszont zsemlét és kiflit az idejét sem tudom már mikor sütöttem utoljára, az ezek maradékából készített házi zsemlemorzsa sem hiányzik, mivel olajban sem sütünk, legfeljebb két-három havonta.

Ami még mindig változatlan, az a komoly mennyiségű gyümölcs és zöldség fogyasztás (és változatlanul meglepődök, amikor valaki azt mondja, hogy ő nem, vagy alig eszik effélét). Szerencsére még lehet kapni szőlőt, de a legtöbb almafajtát is szeretjük, és még csak most jönnek majd a déligyümölcsök, amikkel szintén képesek vagyunk telepakolni a kamrát.

Összességében én elégedett vagyok magunkkal. Igaz, hogy van ami még megoldásra vár (az asztalnál evés például majd csak saját lakásban lesz megvalósítva..), azonban képesek voltunk, önmagunk ellenében is, legyűrni néhány olyan berögződést, amelyre születésünk óta neveltek minket.

A még mindig kételkedőknek pedig nem tudok mást mondani: nekünk működik, másnak is ugyanúgy ott a lehetőség.

Burgonyapelyhes kenyér

2009-09-25T15:45:00.007+02:00

Ennek a receptnek az ősét Limarától lestem, eredetileg hot-dog kiflik készültek belőle. Azonban miután először véletlenül, majd már szándékosan is bent felejtettem a kenyérsütőben, és kiváló kenyér lett belőle, úgy döntöttem, hogy inkább annak használom.

Ez utóbbi alkalommal, a múlt hétvégén, a kenyér tésztája hosszasan kelt, először a kenyérsütőben, majd a délutáni napsütésben a konyhaasztalon. Végül olyan gyönyörű nagyra nőtt, hogy úgy döntöttem mindenképpen megosztom.

Burgonyapelyhes kenyér

- 1 pohár joghurt vagy kefir
- 2 dl tej
- 1 tojás
- 0,5 dl olaj
- 2 teáskanál só
- 8-10 evőkanál burgonyapehely (krumplipüré por is ugyanolyan jó)
- 50 dkg teljes kiőrlésű liszt (vagy 40 dkg tk + 10 dkg kenyérliszt)
- 2,5 dkg élesztő

A hozzávalókat kenyérsütőgépben 20 percig dagasztom, majd minimum 40 percig kelni hagyom. Ezek után kiveszem, lisztes deszkán lazán átgyúrom, majd konyharuha alatt hagyom, hogy kétszeresére keljen (kb. 1 óra)

Fél óra múlva (a kelés kb. felénél) begyújtom a sütőt, és előmelegítem a kedvenc cserép sütőedényem (fedeles jénai, sütőben is használható lábas/fazék is ugyanolyan jó), hasonlóan a Dagasztás nélküli kenyér receptjéhez. Amikor már alaposan átforrósodott az edény, óvatosan kiveszem, majd igyekezve, hogy ne nyomkodjam ki a levegőt, a tésztát beleteszem.

Fedővel kb. 25 percig sütöm, majd fedő nélkül is nagyjából ennyi ideig. Miután elkészült, rácsra teszem, kevés vízzel lespriccelem, majd várom, hogy kihűljön és ehessem:)

Finom, elég laza állagú, ropogós héjú kenyér lesz belőle, kellemes krumplis ízzel.

Gateau chocolat

2009-09-25T14:51:00.011+02:00

Ahogy egy rövidke poszt erejéig jeleztem is, augusztusban régi kedves barátokkal ettem-ittam, amúgy franciásan. Mivel a csokinak nehezen tudunk ellenállni, ezért nem sokkal később én is elkövettem a receptet, amit Ancsi egyenesen Franciaországból szállított (és ő volt az is, aki az előző inspiráló, és nagyon finom változatot elkészítette).

Nekem valamivel sötétebb lett, ami annál is inkább érdekes, mert az eredetit látva még rá is kérdeztem, hogy miért halvány a színe (mellesleg a tojásfehérje miatt), annak ellenére, hogy elég tömör.

Természetesen nem lehetett annyiban hagyni a dolgot, a receptben a cukrot és a sima lisztet nem hagyhattam benne, annak ellenére sem, hogy ezekből már az eredetiben is alig kerül bele.

Gateau chocolat

- 200 g jó minőségű olvasztott étcsoki
- 150 g olvasztott vaj
- 4 evőkanál méz
- 1 evőkanál teljes kiőrlésű liszt
- 4 tojás

A csokit és a vajat megolvasztjuk, majd kicsit kihűlve hozzákeverjük a mézhez, a tojások sárgájához, végül a liszthez.

A tojások fehérjét kemény habbá verjük, óvatosan, nagy mozdulatokkal hozzákeverjük a többihez. Sütőpapírral borított formában, esetleg hőálló üveg edényben kb. 20-25 perc alatt sül készre (sütőtől is függ, 15 perc után érdemes gyakran ránézni, nehogy kiszáradjon)

Melegen és kihűlve is nagyon finom. Aki egy kis pluszt szeretne, ajánlom hozzá a csak vaníliával ízesített mézes semifeddot. Nekünk annyira ízlett így, hogy alig maradt valami a fotózáshoz.

Be kell vallanom, hogy ezzel együtt egy másik változat is landolt a postafiókomban, következőnek azt valósítom majd meg:)

Barátokkal enni

2009-08-18T19:55:00.008+02:00

Néhányukat 10 éve ismerem. Bejártuk fél Európát, de leginkább Franciaországot. Színészkedtünk franciául és magyarul. Velük szerettem meg a finom francia sajtokat, és természetesen a száraz vörösbort. Jó időket töltöttünk együtt.

Múlt hétvégén összejöttünk egy napra, mindazokkal, akik el tudtak jönni, és a kellemes nyári napsütésben újra ettünk-ittunk egy jót. Csak úgy franciásan. Arra emlékeztünk, hogy 10 éve alakult a Charivari.

A fényképen látható ételek egyikét sem én készítettem, de minden nagyon finom volt. (Akiét nem fényképeztem, attól utólag is bocs:)

C'était une bonne journée, merci a tous!

Barbecue

Taboulet

Gateau chocolat

Saint Albray et ses amis

La vigne

Serpenyős zöldspárga

2009-05-30T12:00:00.005+02:00

Ha jól emlékszem nem került fel tavaly a blogba a fehér spárgával való első, és sajnos nem túl jó, találkozásunk története. Röviden csak annyi, hogy bár hámoztam, meg alaposan megnéztem, hogy mennyire friss, olyan nagyon szálkás volt, hogy nem sok örömünk telt benne:)

A második alkalommal már zöld spárgával próbálkoztam, bár az is igaz, hogy brokkolival keverve lett egy vega ebéd egyik körete, és szerencsére annyira ízlett, hogy tudtam, idén újra próbálkozni fogok.

Nemrégiben, erősen kísérleti jelleggel, beszereztem a piacon egy csomaggal (kettőnknek, látszik, hogy óvatos vagyok:), aztán körbenéztem a blogokon, hogy kinél mi sül-fő. Nagy bánatomra szinte mindenhol hasonló recepteket találtam (leginkább csőben sütve, tejszínes mártással vagy baconbe burkolva), viszont én olyasmit szerettem volna, ami sokkal erőteljesebben kiadja magának a spárgának az ízét és nem kell sokat pepecselni vele.

Végül úgy döntöttem, hogy a kedvenc módszeremmel fogom megoldani a kérdést: előszedtem hát szegény, sokat szenvedett serpenyőnket, majd megalkottam a számomra legegyszerűbb változatot, amely ráadásul nagyon finomnak is bizonyult.

Serpenyős zöldspárga

- 25 dkg spárga
- 5 dkg házi sonka
- egy evőkanál olivaolaj
- só, frissen őrölt bors, fokhagyma
- fél-egy deci víz

A sonkát apró kockákra vágtam, majd az olivaolajon pár perc alatt átpirítottam, az előre megpucolt (végültől megszabadított) spárga rudacskákat óvatosan, és leginkább párhuzamosan, a könnyebb keverhetőség érdekében, a serpenyőbe helyeztem, majd nagy lángol 3-4 percig pirítottam.

Közben megszórtam egy kevés sóval, apróra vágott fokhagymával, illetve frissen őrölt borssal, majd hozzáöntöttem a vizet is. Bár ehhez a serpenyőnkhöz, mérete miatt, nincs fedőnk, de egyik fém keverőtálam pontosan lefedi, így azzal beborítottam, és nagyjából 10 percig hagytam párolódni, közepes lángon.

A "fedőt" levéve nagy lángon addig pirítottam egyszer-kétszer átkeverve, amíg a víz el nem párolgott. Ekkor a spárga még roppanós, de belül még puha, ráadásul elég erőteljes az íze is.

Mivel ebédnek készült, ezért csilis-fokhagymás csirkemell falatkákat is gyártottam hozzá, valamint az előző napról megmaradt kevéske levesből kihalásztam a krumplikat, és további adag fokhagymás oliván alaposan (képen látható mennyire) megpirítottam.

Gondolatok egy tömör kenyér nyomán

2009-05-28T10:11:00.011+02:00

Mostanában egy kicsit többet engedünk meg magunknak (egy-két fagyi/jégkrém, keserű csoki, de nem cukormentes, és kenyereinkbe 1/4-1/3 arányban kenyérliszt kerül). Természetesen nem lehet mindig ugyanúgy, és mostanában kicsit hanyagoltuk is a házimunkákat, közte a házi készítésű étkeket (legalábbis többször volt "szabad napunk", amikor mindenki a hozzá legközelebb eső helyen, kollégákkal ebédelt).

A kenyerekkel kapcsolatban az is sokat elmond, hogy a villamos felé útba esik kedvenc pékségünk, a Lipóti. Bizony, egyszer-kétszer (ha otthon nem készült egy ideje ilyesmi) a burgonyás pogácsák megkísértenek minket, a Gyökérkenyér pedig annyira hasonlít a Máltán kóstolthoz, hogy egyszerűen néha muszáj venni belőle.
(Most már sütni fogok otthon is, mert jó ideje piszkálja a fantáziám.)

Ugyanakkor persze törekszünk visszatérni a teljesen (de legalábbis 99%-ban) "mentes" életre. A nehézségek leginkább a kenyérnél és a péksüteményeknél mutatkoztak meg eddig, ugyanis a teljes kiőrlésű kenyér ámbár sokkal ízletesebb, de mégis jóval tömörebb tud lenni könnyített társainál.

Ez persze magyarázza azt is, hogy sok esetben, amikor valaki receptet kér, én pedig ajánlok neki (első körben a Dagasztás nélküli kenyér az első ötletem, pláne, ha kenyérsütésben kevésbé gyakorlott háziasszonyról, - emberről van szó:), aztán amikor rákérdezek, hogy milyen lett, akkor az esetek többségében az arcokon nem látok tökéletes elégedettséget.

Sajnos ilyen esetekben az a legnagyobb gond, hogy aki életében először sütött kenyeret, ráadásul egy ennyire könnyű recept alapján, és mégsem sikerül, azt bizony igen nehéz rávenni arra, hogy megint süsse meg, csak ezúttal kicsit módosított (könnyített verzióban).

Kipróbáltam már azt is, hogy elsőre fehér vagy kenyérlisztből ajánlottam megsütni a kenyérkénket, ez viszont eddig minden esetben oda vezetett, hogy a később teljes kiőrlésűvel valamilyen arányban kombinált verziót túl nehéznek, mondhatni, túlságosan teljes kiőrlésűnek, érezték, így bár a receptet azóta is használják olykor (nagy örömömre), de ami miatt szerették volna (egészségesebb életmódra ön-ösztönzés) abban nem sikerült az előrelépés.

Tegnap este aztán a DNK dagasztott változatát készítve egy új liszt kipróbálása nyomán sikerült kicsit "teljesebb" kenyeret létrehoznom a mostanában megszokottnál.

Párom valójában örült is neki, sőt pár napja kérte is, hogy csináljak "olyan tömörebb kenyeret", mert azt olyan jó vékonyra lehet szelni, hogy aztán megkenje finom vajjal, megpakolja a kedvenc spanyol szalámijával, meg uborkaszeletekkel, és így a "kevés kenyér, sok rávaló" elvű szendvicset jól befalja.

Belga vajas, anyukámék féle krumplis szalámis, sajtos, uborkás, snidlinges

Az eddigi tapasztalatok alapján azt tudom mondani, mindenkinek vannak nehéz napjai, és kenyerei. Ennek ellenére szerintem nem szabad feladni a tökéletes utáni kutatást, az új receptek próbálgatását. Addig is néhány ötlet mindazoknak, akinek elsőre nem sikerült, vagy nem úgy sikerült, vagy már előre félnek mi lesz:

- ha dagasztás nélküli a kenyered (DNK), akkor mindenképpen tartsd be az időtényezőket: minimum 12 óra "kelesztés" a tésztának, minimum 30 perc átforrósítás a sütőedénynek, 30-30 perc fedővel, majd fedő nélkül (ez utóbbi lehet kevesebb is, ha már nagyon pirul a kenyér teteje)

- ha dagasztott a kenyered, akkor jó, ha kétszer dagasztod (20-20 perc kenyérsütővel), közben egy 20 perces kelesztéssel, majd a végén még legalább egy fél órát szintén hagyod kelni letakarva, meleg helyen, mielőtt a sütőbe kerül

- miután a kész kenyeret kivetted a sütőből, óvatosan spricceld le egy kevés vízzel (kézzel, szórófejes locsolóval, ami éppen van), ez a héját kellemesen ropogóssá teszi majd (ahogy a vízcseppek érik isteni hangokat ad, igen, a kenyér:).

- ha frissen szeretnéd is fogyasztani, akkor is minimum egy fél órán át hagyd, hogy hűljön, lehetőleg egy rácson (így, ugye, alulról is hűl), majd óvatosan vágj belőle, és, ha még így is forró (valószínű), a szeleteknek is hagyj egy kis időt

- friss fogyasztás esetén is finom belőle a szendvics, DE finom vajjal, és esetleg egy kevés sóval fogyasztva is olyan ízélmény, amit nem szabad kihagyni

- ha nagyjűból kihűlt, akkor tedd kenyértartóba, kenyérzsákba, vagy ahol nem szárad kis, különben a szeletelés maga lesz a kínszenvedés (pláne, ha tényleg nehéz kenyér lett)

- ha a kenyér héja kemény, akkor óvatosan vágj minél vékonyabb szeleteket (kb. 1 cm), majd pakold meg mindenféle finomsággal, amit szeretsz

- ne sóhajtozz a három centi vastagra vágott bolti fehér kenyér karéjok után, ha nagyon szeretnéd, néha próbálj ki egy kenyér liszttel/fehér tönkölyliszttel készült receptet is, mert bármilyen finom és egészséges a teljes kiőrlésű kenyér, sokkal jobban fogod értékelni, ha néha mást is megkóstolsz.

Receptek nálam:

Dagasztás nélküli kenyér
Másfél órás buci
DNK Summer Version
Csigás kenyér
Fekete olivás focaccia
Isteni zsemle
Diós gyorskenyér

Ja, és ez (volt) a reggelim:)

Diós gyorskenyér

2009-05-26T17:00:00.004+02:00

Ez a kenyér szerintem egy aranyos gasztropoén, ámbár soha nem tartottam magam egy vicces emberkének, szóval nem feltétlenül fogtok nagyon nevetni rajta.

Diós gyorskenyér

- kb. 3,5 csésze liszt
- 1/3 teáskanál szárított élesztő
- 1 és 1/2 teáskanál só
- kb. 1,5 csésze víz
- nagy marék dió, durvára vágva

Itt azt hiszem meg kell álljak egy pillanatra, gyakorlott gasztro bloggerek lehet, hogy már gyanút fogtak, merthogy ez a recept ismerős. Ha nem is egy az egyben, de bizony ez a Dagasztás nélküli kenyér receptje. Amit azonban a továbbiakban, a nevével kicsit sem törődve, dagasztani fogunk.

A hozzávalókat kenyérsütő képben (vagy robotgépben, kinek hogy) 20 percig dagasztjuk, 20 percig kelesztjük, majd ismét 20 percig dagasztjuk.

Az alaposan megdagasztott tésztát lisztezett deszkára borítjuk, kézzel kicsit széthúzkodjuk, majd megszórjuk a dióval, és négy felől összehajtogatjuk, majd 15-20 percig letakarva kelni hagyjuk.

Közben a sütőben egy cserép, üveg, vagy fém edényt felforrósítunk (olyat, aminek teteje is van - tetejével együtt), majd a megkelt kenyerünket beleborítjuk, fél órán át nagy lángon sütjük fedővel, majd fél órát (nekem egy sokszor csak 20 perc) fedő nélkül, kisebb lángon.

Hogy miért is vagyok olyan elvetemült, hogy a Dagasztás nélküli kenyeret dagasztással készítem? Leginkább az, hogy állagra nagyon hasonló kenyeret kapok, kellemesen lyukacsosat (ráadásul kicsit nagyobbat a több liszt miatt), viszont még aznap este ehetek is belőle.

Olykor még készül hagyományos változatban is, de ez a verzió azért praktikus nekem, mert sokszor nem tudok tervezni a következő estére, és így aznap, amikor még biztosan van időm, gyorsan elkészül.

Kommentbe írtam, de bemásolom ide is:

Annyit még hozzátennék, hogy érdemes kellemesen lágyra hagyni a tésztát, nem annyira azért, mint az eredetit, mert azt soha nem szedné ki az ember a kenyérsütőből, mindenesetre tapasztalatom szerint minél lágyabb ez a tészta, annál lazább lesz sütés után.

A másik dolog, hogy a liszt-víz arányát érdemes figyelni dagasztás közben, lehet, hogy egyikből, vagy másikból kellhet még bele (én ált. 2/3 tk. búzalisztet és 1/3 kenyérlisztet használok hozzá, ehhez szinte mindig tökéletes a fenti mennyiség.)

Zabpelyhes linzerkarika

2009-05-26T14:51:00.006+02:00

Tegnap este éppen a szokásos heti reggelire való linzerünket sütöttem, amikor eszembe jutott, hogy ez már éppen továbbfejlesztése egy olyannak, amit nemrég csináltam, képek is készültek, mégsem került fel a blogba.

A receptet többek között a mindenféle zabpelyhes, azonban sajnos cukorral teli kekszek ihlették, és természetesen az, hogy nagyon szeretem a rusztikus hatású, darabos sütiket, és nem zavar az sem, ha emiatt vizuálisan nem jelentik azt a látványt, mint egyszerű társaik:)

A recept a sokak által ismert, alap omlós tésztáé (tk. lisztre, és mézre átírva), igaz nagyjából mérleg nélkül összedobva.

Zabpelyhes linzerkarika

- 25 dkg tk. rozsliszt
- 5-6 dkg apró szemű zabpehely
- 20 dkg hideg vaj
- 7-8 dkg méz
- egy tojás
- fahéj, gyömbér, esetleg egy fél vaníliarúd magjai

A lisztet és a zabpelyhet összemorzsoljuk a kockáka vágott vajjal, majd belecsorgatjuk a mézet, beleütjük a tojást, és hozzáadjuk a fűszerféléket is, majd gyors mozdulatokkal egynemű, már nem ragadós, tésztává gyúrjuk.

(Ha valaki szeretné, hogy kicsit könnyedebb legyen a dolog egy késhegynyi sütőport is tehet bele, de szerintem éppen így lesz jó.)

A linzertésztát, ha sikerült elég gyorsan kidolgozni, nem szoktam pihentetni. Egyszerűen kinyújtom (ebben az esetben a szokásosnál picit vastagabbra sikeredett - kellett nekem rusztikus hatást emlegetni:), majd formával kiszúrom, és kis helyet hagyva köztük a tepsibe pakolok amennyit lehet. Forró sütőben sütöm, vastagságtól függően 10-13 perc alatt lesznek készen.

A képen igyekeztem a hagyományos linzerkarikához hasonlóakat gyártani, házi ribizli dzsemmel, de természetesen ez csak egy lehetőség. A fent emlegetett tegnapi tésztájába, a zabpehely mellett szeletelt mandulát morzsoltam, és egész vékonyra nyújtva sütöttem, a következőbe viszont valamilyen aszalt gyümölcs kerül majd.

Ezt nem ettem a franciáknál

2009-04-29T13:59:00.014+02:00

Franciaországban, amennyire emlékszem, mindig finomakat ettem, akármerre jártunk. Talán egyetlen kivétel volt a tapenade, egy olajbogyóból, kapribogyóból, sózott szardellából és olivaolajból összeállított massza, amit előszeretettel adnak előételnek baguette-en. Kétszer megpróbáltam, aztán végleg lemondtam a dologról, számomra borzalmas az ízösszeállítás.

Ezen kívül azonban számos olyan pozitív élmény ért, amit egy egyszeri turistát nem feltétlenül. (És itt nem csak az ételek fajtáira, hanem az elfogyasztás helyeire is gondolok, a menzától a házikosztot át a felső középkategóirás éttermekig, ettem már sok helyen.)

Legelső utunkon (egy nagyobb társasággal) egy öregotthonban szállásoltak minket el, ahol az instant teán, kakón, kávén és tejen! túl ugyanazt a menüt kaptuk, amit a bentlakók. Ez nagyon finom volt, de gondolom az intézmény jellegéből következett, hogy egyszerű, és könnyű fogások kerültek elénk.

Ahogy haladtunk az országban, családokhoz kerültünk, majd következő útjaink során is túlnyomórészt ez volt a helyzet, ők legtöbbször inkább igyekeztem a számukra is különlegesebb fogásokkal meglepni minket. (Emlékszem egy idős házaspárra, akik szinte minden nap másféle húst tettek az asztalra, egy hét alatt: csirke, kacsa, disznó, marha, nyúl és hal is szerepelt a menüben, a legvégén pedig a közel nyolcvan éves öregúr elővett nekünk egy évtizedek óta őrizgetett finom vörösbort, mivel látta, hogy mennyire érdekel minket a téma, és azt is elkortyolgattuk közösen.)

Emlékszem arra is, amikor először ettem egy iskola menzáján, és mennyire megdöbbentem a választékon (3-4 féle a főételből és a salátából, 2 féle a sajtból és a desszertből, plusz még üdítő, ásványvíz és kávé!) Sőt, ha minden igaz, ott ettem először paellát, és bizony bőven volt benne kagyló meg rákocska.

A legnagyobb esemény, ahol résztvettem, és persze ettem is, az igen fontos, 1901-es egyesületi törvény centenáriuma volt, valahol Normandiában. A több száz ember a belépőkártyája bemutatásával juthatott a vacsorájához (természetesen volt előétel, főétel, sajt, desszert és innivaló), ennek ellenére villámgyorsan kerültünk sorra, majd hosszú asztaloknál ülve ehettünk jóízűen a finoman elkészített és bőséges fogásokból, miközben a színpadon népviseletbe öltözött csoportok ropták lelkesen:)
(Utólag jutott eszembe, a kellemes városka neve: St.Romain de Colbosc)

A legutolsó emlékezetes evészet tavalyi utunkon történt, Honfleurben (ismét csak Normandia:) egy kellemes főtéri étteremben ettünk lazacot (frissen őrölt borssal és citrommal) finom francia fehérborral. Nem mondom, hogy olcsó volt, de azóta is sokszor emlegetjük, úgyhogy mindenképpen megérte.

Ezúttal azonban olyan ételről írnék, amit soha nem ettem Franciaországban. Őszintén szólva Lotaringia mindig csak egy régió volt, utunk során. Szép és rendezett, de csak egy hely. Amúgy is, az én kedvenc részeim Normadia és Bretagne, van ott is mit végigenni.

Nemrégiben azonban, amikor az egyik nagyon kedves barátnőm meglátogatott a már itt is emlegetett Citrompuding elé szerettem volna valami egyszerűt, ami különleges, mégis egyszerű és el lehet készíteni előre is, hogy nekünk csak a beszélgetésre kelljen fordítanunk a figyelmünket. Rögtön eszembe jutott, hogy ilyet még soha nem tettek elém útjaim során.

Így aztán körbenéztem, körbekérdeztem, reménykedve, hogy van valakinek egy igazán jó receptje. Az sem baj, ha már a nagymamája is így csinálta. Természetesen én is találtam a neten jónak tűnő verziókat, úgyhogy végül egy régi családi receptet egy szimpatikus netessel és a saját elképzeléseimmel kevertem össze, így kaptam meg a végeredményt.

Quiche Lorraine

Vajas tészta:
- 25 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 12,5 dkg vaj
- 1 tojás sárgája
- víz - (amennyit felvesz, kb. 0,5 dl)
- só

Töltelék:
- 30 dkg füstölt házi sonka felkockázva
- 10-10 dkg Comté és füstölt edami sajt reszelve
- 2 nagy tojás
- 2,5 dl sűrű tejszín
- 2 dl tej
- szerecsendió, só, frissen őrölt bors

A tésztát akár előző nap is elkészíthetjük, mint bármilyen vajas tésztát, viszont ebben az esetben felhasználásig tartsuk a hűtőben, fóliába tekerve. Amikor szükség van rá nyújtsuk fél centi vastagra, és béleljünk ki vele egy kerek sütőformát (bár igazából szögletes is lehet), úgy hogy az alját és az oldalát is beborítsa (sőt egy fél centit nyugodtan túl is lóghat).

A házi sonkát egy serpenyőben pirítsuk meg egy kicsit, így egyben a zsírja egy részétől is megszabadulunk, majd a sonkadarabkákat egyengessük el a tésztával kibélelt edényünkben.

A többi már ehhez képest is egyszerű. A tojást, a tejjel, a tejszínnel és a fűszerekkel, valamint a sajt felével keverjük össze, és óvatosan öntsük a sonkára, a maradék reszelt sajtot pedig szórjuk a tetejére.

180 fokon/közepesen erős sütőben kb. 40 percig sütjük, illetve addig, amíg a teteje pirulni nem kezd, óvatosan megtapogatva pedig a töltelék már szilárd állagot kapott.

Ha valakinek ez túl nehéz, akkor a sonkáról érdemes leszedni a zsíros részt, még a pirítás előtt, a tejszínt pedig részben, vagy teljesen lehet tejföllel helyettesíteni. Természetesen ízlés szerint.

Joghurtos lepény dióval-vaníliával

2009-04-17T09:52:00.010+02:00

Az elmúlt két hétben kicsit felsűrűsödtek a programok, hétközben és hétvégén is. Ráadásul a család pakolt rendesen a húsvéti finomságokból is - anyukám a főtt házi sonka mellé még további füstölt sonkára (+ a csülök rész bablevesbe), szalonnára és krumplis szalámira is rábeszélt:)

Szóval a főzésben nem nagyon jeleskedtem. A héten két nagyon finom, azonban posztolásra nem érdemes ételt készítettem: hagymás tarhonyát (nálunk ez főétel:) és füstölt sonkás-sajtos tésztát (a tészta maradék volt, szóval csak összekevertem).

A mostani hétvége szintén a családlátogatás jegyében tellik majd, ezúttal párom családja a soros, vagyis főzésre még gondolni sem merek. Azonban még így péntekre lebeszéltünk egy csajos estét, zsíroskenyérrel, lilahagymával, borral és Xboxozással, amire mindenképpen szerettem volna valami finomat vinni. Úgyhogy tegnap este sütöttem lelkesen.

Mivel a sütit még szállítani is kell, ráadásul nem akartam semmi nehezen elkészíthetőt, a kedvenc alapreceptemhez nyúltam, a kefíres meggyes lepényhez.

Ezt a sütit elkészítettem már pár változatban, legtöbbször nemcsak, hogy nem meggyes, de sokszor még csak kefír sem kerül bele. Itt is posztolásra került két verzió:
Meggyes-csokis-mazsolás süti és
Kakaós süti költözős hangulatban

Ezúttal is, mint mindig, körbenéztem a hűtőben és a kamrában, majd ismét jópár módosítással elkészült az újabb süti. Szerencsére itt nem lehet nagyon mellényúlni, ezúttal is nagyon finom lett (természetesen kóstolgattam:)

Joghurtos lepény dióval-vaníliával

- 2 pohár joghurt (175 g = 1,5 dl)
- 2 tojás
- 1 pohár olvasztott vaj
- 1-1,5 dl méz (ízlés szerint)
- egy citrom héja és leve
- 4 pohár liszt (ezúttal zabliszt és tk. búzaliszt fele-fele arányban)
- 1 sütőpor (12 g)
A tetejére
- két marék durvára vágott dió
- két evőkanálnyi gyümölcscukor
- fél rúd vanília

Mivel ez egy egyszerű keverős süti, egyszerűen vegyünk elő egy közepes méretű tálat, aztán csak keverjünk. Én szereterm először a folyékony hozzávalókat összekeverni, majd a végén a lisztet kis adagokban, bár még soha nem csomósodott be, de jobb félni.

Amikor az egészet simára kevertük érdemes megkóstolni, hogy elég édes-e (én hajlamos vagyok mindenbe egyre kevesebb mézet tenni). Aki nem szereti a nyers tésztát, vagy nem szokott kóstolni, furcsának találhatja az ízét, leginkább a liszt(ek) miatt, de higyjük el, nagyon is finom lesz miután megsült.

Ezúttal egy közepes méretű üveg sütőformába öntöttem (így kb másfél ujjnyi vastag lett sütés előtt, majd két ujjnyi sütés után), de nyugodtan mehet kicsit kisebbe is, hogy vastagabb legyen, de akár tortaformába is (így készülnek a kedvenc tortáim:)

A tetejére rászórtam a darabolt diót, és a vanília és gyümölcscukor keverékét, majd hideg sütőbe tolva kb. 30 percig sütöttem közepesnél erősebb lángon. A dió így kapott egy enyhe sült ízt, a cukor pedig ráolvadt az egész tetejére, kicsit ragacsos réteget képezve rajta.

Félidőnél már csábítóan vaníliás illatt terjedt szét a lakásban, majd miután kivettem annyira erős lett, hogy nem bírtam megállni, és vágtam egy picit a széléből.

Majd ma reggel újabb illatfelhő szállt fel belőle, amikor felszeleteltem, úgyhogy a szokásos reggelim helyett inkább ebből ettem két szeletkét tejjel.

Mondhatom valóban jól indult a nap. Remélem a ma esti megmérettetésen is hasonló sikert arat majd!

Citrompuding és tavasznyár köszöntés

2009-04-10T10:28:00.012+02:00

Az elmúlt hétvége legkevésbé a pihenésé volt.

Szombaton egyik barátnőmmel 8 órában kószáltunk a városban, butikokat nézegetve, majd egyszer-kétszer megszakítottuk az önkínzást egy gyors evés-ivással is.

Vasárnap délelőtt egy básik barátnőmmel, a várban, és a Duna parton tettünk röpke 4 órás sétát, majd délután megtoldottam ezt egy alig 2 órás ingatlan nézegetéssel (mellesleg csúfos kudarccal:).

A sok kószálás mellett nem csoda, hogy az éppen előző hétvégén tett fogadalmammal, azaz, hogy minden hétvégén körbe sétálom a Margit-szigetet, már nem lett semmi. A kilométerem így is megvolt, ráadásul a lábamat is lekoptattam, szóval elég volt bőven.

Mindezek ellenére ne gondolja senki, hogy rosszul éreztem magam, sőt! Kis faluból származom, ahol a tavaszi kirándulásoknak nagy hagyománya volt annak idején, és még a mai napig képes vagyok órákat sétálni, csak, hogy félig-meddig úgy érezhessem, részese vagyok én is a tavasznak. Vagyis ennek a hibrid tavasznyárnak, vagy mi a csuda ez, a maga áltag 20-24 fokos melegségével.

Szerencsére azért vasárnap még maradt időm főzni is, bár egy kép sem készült, de baconba göngyölt csirkemell falatkák, rizibizi, ezen felül túrókrémmel és kekszmorzsával rétegezett bogyósgyümi volt a menü. Hmmmmm...

Készült azonban kép nemrégiben, amikor egyik barátnőm meglátogatott, és én, örülve, hogy új kísérleti nyussz került a konyhámba, számomra is teljesen új receptekkel próbálkozhattam.

Az egyik, egy hagyományos, francia recept szerint elkészített Quiche Lorraine volt, a másik pedig a GoodFoodról levadászott Citrompuding (eredetileg Lemon self-saucing pudding - mellesleg az előbb felfedeztem, hogy lilahangya is kipróbálta:)

Természetesen most sem álltam meg, és belemódosítgattam a receptbe, így nem tudom milyen lehetett az eredeti, de a módosított hihetetlenül finom volt.

Citrompuding

3 dkg puha vaj
12 dkg méz
3 tojás
1 citrom héja
1 dl citromlé
5 dkg teljes kiőrlésű liszt
2,5 dl tej

A vajat a tojás sárgájával habosra keverem, majd a mézzel is jól összedolgozom. Belereszelem az egyik, jól megmosott, citrom héját, majd a nálam két nagy citromból kinyert kb. 1 deci citromlevet. Ehhez jön még a liszt, és a tej, majd amikor már nagyjából egynemű az egész, akkor a 3 tojás fehérjéből felvert kemény habot is beleforgatom.

Nekem 4 szufléhoz használt forma + 1 kis porcelán edényke (fenti macis, a másik pedig nyuszis, egy barátnőmtől kaptam őket) kell ehhez a mennyiséghez. Ezeket vízfürdőbe helyezve, közepesen erős lángon, nagyjából 30-35 percig sütöm. Így az alja még elég krémes-olvadós, a teteje pedig már eléggé piskótaszerű. Az íze, nos, a kísérleti alanyok:) szerint egy picit lehetne édeskésebb, szerintem tökéletes.

A hétvégén lehet kipróbálom naranccsal is.

Elmaradások: 5 dolog magamról és barátságlánc

2009-03-16T22:32:00.009+01:00

Egyik régi bűnöm, annak a bizonyos "7 dolog magamról" posztnak a megírása. Inkább nem is mondom meg milyen régen, de miután ő is megosztotta azt a bizonyos 7 fontos dolgot, Dia kért fel, hogy én is írjak róla.

A hétből azt, amit elsőnek gondoltam, sajnos már ellőtem, a gyakori vállficamokat említettem volna, de aztán talán éppen azért, mert falra festettem az ördögöt, meg is történt, posztolásra is került:)

Dia az érzékekről írt. Nekem leginkább emlékek jutottak eszembe, főleg olyasmik, amik az én szép szervezetemmel kapcsolatosak:))

1. Igaz, hogy a név- és arcmemóriám sok évig pocséknak gondoltam (már sokat javítottam rajtuk), viszont a történésekre, kimondott dolgokra hihetetlenül jól emlékszem. Az első álmomat amire vissza tudok emlékezni, nagyjából 3-4 évesen álmodtam, repültem az óvoda felett.

2. Egész kicsi voltam még, amikor a szüleim tengerimalacokat neveltek. Nem túl nagyban, de volt pár ketrecünk. Egyre nagyon emlékszem velük kapcsolatban: nagyon tetszett ahogy mozgatták az orrukat, evés közben, ezért eltanultam tőlük, méghozzá olyan jól, hogy ma is megy, ha koncentrálok kicsit:D

3. A bal kezem középső ujján van egy barna pötty. A világ leghülyébb módján keletkezett. Kamaszkoromban egyszer tüske ment bele, amit nem sikerült teljesen kiszedni, de én csak piszkáltam, piszkáltam (tűvel..) végül a tüske nem jött ki, cserébe viszont kialakult a pöttyöm.

4. Sok évig fel voltam mentve tornából (a gyakori vállficamok miatt), de amúgy sem voltam jó viszonyban ezzel az órával: mivel talajtornából nagyon jó voltam felküldtek a gerendára, bukfencezni (!!), én meg azzal a lendülettel estem a gerenda mellett felhalmozott székkupacra; máskor a gyűrűről estem le két méterről, a hátamra, eszes tornatanárunk szerint tudnom kellett volna, hogy szőnyeget kell alá tenni (mellesleg 10 éves voltam, ő meg a terem mellett csajozott éppen..) Érdekes, hogy amúgy soha semmi bajom nem lett:)

5. Több mint tíz évig azt hittem, hogy 171 centi vagyok, majd egy mérésnek köszönhetően szomorúan jöttem rá, hogy csak 168. És igenis, ez nagy különbség, pláne, ha az ember szívszerelme kereken két méter magas:))

Másik elmaradásom, a Maricától kapott "Különleges baráti díj", amit ezúton is nagyon köszönök, és ki is tettem, hogy mindenki lássa:)

Amennyire láttam mindenkinek van már, így azt mondanám bárkinek adom szeretettel, aki csak erre jár, és egy picit is megörvendeztettem a szívét (és a gyomrát:).

Cserébe, hogy egy receptet sem írtam, íme egy szép virág, a barátnőmtől kaptam nemrég, gondoltam megörökítem, talán az örökkévalóságnak.

Analfabéta rétes

2009-02-23T20:34:00.008+01:00

Hát, úgy tűnik itt vagyok, megint csak hosszabb kihagyás után. Megvan mindkét kezem (mutatom, de minek?:), és villámul gépelek, és nagyjából főzőcskézek is már, bár éppen úgy alakultak a dolgok nálunk, hogy nem nagyon van rá szükség, úgyhogy hétvégi szakáccsá válok most egy időre.

Viszont hétvégén már nagyon sütnöm kellett. Mert, ha van valami, ami jobban hiányzott a főzésnél, az a sütés. Nem mintha nem élveztem volna, amikor életem párja (aki már évek óta ígér egy túrós sütit, amit azóta sem csinált meg :p), két kézzel elmerült a mézes linzer ragacsos tésztájába, és egyszerre nézett kétségbeesetten, és próbált undorodva megszabadulni a masszától, ami akkor még úgy tűnhetett, örökre a kezén marad.

Azért mégis szeretek megmaradni a kísérletező szerepnél, ami, valljuk be, nem olyan könnyű, ha éppen meg kell valakit nyugtatni, hogy igen, ez finom lesz, és igen, ez le fog jönni:)) Legfeljebb leesszük.

Szóval hétvégén, a szokásos, és általunk imádott, most már csak Zombi almásként emlegetett süti mellé akartam valami komolyabbat. Konkrétan egy olyan túrós-zselés csodát, amivel tavaly is megörvendeztettem magunkat. Aztán az élet kicsit közbeszólt. Merthogy nem találtam olyan kekszet, amibe sem cukrot, de édesítőszert sem pakoltak (és én sem akartam külön megsütni), majd rájöttem, hogy nincs otthon olyan gyümölcs, amit a zselébe pakolhatnék (ilyenkor csak pirosbogyós jöhet szóba). Végül még a fagyasztóból előszedett túró is keserűnek bizonyult (túl meleg van nálunk, nem bírta ki az olvadási időt...)

Úgyhogy feladtam eredeti terveim, de szerencsére a fagyasztónk még egy csomag túrót rejtett, úgyhogy végül a gyerekkoromban imádott, felénk Analfabéta rétesnek nevezett (legalábbis 20 éve még így hívták) finomság mellett döntöttem. Természetesen a szokásos módosításokkal. Mondhatom, nem egészen úgy nézett ki, mint az anyukámé, de az íze.. elmondhatatlanul finom. (Egyik-másik közeli fotótól még én is megéheztem:))

Analfabéta rétes

- 5 dkg vaj
- 3 dl teljes kiőrlésű liszt
- 2 dl méz
- 50 dkg túró
- esetleg kevés vanília vagy ciromhéj
- 2 dl tej
- 2 tojás

A lisztet és a mézet összekeverjük, morzsálódós, édes masszát kapunk. (Ha nagyon egynemű, nyugdtan lehet bele még lisztet tenni). Egy tortaformát vagy kisebb tepsit 5 dkg vajjal kikenünk, és a morzsálódós keverék felét beleszórjuk.

A lisztes-mézes keverékre szórjuk a túrót, amibe ízlés szerint kerülhet némi méz, de nekünk nem hiányzott, így is elég édes. Majd a túró tetejére jön a lisztes-mézes morzsa másik fele. Ne aggódjunk, ha nem egyenletes, komolyan így finom:)

A tejet a tojással alaposan elkeverjük (ha a többi nem elég édes, ebbe esetleg jöhet egy kanál méz), majd az egész tetejére öntjük. Kicsit érdemes egy kanállal eloszlatni, hogy mindenhol érje.

A sütőt előmelegítjük, majd közepesnél erősebb hőfokon addig sütjük, míg óvatos tapintásra úgy tűnik nem folyós a sütink közepe, és persze a teteje szépen megpirult. Én általában kicsit puhábbra hagyom a szokásosnál, majd a kikapcsolt sütőben hagyom egy kis időre, így tapasztalatom szerint nem szárad ki annyira. (A képen lehet látni, hogy a széle szárazabb kicsit, bár így még éppen jó.)

Utólag hozzátenném, hogy a lisztet és a mézet máshogyan is vegyíthetjük. Ha a liszt felét egyenletesen leszórjuk, a méz felével meg tudjuk, nagyjából egyenletesen, locsolni, majd ugyanígy a másik felénél is. De az eleve összekeverés is tökéletes. (Régen liszt+porcukor keverékével csináltam, ott nem volt ilyen gond, ugye:)

Amit mindig imádtam ebben a sütiben, hogy az alján a lisztes-mézes (cukros) rész a zsiradékkal összesül, és puha, de mégis karamelles ízű réteget hoz létre.

Mellesleg a karamellről jut eszembe, hétvégén az Abszintban ettünk (mellesleg nem volt nagy szám), a Crème brûlée-jük isteni volt, ajánlom mindenkinek.

Heti menü helyett vállficam

2009-01-19T20:18:00.010+01:00

Mondhatni igen érdekesen alakul eddig ez az év. Az első 10 nap menüje és főzőcskézése után pár nap szalmaság (és ezzel párhuzamosan, nálam zöldséges-rizses egytálételek) következett volna.

Erre aztán azon túl, hogy tönkrement a winchesterem még a vállam is kiugrott. Nesze neked új év...

Nem kell azért rögtön sajnálkozni, mivel bár ezen a vállamon még nem esett meg eme kellemetlen eset, a másikkal már gyakorlott vagyok, tinédzserként számos alkalommal éjszakáztam különféle ügyeleteken emiatt. De azért jelenleg egy teli lábas, de még egy serpenyő megemelése, vagy akár csak kevergetés közbeni tartása, hogy le ne penderüljön a tűzhelyről, komoly fáradalmat jelent.

Így aztán egy időre kénytelen vagyok a menüírást (és megvalósítást) felfüggeszteni, és egy darabig a technikailag lehetőség szerint egykezes ételeket főzni. (Jelzem, eddig nem sok van:))

Egyelőre még van némi idő, amit kötelezően felkötött kézzel kell töltenem, de azért, ha készülne közben bármi olyasmi, amit érdemes megosztani, akkor posztolom majd. Sajnos a fent említett winchester halál miatt az utóbbi egy hónapban eltett, még poszt nélküli képeim egyelőre kétséges, hogy vissza lehet hozni, úgyhogy, ha előbb nem, amikor hónap végén már kötésmentes leszek írok majd az újdonságokról.

Érdekes, a kilencvenes években még 4 hétig kellett felkötni, a karom, most 2 hetet ajánlottak, feljődünk, vagy gyorsabban gyógyulok?:)

Amúgy lenne egy kérdésem, bárkihez, aki hallott/olvasott ilyenről. Azt mondják minden betegségnek van valamilyen magasabb oka. A vállficamnak vajon mi lehet? Ezzel párhuzamosan minden tanácsot szívesen vennék, hogyan lehet műtét nélkül megúszni ezt az állapotot (sajnos a jelenlegi orvostudomány állása szerint nincs más választásom, ha végleges megoldást szeretnék...:(

Kép innen.

Régi idők olvasmányai

2009-01-13T15:22:00.008+01:00

Valamikor, több mint 25 éve nekilátta az első könyvemnek. Nem tudom melyik lehetett, mert bár a memóriám kivételes, azért olyan aprócska koromban még talán nem maga a történet volt a lényeg, hanem a betűk felfedezése.

A hatalmas családi könyvtár (és nem túlzás így nevezni) után a falu könyvtára jött, amit a gimnáziumé, majd egyre más városoké követett.

Könyvtárbból azokat szeretem, illetve szerettem, mert évek óta nem járok már, ahol szabadon lehet kószálni a sorok között, nem az egykori egyetemi könyvtárhoz hasonlóan, ahol a számítógépen kinézett könyvet a pult mögött álló emberkétől vehettem át - két nap múlva...

A sorok közötti bolyongásnál a könyvek illata mellett az is a jó, hogy az ember sokkal merészebb lesz, könnyebben ismerkedik az újjal. Így aztán én magam lassan mindenből csipegettem ától zéig, minden műfajban.

Olyanokkal ismerkedtem meg így mint Richard Feynman (Tréfál, Feynman úr?), Bozai Ágota (Tranzit glória, Perzsa díván(y)), Moon Unit Zappa (Amerika, szépségem) és egyáltalán az Ulpius legtöbb könyve, Hankiss Elemér (Az információhiányról) és ismertem meg témákat, kezdve a tenyérjóslástól, a repülőmodellek felépítésén át, a 17. századi francia verseken, és a azték történelem kevéssé ismert területein keresztül a kommunista időszak színdarabjaiig.

Míg első gimnáziumi esszéim egyikében még azt írtam, mindent elolvasok, az életrajzokon kívül, a könyvtári sorok között kutatva rájöttem, hogy ez sem igaz, Viktória királynő, Washington, Napoleon életrajzai voltak az elsők, amelyeket számos ismert és kevésbé ismert emberé követett.

Aztán lassan én is véget vetettem az iskolában töltött éveknek, és nekiláttam a munkának, és, hogy egy ismerősöm kissé szúrós szóhasználatával éljek, a "komolyabb" tevékenységeknek (mindig is komolynak találtak, mert túl sokat olvastam..:), majd következett egy hosszabb időszak, amikor szinte abba is hagytam a sorok böngészését.

De ez nem tarthatot sokáig, ahogy újra felfedezetem magam úgy a könyveket is, ráadásul az utóbi időszakban többet más nyelveken is megszerettem. Jelenleg úgy hiszem, hogy majd ha valamikor saját gyermekek jelentik az akadályt köztem és egy jó könyv között, mazt biztosan le tudom majd küzdeni. Pláne, hogy szegény apróságok sorsa előre le van fixálva: olvasók lesznek. De legalábbis könyvszeretők. Punktum:D

Arról, hogy mit olvastam 2008-ban, azt hiszem páran már tudják a választ, ha szorgalmasan rákattintgattak a jobb oldali "My reading list" nevezetű képecskére (lehet kattingatni, most is, de az már az idei:)

Szóval, akit érdekel, miket olvastam tavaly, részletezve, nagyjából időrendbe szedve, az ide kattintva megtekintheti. Amiket kiemelnék:

Kurt Vonnegut: Macskabölcső (sok-sok éve kedvenc)
Clive Barker: Korbács (nehéz olvasmány, de régi vágyam volt)
Sue Monk Kidd: A méhek titkos élete (először könyvtárból, másodjára a saját polcunkról)

Ezen felül ajánlom mindenkinek, kicsit a gasztro téma felé fordulva, az éppen most újra elolvasott A leves hazudik c. könyvet, Hans-Ulrich Grimmtől, nagyon tanulságos, és, ha csak a negyede is igaz, akkor is megdöbbentő, mit próbálnak velünk megetetni (és nem csak a cím szerinti levesben).

Remélem mindenkinek lesz ideje idén is elolvasni legalább néhány jó könyvet, akár újraolvasni pár régi kedvencet, és ne csak azért, mert ahogy egy igen hülye ismerősöm megjegyezte "egy művelt embernek olvasnia KELL" (igen, ott volt a hangsúly:), hanem mert, ha megtaláljuk a nekünk való olvasmányt, akkor az mindig megmarad nekünk, és majd idővel talán tovább is él bennünk.

(A kép innen, mellesleg kedvenc könyveim egyike:)

50-60 krumplifánk:)

2009-01-11T21:57:00.005+01:00

A tavalyi év nagy felfedezése:) volt a krumplifánk. Ugyanis olyan egyszerű, húsmentes ételt szerettem volna, amit a kedvenc rizibizinkhez ehetünk, és se nem tócsni, se nem tojás-liszt-zsemlemorzsa keverék.

Böngésztem a netet és természetesen a horváthilonát, aztán egyszer csak felfedeztem, hogy jééé, hát ott a krumplifánk. A felfedezés örömére egymás után többször is elkészítettem, különféle verziókban és bár egyik-másik finom lett, de volt pár, amelyik csak úgy szívta magába az olajat. Végül a legegyszerűbb változatnál maradtam, természetesen a szokásos módosításokkal.

Krumplifánk

- kb. 30-35 dkg tisztított krumpli
- 20-25 dkg tk. liszt
- 2 tojás sárgája
- 2,5 dkg élesztő
- 1 dl tej
- 1 evőkanál olivaolaj
- ízlés szerint só
- olaj a sütéshez

A krumplit apró kockákra vágjuk, puhára főzzük, amjd a víz leöntése után simára törjük, és hagyjuk kihúlni. Az élesztőt a langyos tejben felfuttatjuk, majd a többi hozzávalóval együtt összedolgozzuk a krumplival. Ha kell, akkor tejet még tehetünk hozzá, és végül elég laza kelt tésztát kell kapjunk.

Nyújtsuk kb. ujjnyira, majd kisebb pogácsa kiszúróval sok-sok kicsi pogácsát készítünk (nekem kb. 50-60 lett). Ezeket letakarva kb. fél óráig hagyjuk kelni, majd bő forró olajban kisütjük őket. Elméletileg, ha kevés van az olajban egyszerre, akkor megfordulnak, de nekem nem moccantak meg, úgyhogy önkezűleg forgattam őket.

A kisült gombósok magukban is nagyon finomak, ráadásul apróak, úgyhogy a szinte rágcsálnivalónak is elmennek, de mi rizibizivel, illetve magos, pirított kukoricával ettük, és úgy is nagyon finom volt.

Csíkos kalácskoszorú

2009-01-11T21:10:00.004+01:00

Amikor az előző heti menüt elkészítettem, biztos voltam benne, hogy egy szép nagy kalácsot szeretnék sütni, ami azon kívül, hogy a vasárnapi desszert lesz, pár napig reggelire is finom lesz lekvárral vagy mézzel.

Először egy egészen egyszerű, kenyérsütő gépben sült kalácsra gondoltam, de aztán E.Margit oldalát böngészve újra megtaláltam a már számtalanszor észrevett képet a címben is szereplő kalácsról.

Múlt vasárnap aztán hamarjában nekiláttam (vagyis mindent a kenyérsütőbe pakoltam), aztán megalkottam ennek a gyönyörűséges kalácsnak az általunk is fogyasztható verzióját. A kalács elkészítése amúgy szinte tökéletesen megegyezik az eredetivel, ennek ellenére természetesen írom azt is hogyan készült.

Csíkos kalácskoszorú teljes lisztből

- 60 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
- 1 dl tej
- 2 dl kefír
- 2 tojás
- 5 dkg vaj
- egy csipet só
- 3-5 evőkanál méz
- 1/4 friss élesztő
+ kb. 3 dkg karob por, a "kakaós" tésztához

A hozzávalókat a kenyérsütő gépbe tettem (folyékonyak alul, többi felül), majd a tészta (nálam 8-as) programot elindítottam. Ez 20 percig dagasztja, majd további 20 percig keleszti. Ezután teljesen le szoktam állítani a programot, és újabb 20 percig hagyom dagasztani, csak fülelni kell mikor fejezi be a keverést, és készen is van.

Ha a teljes kiőrlésű liszt túl sok folyadékot venne fel, akkor nyugodtan hozzá lehet önteni egy kevés tejet, egyszerre legfeljebb 1-2 kanállal, majd ha elkeverte, és úgy tűnik kell még, akkor lehet ismételni. Nekem ezúttal nem kellett.

A tésztát két felé osztottam, az egyiket a karobbal még 4-5 percre visszatettem dagasztani, hogy alaposan elkeverje még a gép. Végeredményben nagyon laza tésztát kaptam.

A tésztákat 2-2 felé osztottam, egy simát és egy karobosat nagyon vékonyra nyújtottam, majd egymásra fektetve felcsavartam. Ugyanígy tettem a másik kettővel is. A két tészta tekercset összesodortam, koszorúvá alakítottam, a végeket kicsit aláhajtogattam, hogy szép formája legyen.

A kalácsot sütőpapírral bélelt tepsin kb. 1 órát kelesztettem (óriásira nőtt:), majd közepesen erős sütőben aranybarnára sütöttem. Én kicsit kevesebb mézzel készítettem, ezért magában szinte nem is volt édes, de többféle házi lekvárral és mézzel is ettük, úgyhogy ez nem jelentett problémát:)

Almás-fűszeres rizskoch házi cseresznyelekvárral

2009-01-11T10:22:00.003+01:00

Immár az az időszak van, amikor nekiláttunk elfogyasztani a nyáron befőzött, házi, ráadásul kizárólag mézes édesítéssel készített lekvárjainkat, dzsemjeinket.

Azon kívül, hogy egy lekváros kenyér szinte minden nap ott figyel valamelyikünknél, azért egy-két desszert elkészítésénél is használok belőle.

A múlt heti menüben tervbe volt véve a rizskoch készítése, aztán az elkészítése napján elkezdtem agyalni, hogy vajon mivel is lehetne megbolondítani, hogy azért kicsit egyedibb legyen. majd miután kitaláltam a receptet és a formát, észleltem, hogy egy ehhez egészen hasonló rizskoch-ot Mirelle is elkövetett valamikor.

Ettől függetlenül közre adom, mert isteni finom volt, főként mivel egyik nap meggylekvárral, másikon cseresznyével ettük.

Almás-fűszeres rizskoch muffin formában

- fél bögre rizs (nekem 15 dkg)
- 6 dl tej
- 2 tojás
- 6 dkg méz
- 1 evőkanál tk. liszt
- 2 dkg vaj
- fűszerek (fahéj, gyömbér, vanília)
- egy csipet só

A rizst a tejben a méz felével tűzhelyen felforralom, majd az előmelegített sütőben addig párolom fedő alatt, amíg a rizsszemek teljesen felszívják a tejet. Egyszer-kétszer villával megkavartam, de különben nem kell hozzányúlni (mellesleg a rizst mindig sütőben "főzöm", így mindig tökéletes, és soha nem ég oda). Ha kész, fedő nélkül hűlni hagyom.

A tojások sárgáját összekeverem a vajjal, a liszttel és a maradék mézzel, majd a legfeljebb langyos rizshez keverem. Két közepes almát megmosok, és héjastól lereszelek, majd ízlés fahéjjal (nálunk ez elég sok), csipet gyömbérrel és egy negyed rúd vanília kikapart magjaival szintén a rizshez adom.

A tojások fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verem, óvatosan az egészhez hozzákeverem, ugye, hogy minél kevésbé törjön össze.

A muffinsütőből 9 formát alaposan kivajazok, majd a rizses keveréket szétosztom bennük. A tetejére még egy csipet fahéj került, csak, mert nagyon szeretjük.

Közepes-erős lángon addig sütöm, míg a teteje aranybarna nem lesz.

Heti menü (január 2-10.)

2009-01-03T12:51:00.003+01:00

Ahogy a rendszerezős (bár nem túl rendszeres) blogomban írtam, ez az év most már valóban a rendszeresség éve lesz, egyrészt önnevelés, másrészt pár megszorítás okán.

Nem tudom mennyire emlegettem itt, de bizonyos időszakokat (nyaralás, ünnepek) kivéve leginkább előre kitalált menü alapján eszünk. Nem csak azért, mert a házi koszt finomabb és egészségesebb, de amiatt is, mivel, ha egy hétre előre megvan, mit szeretnénk enni, és egyszerre meg is vesszük azt, sokkal kisebb az esélye, hogy olyasmiket veszünk ami felesleges.

Annak ellenére, hogy nem ettünk többet az ünnepek alatt sem a szokásosnál, mégis az év eleje hagyományosan az egyszerűbb, olcsóbb ételek ideje. Amúgy is a tél közepén járunk, amikor sokkal hajlamosabbak vagyunk a nassolásra, így nem árt visszafogni magunkat.

A heti menü általában a hét utolsó munkanapján készül, hogy másnap a piacon és a boltban minden hozzávalót meg tudjak még venni. Ezúttal jövő szombatig készült el (aki elfelejtette volna: munkanap), de mivel közel dolgozom a Hunyadi téri piachoz, valószínűleg ugyanúgy szombaton fogok bevásárolni ott, még munka előtt.

Heti menü (január 2-10.)

3. szombat:
Lencseleves (maradék főzelékből Polcz Alain nyomán) + hagymás pirított tarhonya
4. vasárnap:
Sárgaborsó főzelék + sült virsli + Csíkos kalácskoszorú
5. hétfő:
Paradicsomos rakott házitészta
6. kedd:
Sárgaborsó főzelék + sült virsli vagy szója fasírt
7. szerda:
Zöldségleves + Rizskoch házi lekvárral
8. csütörtök:
Magos pirított zöldség + maradék rizskoch
9. péntek:
A ház ura házon kívül halat eszik:), nekem hideg ebéd
10. szombat:
Burgonyafánk + zöldséges-vajas barnarizs

Év eleji/végi beszámoló

2009-01-03T11:52:00.007+01:00

Halihó mindenki, itt vagyok, és remélhetőleg most már itt is maradok:)

Ahogy olvasgattam a blogokat, mindenkinek jól telt a karácsony, szilveszter őrülete, senkinél sem maradt el a bonbon áradat, a bejglisütés, a szilveszteri sós/sajtos rudacska és a lencsefőzelék sem.
Utólag is jó étvágyat mindenkinek:)

Nálunk, ahogy már az előző évben is, a karácsony nem jelentett sem ajándékokért való őrült rohangálást, de még csak a sokaknál megszokott étel-undort sem.

Azért pár ajándékot kaptunk azért, apróságokat (főként mézet és pálinkát:), de amióta csak lehet, mindenkit lebeszélünk az ajándékozásról, és alkalmanként pár apróságot kivéve mi sem ajándékozunk semmit.
Ráadásul mivel most már több mint egy éve cukor- és fehér liszt-mentesen élünk, ezért nem esünk abba a hibába sem, hogy teleesszük magunkat mindenfélével, pláne nem édességgel, mert azok a legtöbb esetben nem úgy készülnek, ahogy mi szeretjük.

24-én, késő este egy egyszerű sóval-borssal-citrommal ízesített lazac steaket készítettünk, sütőben igen gyorsan elkészült, egyszerű házi kenyérrel.
25-étől négy napon keresztül családot látogattunk az ország két pontján, ahol azért egy vékonyka szelet erejéig kóstoltam anyukám mákos bejglijéből (igen, cukorral csinálja, viszont sosem reped meg:), és a szintén az anyukám által készített gombócos káposztából (ha valaki nem ismeri, ebben több a gombóc, kevesebb a káposzta, mint a hagyományos töltött káposztában).
Szintén mákos bejglit, ámbár diabetikusat ettem párom családjánál, illetve finom sült kacsamellel pakoltak meg minket hazafelé, amit még jó pár napig eszegettünk utána is:)

A szilveszterünk nagyjából abban merült ki, hogy főztünk egy nagy adag lencsefőzeléket, amit éjfél után valamikor sült virslivel eszegettünk, egyrészt mert mindkettőt szeretjük, másrészt, hátha tényleg sok pénzt jelent:)) Pezsgőzni nem szoktunk, és bár felmerült, hogy ihatnánk egy kortyot, inkább mellőztük a dolgot, így tökéltesen józanon léptünk át az új évbe. Ráadásul kettesben, otthon, egy tévézéssel (semmi szilveszteri műsor!!:) és számítógépezéssel eltöltött este után. Lehet kiakadni:DD

Szinte csak képek

2008-12-17T13:02:00.010+01:00

Halihó mindenki. Hát komolyan nem ígérgetek többet, nem tudom mikorra tudom összekapni magam, hogy blogoljak végre. Olykor pedig fogalmazódnak a postok a fejemben, és szegény drágám meg ajánlgatja mindenkinek, hogy nézzék meg miket írtam eddig, mert hogy az milyen jó, meg finom, meg minden, de aztán valahogy sosem lesz iromány.

Pedig azért főzök (ezen a héten egy kellemetlen, az ujjamat ért sérülés miatt nem, de amúgy hellyel-közzel folyamatosan). Általában azért egy heti menüt össze tudok hozni, munka után, programok után, félálomban is akár, bevetem még magam a konyhába, mert csak az az igazán finom és egészséges, ami otthon készül.

Mivel esténként valahogy mindig elmarad, magammal hoztam pár képet, hogy lássátok mifélék kerültek az elmúlt másfél hónapban a gépem lencséje elé.

(Ez egy novemberi kávé, reggel, félhomályban, félig alva:)

Hogyan bűnözünk mi?

2008-11-05T12:53:00.008+01:00

Vannak időszakok, amikor a saját magunk által választott étrend, amiről, ugye, ez a blog is mesél, valahogy inkább terhünkre van.

Ennek első változata, amikor a sokadik hosszú munkanap után elfelejtettem megvenni valamit az ebédhez/vacsorához és marad a vajas kenyér (ha sütöttem kenyeret...:), vagy valami, ami nem tetszik. Ilyenkor bizony rendelünk, vagy hétvégente, étteremben eszünk.

Rendelni, ritka kivétellel, egy helyről szoktunk, az Il Treno pizzái közül néhány változatot minimális bűntudattal eszünk meg, a Marghareta és a Quattro Formaggi az örök favoritok.

Az étterem választásban ugyanilyen csökönyösen ragaszkodunk egyetlen egyhez, a Friday's (azaz teljes nevén a Thanks God it's Friday's:), annak is kizárólag az Oktogonon található étterme. Megmondom őszintén, volt már, hogy elgondolkoztam, hogy vajon mit miből csinálnak, de általában levest (mindet tudom ajánlani) és valamilyen főételt választok, azoknál nem félek annyira, a desszertekről pedig tudom, hogy elég édesek, így, ha rászánom magam, tisztában vagyok nagyjából a cukor mennyiségével, amit beviszek a szervezetembe...:) Olykor azért muszáj veszélyesen élni, no.

Az étrendünkben való vétkek második változata, amikor olyan dolgokról (illetve leginkább csak egyről) van szó, amit szeretünk, és nem is akarjuk megvonni magunktól.

Nem hiszem, hogy nehéz lenne kitalálni, ez bizony az édesség. Elsősorban a sütik, amikből nem csak hétvégén készül, hanem a heti menüben is van egy nap, amikor leves és desszert az ebéd, plusz, amikor van rá energiám, akkor valamilyen kekszet is sütök, amit a reggeli teához, kávéhoz lehet fogyasztani.

Még mindig elsősorban (mert nem lehet másodiknak sorolni) a jó minőségű csoki. Ezek mindig minimum 50%-os csokik, tej nélkül, általában cukor nélkül, vagy gyümölcscukorral. De természetesen egy nagy kakaó tartalmú csokiban azért lehet egy minimális cukor is, legfeljebb ritkábban, és kevesebbet eszünk. Jelenlegi kedvencünk ez utóbbi kategóriába tartozik (kávés 1848), de nemrég megkóstoltunk egy 50%-os Milkát is, ami valamennyi tejet is tartalmazott, és erősen kávés íze volt, no az sem volt rossz egyszer.

Szupergyors almás zombiknak

2008-10-16T20:32:00.005+02:00

Az elmúlt időszakban jó pár alkalommal voltunk olyan állapotban, hogy megkívántunk valami finomságot. Amikor összejön minden, bár nem ez a megoldás, de amikor közel zombi állapotban vagyunk, azért mégis csak jól esik. Azonban eme állapot éppenséggel nem alkalmas arra, hogy nekiálljunk sütögetni.

A tavasszal egyszer már megsütött almás a múlt héten kétszer is megmentette a helyzetet. Ráadásul a nagy része gyümölcs...:D

A recepten annyit változtattam, hogy kevesebb mézet tettem bele, és kevesebb vajat a tetejére. Ezúttal fém formában készült, úgyhogy összesen 15 percet sült.

Aki még nem próbálta, szánja rá azt a 20 percet.

Isteni zsemle

2008-10-10T23:20:00.004+02:00

Ha egyszer belejön az ember, akkor abba sem tudja hagyni. Legalábbis addig nem, amíg mindenkivel meg nem ismerteti ennek a nagyon egyszerű, és nagyon finom zsemlét, azaz eredeti nevén molnárkát.

Jó ideje a dagasztás nélküli kenyér jelenti az állandóságot, olykor-olykor egy adag túrós zsemlével kiegészítve, amit viszont csak én szeretek. Így aztán a változatosság és a gyakorlatiasság is indokolta, hogy keressek egy új receptet.

Kenyerek és péksütemények estén az elsőútjaim egyike mindig E.Margithoz vezet, mivel a receptek mellett ott vannak a tapasztalatok és sokszor a változatok is, ami szerintem nagyon hasznos. Kevés lapozgatás után rábukkantam a molnárkára és mivel képek igazán magukért beszéltek, ezért fogtam a receptet és átalakítottam a mi ízlésünkre.

- 60 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
- 6 dkg vaj
- 1 tojás
- 2,5 dl tej (+ kb 2-3 ek a dagasztás közben)
- 2 kávéskanál só
- 2,5 dkg élesztő

A hozzávalókból kenyérsütőgéppel tésztát dagasztok 20 percig, majd pihentetem még 20 percig, végül újabb 20-ig dagasztom.

A levegős tésztát enyhén lisztes felületen kicsit lelappogatom, majd sugárszerűen 8 felé vágom, a háromszögeket felgöngyölöm, majd kicsit kerekre formázgatom.

Nagyon kevés olajjal megkenek egy sütőlemezt, amire rápakolom a gyorsan újrakelő zsemléket, majd további 40 percig kelni hagyom. Ha jól megkelt esetleg tojással vagy tejjel meg lehet kenni, de ez elhagyható. Előmelegített sütőben, közepes lángon 20-25 perc alatt készre sül.

A képen látható változat már eltöltött egy éjszakát zacskóban, úgyhog nem olyan feszes a felülete, mint amikor elkészült, de ez az ízén semmi nem változtatott.

Szülinapi reggeli

2008-10-10T22:59:00.006+02:00

Ígérem nem lesz több szülinapi poszt az idén. De így legalább minden időszaknak emléket állítottam: a szilvás-diós a gyerekkor, a csokis a felelőtlenkor (igen, az a semmivel sem törődő, aggodalmaktól mentes), a szülinapi reggeli pedig már az igazi felnőttkor:D

Mivelhogy a szülinapom szabadnapra esett aludhattam volna délig, aztán mindenféle lazítós programokkal pihentethettem volna fáradt és akkor még beteg magamat. Én viszont órát állítottam, aztán reggelire, és persze fényképezőgépre kaptam, majd miután megörökítettem kényelmesen megeszegettem-megiszogattam mindent, közben pedig, szerencsére minden ijedtség és keserűség nélkül nosztalgiáztam kicsit.

A reggeli első részét a önkezemmel facsart narancslé mellett a habkönnyű, isteni finom házi zsemléből készült igen egyszerű szendvics jelentette. A Hunyadi téren beszerzett miniparadicsomok (nem koktél, csak kicsi) tetejére az ugyanott beszerzett, füstölt, borsos gomolya szeletkéket pakoltam.

A második részt sem bonyolítottam túl. Az előző nap sütött pókhálós linzerből megajándékoztam magam az első szelettel, mellé, de inkább utána árpakávét iszogattam, mini habverővel felvert tejszínnel, egy kávéskanálnyi mézzel és egy csipet fahéjjal megkoronázva.

Közben még a nap is sütött. Szinte csak nekem.

Brownie

2008-10-10T22:37:00.008+02:00

Hiába a szép őszi emlékek, és a linzeres-szilvás süti emlegetése, a ház ura nem igen lelkesedett az ötlet iránt. Mert hogy szilva. Valami csokis dolog sokkal jobb lenne. Egy ideig törtem a fejem a szilva-csoki párosítás rejtelmein, de aztán úgy döntöttem, nincs variálás, akkor inkább jöjjön még egy süti.

Átlapoztam a brownie irodalmat oda és vissza, majd a hozzávalókat és minden egyeben mérlegelve fogtam és átalakítottam az egyik Stahl féle brownie-t a mi ízlésünkre.

Brownie

- 15 dkg 80%-os csoki
- fél dl vaj (talán 5-6 dkg)
- 2 tojás
- 7 dkg méz
- 2 evőkanálnyi árpakávé
- 10 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
- 2 dkg karobpor (vagy jó minőségű kakaópor)
- fél tk sütőpor
- 1 marék apróra vágott dió

A csokit gőz fölött felolvasztottam, majd hozzákevertem az vajat, a mézet és a kávét. Amikor kihűlt, szintén hozzákevertem a két tojást is. Ebbe tettem a sütőporral elkevert lisztet és a karobport, és egyenletes állagúra kevertem.

Én egy jénaiba öntöttem (kb 15x20 cm-s), kicsit elsimítgattam, majd a tetejére rászórtam az apróra vágott diót.

Előmelegített sütőben 18-25 percig sütjük, nem túl nagy lángon. A sütési idő vége felé érdemes nézni, hogy milyen az állaga. Olyankor kell kivenni, amikor még ragad a villára, különben kiszárad. Ez utóbbi esetben, bár nem tökéletes megoldás, de kevés tej rálocsolásával még javítható az állaga.

A ház ura mellesleg elégedetten kóstolgatta házi eperdzsemmel is:D

Szülinapi pókhálós linzer

2008-10-10T22:03:00.006+02:00

Ahogy mostanában többeknek, nekem is szülinapom volt, nem blogos, hanem saját. Méghozzá szép kerek évforduló, amelynek hallatán sokan fogadkoznak, sokan halálra rémülnek. Én mit is csinálhattam volna: nekiláttam sütni. Valami őszi sütit.

Gyerekkoromban az ősz úgy kezdődött, hogy vesszőseprűvel összesöpörtük az éjszakai hidegtől lehullott diófaleveleket. Napjában két-háromszor, mert a családi ház diófája már vagy negyven-ötven éves, hatalmas jószág. Aztán, amikor már alaposan kimelegedtünk a söpréstől, és a levelek között bújkáló diók összeszedésétől, fogtunk egy kosarat és elindulunk vadászni a saját és esetleg a szomszéd kertjében is.

Lehullott alma, téli körte és finom kékszilva volt általában a zsákmány, amit kalandosan, egy-egy pókot a hálójából elűzve, hajunkban leveleket gyűjtve szereztünk meg. Igazán jó móka volt, főleg, hogy utána a házban, a jó melegben ettük már meg, közösen.

Manapság már nem gyűjtögetek ősszel a kertben, de azért az őszt, azt a hűvöset, amikor azért még süt egy kicsit a nap, szeretem nagyon. Szerintem a sütim is éppen ilyen lett.

Szilvás-diós rácsos

- 40 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
- 20 dkg vaj
- 8 dkg méz
- 1 tojás

A lisztet a mézzel elmorzsoljuk, majd hozzáadjuk a mézet és a tojás, és gyorsan összegyúrjuk (gyorsan, mert közben puhul a vaj miatt). A hűtőbe tesszük 20-30 percre, majd a tészta 2/3-át enyhén lisztes felületen fél centi vékonyra nyújtjuk és beleegyengetjük a formába. (Kicsit morzsálódós tészta, de ahogy minden linzerrel, igen könnyű vele dolgozni. Ráadásul, azt kell mondjam, hogy bár gyerekkorom óta kóstolgatok nyers linzertésztát, de ilyen finomat még nem ettem.)

- szilva (amennyi ráfér)
- egy marék dió
- 2 teáskanálnyi méz
- őrölt fahéj

A szilvákat félbevágjuk/törjük, sűrűn egymás mellett a tésztát megpakoljuk vele. A diót apró darabokra vágjuk, a szilvára szórjuk, esetleg egy kevés mézzel meglocsoljuk, majd némi fahéjjal is megszórjuk.

A tészta maradékát fél ujjnyi vastag csíkokra nyújtjuk, tetszőleges (csakos, négyzetes, pókhálós) formában a sütemény tetején elrendezzük.

Előmelegített sütőben közepesen erős lángon 20-25 percig sütjük (vagy amíg enyhén aranybarna lesz a tészta, és a szilvák megpuhulnak).

Már szinte itt vagyok:D

2008-10-06T22:34:00.003+02:00

Kedves mindenki, aki érdeklődött, és aki kommentelt esetleg az elmúlt időszakban, elnézést az alapos csúszásért. Az új munkahely, új albérlet nehézségeit időközben egy kellemes kis influenza is megtoldotta, vagyis mire felvettem volna a ritmust, és posztoltam volna valami értelmeset, vagy egyátalán posztöoltam volna, addigra ágynak dőltem rendesen.

De a hétvégén már alkottam egy kicsit, és ígérem... nem azt, hogy jó leszek, hanem, hogy még a héten értelmes és tartalmas irománnyal (sőt, ha minden jól megy, irományokkal) töltöm meg a virtuális oldalakat.

Addig is mindenki süssón-főzzön szorgalmasan:D

Kakaós süti költözős hangulatban

2008-09-04T08:09:00.006+02:00

Eltelt egy kis idő az utolsó sütésem óta, és a költözéssel járó macera miatt úgy döntöttem, akármennyire nincs időm/erőm, mégis sütit akarok. És persze még véletlenül sem bolti cukrosat, tartósítószereset.

Már az első gondolatom az volt, hogy újra a kefíres meggyeslepény receptjéhez nyúlok, ámbár nincs itthon meggy, de van két adag szeder. Vicces módon fejből nem tudom a receptet, és éppen a szakácskönyveket, köztük az én kis keményborítós, receptgyűjtögetős füzetemet is, átvittük az új albérletbe valamelyik nap, de mivel én pontosan azt a receptet akartam, nekiláttam kutatni a gépemen, mert biztos voltam benne, hogy ott megtalálom.

Keresgéltem-keresgéltem, aztán mire vagy húsz perc után megtaláltam, a szedret kakaó és fahéj váltotta fel a fejemben, úgyhogy végül ez a változat készült el:

- 2 pohár kefír (2 dl-es pohárral - a bolti kispoharas csak 1,5 dl)
- 2 tojás
- 8 dkg méz (ebből lehet többet is, kóstolni kell)
- 1 pohár olaj (az olvasztott vaj is jó, de abból kevesebbet, mert nehezebb)
- 4 pohár tk. rozsliszt és tönkölybúzaliszt keveréke (3 rozs/1tönköly)
- fél pohár kakaó
- fél teáskanál fahéj
- 1 sütőpor
- a tetejére 5 dkg csoki, éppen csak összetördelve

A hozzávalókat összekevertem, tortaformába öntöttem, hirtelen ötlettől vezérelve egy fél tábla csokit összetördeltem, és a tetejére szórtam.

Kb. 180 fokon 40-45 percet sült, majd még a sütő lekapcsolása után kb. 10-15 percig bent hagytam a sütőben. (AZ ilyen jellegű tésztáknál, nálam, elég változó a sütési idő, érdemes a tűpróbával, vagy a teteje óvatos megnyomogatásával próbálni, hogy kész van-e.)

A rozsliszt miatt viszonylag tömör darab, de nagyon finom. Melegen még a tetjére dobált csoki is olvadozott, ami külön élevezeti értéket jelentett, de hidegen se keményedett vissza az eredeti állapotába.

Egy pohár tejjel tudom ajánlani reggelire, uzsonnára, bátrabbaknak vacsorára is:)

Almás-citromos sorbet

2008-08-31T22:23:00.003+02:00

Ezt a fagyit alig pár órája csináltam, jó szokásomhoz híven nagyjából 5 perces kemény munkával. Igaz, már késő van, de mivel az egészbe összesen egy teáskanálnyi mézet tettem úgy gondoltam egy gombócnyi még belefér.

Különben is, ha már a fotó kedvéért kiszedte az ember, akkor azt tilos visszatenni. Enélkül azt sem tudnám megmondani, hogy az általam alkalmozott méz mennyisége a citromos íz erőteljes fölényét jelenti, vagyis extrém savanyú ízre tessék számítani. (Imááádom!)

2 citrom leve, gyümölcshúsa és reszelt héja
2 édeskés nyári alma
1 tk méz (vagy a kiegyensúlyozottabb íz érdekében 2-3:)

A hozzávalókat pépesre turmixolom, aztán lendületesen bedobom a fagyasztóba. Igyekszem óránként megkeverni, és ízléstől függően lágyabban, vagy fagyottabban fogyaszthatjuk.

Hasonló ízt értem el a lime-os ananász sorbet-vel is, ahol szintén a savanyú dominált, mégis egyrészt az idény gyümölcs használata, másrészt éppen emiatt a sorbet költséghatékonysága sem elhanyagolható szempontok nálam.

Végre én is aszalok!!

2008-08-31T21:46:00.004+02:00

Nagyfogyasztók vagyunk aszalt paradicsomból. Főként a kenyerünkbe kerül, de olykor becsúszik még más finomságokba is. Így aztán irigykedve néztem, hogy hogyan aszalódik a paradicsom a gasztrobloggerek háza táján, miközben én csak a hagyományos duci és lédús változatot találtam mindenhol.

Közben aztán átestem egy kellemes betegségen is, amely szoros összefüggésben volt egy szép nagy tányér, enyhén megsózott paradicsommal is, minden nélkül, így aztán egy darabig meg is feledkeztem a problémáról.

Végül aztán kimentem szombaton a piacra, és mit láttam? Igaz, nem a keresett lucullus fajtát, hanem egy hosszúkás, hegyes végben végződőt, ami viszont láthatóan nagyon húsos. Hiszen éppen ez kell nekem!

Hamarjában vettem is másfél kilót, amit gondos mosás és kettévágás után egy fémtálcán kihelyeztem az ablakpárkányra. Hogy megakadályozzam a bogarak ostromát előkerestem egy mosózsákot, amiben fehérneműt szoktak mosni. Mint kiderült éppen a tálcára való, szépen rá lehet húzni, és egy cipzárral rázárni.

Egyelőre alig másfél napot aszalódott, de ígéretesnek tűnik a dolog. Ha majd kész lesz felteszem a végeredményről is a képet.

Nem mellesleg, félve, de végül megkóstoltam a nyers paradicsomot is, egész érdekes, fűszeres íze van. Lehet még szerzek majd belőle, mert nagyon finom.

Viszont, nem csak a paradicsom aszalásba kapcsolódtam be az idén. Egyrészt már aszaltam a házi vegetához is hozzávalókat (karalábét és répát), másrészt mivel imádom az aszalt szilvát, idén azt sem fogom kihagyni.

Még augusztus... még fagyi

2008-08-31T21:11:00.004+02:00

Be kell valljam, ezek a fagyik még a VKF előtt készültek. És az egyik ráadásul túrós is. Mégis valahogy, mire odajutottam volna, hogy megírjam és elküldjem, a körülmények oda jutottak, hogy minden lehetséges hátráltató körülményt a fejemre zúdítottak.

Ezek sorában az egyik, és a könnyebben megbocsátható tán, hogy új munkahelyem lett, ami, mint a legtöbb munkahely, a kezdeti időkben jóval nagyobb kapacitást igényel tőlem minden téren.

Másik indokom, amit egy gasztroblogger sokkal inkább félre vall be, hogy pár napon belül elhagyjuk a jó kis albérletünk, amelynek öt perces vonzáskörzetén belül helyezkedik el a Dolce Gastronomia, a Hunyadi tér, és még jó pár gasztro-kulthely. (Ezen a vétken legfeljebb az kisebbíthet, hogy az új albérlet innen csak tíz percre található...:)

Viszont ma elgondolkoztam, hogy, ki tudja, a költözködés után vajon hogyan alakul majd a nethelyzet, hiszen ismerjük a hazai viszonyokat, úgyhogy most kell még az elmaradtakat megírnom, amíg még alig pár zsák vesz körül, és a pakolási láz még nem hatalmasodott el rajtam.

A túrós fagyi megvalósításában az anyukámék által gyártott házitúró mellett Lilahangya áfonyaszószos lime-túró fagyija is ösztönzött. Mivel azonban lime-om nem volt itthon csak egy fél citromom, áfonyám meg csak aszalt, ezért kicsit átírtam az eredeti receptet.

Pirosbogyós túrófagyi

25 dkg túró
2 ek friss citromlé + fél citrom reszelt héja
1 ek méz

1 dobozka szeder
1 dobozka ribizli
fél marék aszalt áfonya
fél dl víz

A túrót, citromlevet, héjat és a mézet összetturmixoltam, majd egy fagyinak szánt dobozba öntöttem, fagyasztóba tettem. A második réteghez a gyümölcsöket kevés vízzel össeforraltam, majd kisebb lángon pár percig főztem, majd olykor megkeverve megvártam, hogy kihűljön, és ekkor az első rétegre öntöttem (ez mellesleg Nigella szedres-mascarponés réteges sütijére emlékeztet... hm, az a következő terv).

Első kóstolásra túl puhának találtam, majd elszórakoztam az időt, és másodjára kicsit túl is fagyasztottam. Így viszont gyönyörűen vághatóvá vált (bár talán nem recés késsel kellett volna:), ami a tálalását igencsak megkönnyítette. A képen kissé deres, amit a gondos előkészítés ellenére sem tudtam megakadályozni, lephotoshoppolni meg nem akartam.

Pirosbogyós sorbet

2 dobozka szeder
2 dobozka málna
1 ek méz

A másik fagyi, azaz sorbet ötletét éppenséggel a túrós fagyi gyümölcsrétege adta. Hiszen finom a túrófagyi is, de nyáron azért mégiscsak a tisztán gyümölcsös változat az igazi.

A gyümölcsöket ezúttal simán összeturmixoltam a mézzel, majd fagyasztottam. Lágyabban és keményebben is isteni íze volt, a málna talán egy kicsit jobban dominált benne, mint a szeder.

Másfél év távlatából: Málta...

2008-08-25T22:36:00.013+02:00

... és a Fontanella Tea Garden

Némiképpen fáradtan nézelődtem a gasztro.blog oldalon (minden nap megnézem, még akkor is, ha a posztokat nem tudom elolvasni részletesen), és láttam a lucullus oldalán két cikket is Máltáról. Erről aztán eszembe jutott (ha már a francia út leírásával még mindig lógok...), hogy miről is tudnék én itt írni.

Már több mint egy éve, hogy Máltán jártunk, és nem tudom jövőre eljutunk-e újra, de azért elég pár pillanat, hogy felidézzem a hangulatot, az ízeket és illatokat. Meg a szelet. Márciusban, bár a nap úgy sütött, hogy megkapott, a szél meg olykor úgy fújt, hogy majd elrepültem:)

Aki esetleg nem tudná, Málta nagyjából Sziciliától száz kilométerre délre található szigetcsoport. Magát a legnagyobb szigetet szintén Malta-nak hívják. Ezen kívül még lakott sziget van Gozo és Comino. (Ez utóbbi pár fős lakottággal büszkélkedhet.)

A szigetek éghajlata nagyon enyhe, ezért, illetve változatos történelmük emlékei miatt, a turisták kedvelt célpontja.

Természetesen sokaknak az is pozitívum, hogy, mivel az ország 1964-ig Nagy-Britanniához tartozott, a mai napig az ország egyik hivatalos nyelve (és az oktatásé is!) az angol. Az anglicizmusnak természetesen más kellemes vonatkozásai vannak azon kívül, hogy akár a legidősebb helyi lakossal is képesek vagyunk kommunikálni, mivel beszél egy világnyelvet. Ez pedig a mindenhol, minden időben felszolgált angol tea. Természetesen erősen. Természetesen tejjel.

Mivel mi márciusban voltunk, és a hőmérséklet végig 15-20 fok körül mozgott, az előbb is említett erős szelekkel, bizony minden nap megittuk a magunk tea adagját, akár egy kimerítő városnézés, akár csak egy rövid séta után. Valahogy így írta Mikes György az angolokról is: ha felébredtél, reggeli előtt, reggelihez, reggeli után, ha fáradt vagy, ha kipihented magad, ha jó az idő, ha rossz az idő... és így tovább.

Igaz a Fontanellába nem csak véletlenül jutottunk el, hanem eleve utunk egyik célpontja volt. A fővárostól, Vallettától, alig fél órára található Mdina városa, egy a tájból kiemelkedő dombon. (Természetesen busszal, mert Máltánál csak egy jobb dolog van: a máltai buszok.) Maga a város, mint Málta legtöbb városa, középkori, hatalmas falakkal körbevéve, a történelmi emlékeket maximálisan rendben tartva.

A város nagyon csendes, bár láttunk autót behajtani, de azt hiszen talán összesen kettőt. Ezen kívül egy lovaskocsi, néhány tucat turista, és nagyjából ugyanannyi macska lézengett csak az utcákon. (Máltán imádják a macskákat, egyes parkokba kis házakat építettek neki, ahova rendszeresen ételt is hordanak.)

Szóval ebben a csendes minivárosban található a Fontanella, közvetlenül a várfalnál és várfalon, egy olyan részen, ahonnan szinte egész Máltára ráláthatunk, a szédületes kilátásnak köszönhetően. (Nem említettem még: Málta összesen 316 négyzetkilométer)

A majdhogynem kihaltnak tűnő városra tökéletes magyarázatot ad, amikor meglátjuk a piros-fehér napernyők alatt eszegető, fényképező tömeget. Ennek ellenére nem nehéz helyet találnunk. Igaz első látogatásunkkor nem rögtön a várfal mellett, de másodikra akár már oda is ülhetnénk (aztán mégsem, mert eléggé fújt a szél).

Ez a teázó az egyik legnépszerűbb és legismertebb hely az egész országban. Nem igen hallottam olyan turistáról, aki kihagyta volna. És, hogy miért is érdemes a Fontanellába menni? Például a csokitortáért. Azért a csokitortáért, aminél finomabbat még nem ettem. Ráadásul úgy mondom ezt, hogy én nem is szeretem a csokitortát!

Szóval ez a csokitorta egyszerre töményen, de élvezetesen csokis tésztájú, természetesen krémes csokikrémmel (jó minőségű csokiból készült ganache), mindezen felül a tetején még alig ragadós csokimáz. Annyira isteni volt, hogy többször elgondolkoztam már rajta, vajon hogyan lehetne sérülés, és minőségbeli romlás nélkül hozatni egy adagot. Valaki nem megy mostanában arrafelé?:)

Ezen felül nagyon finomak még a szendvicseik is. Azzal az igazán finom sárgás, angol mustárral készítik őket, aminek a mi isteni mustárunk csak távoli rokona.

Az ott elfogyasztottakról csak egyszer csináltunk képet, ezen szerepel az ominózus csokitorta, mögötte a tej, és a tea két főre, egy pastizzi, ami egy leveles tésztaféle, ha minden igaz, sajttal töltve. Még emögött egy ír kávé, és, ha minden igaz, akkor egy mascarponés-gyümölcsös tortaszelet (a befalója nem emlékszik:) helyezkedik.

Ez utóbbi tortán kívül egy dologra nem emlékszem, akárhogy erőltetem az agyam, vajon a máltaiak nemzeti itala a Kinnie, szerepelt-e az étlapon? Pedig ez a keserű narancsos-gyógynövényes kesernyés üdítő szintén ott tartózkodásunk egyik alappillére volt.

Hoztunk is haza egy üveggel, de sajnos már régen elfogyott. Sajnos Máltán kivül nem forgalmazzák. Azt hiszem a csokitorta mellé még bepakoltatnék pár dolgot...

Amikor nyári hó esik... avagy el vagyok havazódva

2008-08-09T10:58:00.004+02:00

Kedves mindenki!

Jelentem itt vagyok már egy hete, de legfeljebb gerilla munkásságomat lehet megtekinteni az egyik-másik gasztroblogba írt kommentjeim formájában (Na, jó, ez nem teljesen igaz, a másik két blogban alkottam egy minimálisat).

Hogy ide miért is nem írtam Franciahonból való hazaérkezésünk óta, annak is megvan a maga oka: annyira telítődtem információkkal az alig tíz napba durva módon besűrített látnivalók és élmények megszerzése során, hogy egyszerűen még mindig zsong az agyam, és nem tudom hol kezdeni.

Szóval még rendet kell tenni a fejemben is, felidéznem mi történt, hol voltunk, mit láttunk, ettünk, vettünk, és aztán leszek képes csak valamiféle beszámolóra (gasztro beszámolóra meg pláne:).

Addig is, mivel ma megint ellógok egy napra, megemlíteném közben, hogy hárman is gondoltak rám a Kreatív Blogger díj kapcsán. Szeretném megköszönni a kedvességüket ezúton is. Amint holnap visszatérek kitalálom én kit jelölnék, sajnos most már nincs rá időm:))

Akik jelöltek:

Chriesi
Dulmina
Panka

És a díj:

Addig is míg lélekben is visszatérek jók legyetek, és főzzetek szorgalmasan, hogy legyen honnan lesnem az ötleteket:)

Sütés, sütés, pakolás, izgalmak

2008-07-24T22:26:00.009+02:00

Ma, a tervek ellenére, nem serpenyőztem. És még fotózni sem fotóztam. Vagyis hát igen, de ez a szegény kis citrom annyiban vett részt a mai nap főzéseiben, hogy a citromos jegesteánk alkotórésze lett.

Azonban nem mondhatom, hogy nem csináltam semmit. Bár főzni nem főztem, de sütöttem egy keveset. A mai nap termése:

- egy adag zabpehelycsók (végre kezdenek ellapulni, bár most meg puhák kicsit..:)
- másfél adag túrós zsemle, vagyis összesen 3 darab zsemle, a többiből kb. 2 centis kockákra vágva, sajttal beborítva pogácsaféleként végezte (Úgy tűnik még nem posztoltam, de Cukroskatától vettem a receptet)
- egy adag clafoutis, ezúttal ringlós (jut eszembe, a ringlós-rebarbarás dzsememet meg sem mutattam - nem is baj, mert külsőre nem túl szép:)
- egy adag DNK, avagy dagasztás nélküli kenyér
- egy adag gépi sütésű kenyér (ha ritkán is, de E.Margit alap kenyérreceptjét használom, teljes kiőrlésű kivitelben)

A nagy sütés-főzés indoka pedig nem más, hogy holnap kora hajnalban indulunk végre Franciaországban. Már egész honvágyat éreztem, viszont az út nagyon nehezen jött össze, úgyhogy el is gondolkodtam, hogy talán nem kéne mennem. Viszont az út olyan nevezetességeket kínál (Normandia és Bretagne), amit nem bírok visszautasítani, ugyanis ez a kedvenc vidékem.

Ne tessék nagyon irigykedni, lehet, hogy borozni, sajtozni, meg tengergyümölcsözni:) fogunk több mint egy hétig, azonban várhatóan végig 20 fok körül lesz a hőmérséklet, esővel, széllel, ahogy kell. Azt hiszem azért valahol fent haragszanak rám, hogy mégis elmegyek:))

Serpenyős hét 3.

2008-07-23T22:52:00.003+02:00

Ha már tegnap belépett a képbe az a pár szem burgonya, úgy gondoltam ma is körbenézek a kamra tájékán, mivel bonyolítsam meg az immár harmadik napja tartó serpenyős őrületet.

Hamar megakadt a szemem egy bontott csomag szélesmetélten, amiből vagy tíz dekányi várta türelmesen sorsát. Nem tudom mi miatt maradt ki, általában inkább megfőzök egy egész csomagot, és a maradékot üveresen elteszem a hűtőbe. Mindenesetre nekem most nagyon jól jött, hiszen újabb recepttel gazdagodtam.

Serpenyős 3. - Tésztás-hagymás-zöldséges

- kevés olivaolaj
- egy közepes fej hagyma (szintén kamrai szökevény)
- 10 deka tészta (bármilyen)
- 2-3 marék zöldségkeverék
- kevés só
- 1-2 aszalt paradicsom apróra vágva
- 1 dl víz
- 2 evőkanál tejföl vagy kefír

Az olajat felhevítjük, rádobjuk a kockákra vágott hagymát, és üvegesre pároljuk. Ekkor beletesszük a tésztát (hosszabb tésztánál érdemes eltördelni, legalább félbe), és egyszer-egyszer megkeverve addig pirítjuk, míg fehéredni nem kezd.

Rádobjuk a zöldségkeveréket, az aszalt paradicsomot, megsózzuk és felöntjük a vízzel. Olykor átkeverjük, hogy a tésztát mindenhol érje a víz, ha elpárolog és még túl kemény a tészta, akkor kevéssel pótoljuk. Amikor a tészta al dente beleszórjuk az aszalt paradicsomot és egy kevés tejfölt vagy kefírt. Párszor megkeverjük, majd elzárjuk a tűzhelyet alatta. Öt perc állás a tésztának csak jót tesz, a maradék nedvességet is magába szívja.

Ahogy a tészta a hagymán pirul, majd vele és a többi zöldséggel együtt fő meg, egészen különleges ízt ad neki. A kevés kefír (nálam) úgy jött a képbe, hogy kóstolás közben az íze egészen a nagymamám hagymás-tejfölös dödölléjére emlékeztetett, így hamar tettem bele egy kevés tejterméket.

Szerintem nagyon finom lett. Két adagban fogyott el, egészen laktatónak találtam. Természetesen evőpálcikával fogyasztottam:)

Serpenyős hét 2.

2008-07-22T21:59:00.003+02:00

Ahogy egy jó drámában is, a háttér ismertetése után egyszer csak belép a színre a cselszövő, aki aztán alaposan összekeveri a dolgokat, hogy szegény főszereplőknek, meg általában a jó oldalon állóknak, legyen mit kibogozgatniuk, és persze a végén hepiend.

Ma az én serpenyős "darabomba" is bekerült egy cselszövő, a félszer fél méteres kamránknak szinte az ajtajában megbújó:), újnak becézett, de már erőteljes külső burkot növesztő, kilónyi krumpli.

Mivel hogy ilyen szépen egymásba botlottunk, ezért ő lett a mai felvonás főszereplője, és ámbár megbolygatta egy picit a terveimet, azért nem annyira, hogy eltéríthetett volna, pláne hogy a "mexikói" is közbelépett, és a végén mind boldogan pirultak serpenyőmben.

Serpenyős 2. - A krumpli közbelép
(bár ez inkább film, mint dráma cím:)

- kevés olivaolaj
- 1 kávéskanál köménymag
- fél kávéskanál törött bors
- fél kávéskanál őrölt babérlevél
- két nagy krumpli
- két marék zöldségkeverék
- kevés só

Amúgy indiaisan a felforrósított olajban megpirítjuk a fűszereket, majd a kb. 3-4-5 milisre vágott krumpliszeleteket is rádobjuk(esetleg nagyon kevés vízzel) és félpuhára pároljuk-pirítjuk (nagy lángon természetesen).

Az egyéb zöldségeket és a sót ekkor tesszük hozzá, majd gyakran megkeverve, rázogatva addig hagyjuk a tűzön míg pirulni nem kezdenek. Et voila.

Megjegyzésnek két dolog. Egyik, hogy én szeretem az eltérőre vágott zöldségeket kombinálni az ételben, de ilyenkor mindig figyelni kell rá, hogy a nagyobbat (itt a krumpli) nézzük meg, mivel az lassabban puhul meg. Persze másik lehetőség, hogy nagyjából egyformára vágjuk a krumplit is, így kevesebb gond lesz vele.

Másik pedig: vigyázat, ez csíp!:)

Serpenyős hét 1.

2008-07-21T23:15:00.000+02:00

Hát visszatértem, vagy miacsoda, egy hét láblógatás és nagyrészt éttermi étkezés után. Ez a nyaralás étkezésileg is szabadságot jelentett, vagyis mindenki azt evett, amit akart, ámbár egyszer rögtönöztem egy pár perces monológot a vaj és margarin különbségeiről. (Meg a cukorról/mézről/mesterséges édesítőkről, meg a fehér/teljes kiőrlésű lisztről..stb..:)

Akárhogy is szabadság, azért főleg levest ettem, és húsféléket, na meg persze isteni, faszénen sütött, vékony tésztájú kürtőskalácsot és még istenibb háziféle réteseket (meggyest, mákost, meggyes-mákost, almást, túrós..hmm..azt hiszem ennyi:)

A hétvége eljöttével, és hazatértünkkel, azonban drága szép szervezetem már igencsak ellenkezett önön gyilkolászásom ellen, plusz még szalma is lettem, úgyhogy minden okom megvan rá, hogy visszatérjek az minden étkezésünk alapjaihoz, a Serpenyősökhöz.

A serpenyős pedig nem másban készül mint egyetlen serpenyőnkben, egy kétkezes (azt hiszem ez a legnagyobb, amit kapni lehet..) magas falú Tefal serpenyőben. Felmerülhet a kérdés, hogy minek kell két főnek egy akkora serpenyő, amiben egy kiló zöldség szinte elveszik, de más oldalról kell megközelítani a kérdést: ez a serpenyő legalább 3-4 másik helyett is állja a sarat. Hogy enyhén reklámszagú (ízű?) legyek: ezt aztán soha nem tesszük el a szekrénybe. És nem csak azért mert nehezen fér el (mert igen), hanem mert ez az az edény, amit főzéseink 70 százalékánál használunk.

Sok-sok időnek ezelőtte a serpenyőst még wokosnak hívtam, azonban változik minden, így a használatomban levő konyhai eszközök is, és wokost átminősítettem serpenyőssé. Nem mintha a technikán változtattam volna: kevés, vagy semmi zsiradék, és nagy lángon pirított hozzávalók, leginkább zöldségek.

A héten, a legfelül ecsetelt indokokból a serpenyős lesz a heti menü fénypontja, és bár gasztronómiailag nem egy csoda, úgy gondoltam egy ilyen sorozat megér egy-két posztot:)

Kezdődött pedig a hét, hogy semmi nem volt a hűtőben, és mivel ez a hetünk csak csütörtökig tart (később még elmagyarázandó indokokból), ezért úgy gondoltam csak a minimális zöldségeket, gyümölcsöket szerzem be, no, meg a kedvenc túrós zsemlémhez szükséges túrót és tejfölt. Innen aztán adta magát a dolog, hogy én bizony fagyasztott zöldfélét veszek (igen, nyár közepén.. viszont a gyümölcsöt a Hunyadi téren vettem ma reggel, ahogy elállt az eső, bibibii:), és innen már tizedmásodpercek kérdése volt a serpenyős.

Serpenyős 1.

- fél marék mag (most szotyi+lenmag)
- 30 dkg zöldség (ezúttal a valamelyik hülye által mexikóira keresztelt színességesség)
- két darab aszalt paradicsom apróra vágva
- egy óriásgerezd fokhagyma vékonyra szelve
- kevés olivaolaj
- só
- tört bors
- kb. 3 dkg sajt
- kb. 2 evőkanálnyi tej vagy tejföl

A serpenyőt alaposan felhevítjük az olivával, majd beledobjuk a magokat és a paradicsomot. Legnagyobb fokozaton, átkevergetve pirítjuk, majd, ha pattogni kezd (a lenmag nagyon gyorsan), akkor beledobjuk az zöldségeket és a fokhagymát. Az egészet enyhén megsózzuk, tört borssal is megszórjuk, és ugyanúgy a legnagyobb fokozaton, többször átkeverve addig pirítjuk, amig a zöldség átforrósodik, illetve a széle egy kicsit pirulni kezd (ennél jobban is meg lehet pirítani).

Ekkor a tejet vagy tejfölt beleöntjük, alaposan elkeverjük, így a hirtelen hőt veszített zöldségek nem lesznek olyan szárazak. Ezután a tűzről levesszük, a kockákra vágott sajttal egyszer összekeverjük, és tányérra (nálam nagy müzlis tálba) kanalazzuk.

Ebben az esetben szerettem volna még valamit mellé, úgyhogy kollégista (éhenkórász) életem egyik nagy "találmányát" készítettem el. Persze azóta, hogy ezt kitaláltam (sok-sok éve), már rájöttem, hogy az indiaiak alaposan megelőztek, de azért nem haragszom rájuk:)

Kollégista falatok

- kb. 2 marék tk. rozsliszt
- 2 csipet só
- bors, ízlés szerint szárított zöldfűszer
- víz
- kevés olivaolaj

A lisztet a sóval, fűszerekkel összekeverjük, majd annyi vízzel keverjük össze, hogy lágy, de könnyen nyújtható tészta legyen belőle. Akár kézzel kb. fél centi vastagra nyútjuk, nagyjából 2x2-es négyzetekre vágjuk.

Kevés olajat serpenyőben felforrósítunk, a négyzeteket először egyik majd másik oldalán is picit megpirítjuk. A zöldség mellé, de akár magában, vagy valamilyen szószba mártogatva akár, megesszük.

Játszunk főzőset

2008-07-15T10:05:00.002+02:00

Vannak olyan napok, amikor egyszerűen az ember tényleg kész (sok munka, nagy meleg, sok minden egyéb), és még véletlenül sem kívánja a háta közepére sem a főzést, sem a tipp-topp (ezt a szót még sosem használtam:DD) háziasszonyi létet. Én persze ilyenkor sem hazudtolom meg magam: letelepedek a gépem elé (nem, nem blogot írni) játszani.

Szeretem az online stratégiai játékokat mint az Ikariam (vagy régebben a Travian), illetve az egyszerű szerepjátékokat mint a Renaissance Kingdoms (jelenleg éppen Birmingham-ben szedem a gyümölcsöt serényen:)

Azonban az örök kedvencek mégis az éttermi kiszolgálós, illetve a főzős (na, jó, kaját összerakós) játékok, amelyek bár nem tökéletesen, de mégis illeszkednek a gasztro témába:)

A 2Dplay.com-osok két jó kis játékot készítettek. Az első egy hamburger és hot dog készítős-kiszolgálós flash, természetesen több pályával Bronxtól a Wall Streetig. Az ügyes kezű "séf", akit mi személyesítünk meg, maga George "Dubya" Bush. (A játék neve Hot Dog Bush:), a képre kattintva elérhető.)

Ugyancsak ennek a csapatnak a terméke a Penguin Diner, amit régebben egyszer már játszottam, pár napja pedig újrajátszottam. Ha minden igaz 33 pályája van, és a végén Penny, a pingvin is megkapja a maga betevő koktélját. Itt ételt készíteni nem kell, csak a rendelést felvenni, és kihordani. Természetesen minél fürgébben.

Két dolgot nem értek a játékkal kapcsolatban: miért esznek a pingvinek fagyit és hogy mi a csudáért megy egy jeges játék közben a Zorba zenéje?:)

Másik kedvenc, amit szintén szemünk golyózásáig lehet játszani a Sushi Go Round (már csak azért is, mert a hozzávalók elég picik). Talán nem mellesleg a Miniclip játéka, aki már jó néhány éve (7-8?) jelen van játékaival az interneten.

A történet szerint, mint újdonsült szakácsnak, nekünk kell összeraknunk a különféle sushikat a vevők igénye alapján, és a pályák nehezedtével egyre többet kell telefonálnunk is, hogy küldjék az alapanyag utánpótlást. Ha már nagyon idegesek a vendégek, akkor sake-val (amíg tart:) le tudjuk egy időre nyugtatni az idegeskedőket, de itt is, mint minden hasonló játékban: fő a gyorsaság!!

Régen nagy kedvenc volt a Cake Mania (azóta van már Cake Mania 2 és Cake Mania: Back to the Bakery) a Sandlot Games-től. Ezt annyira szerettük (nem csak én ám:), hogy megszereztük teljes verzióban, és órákig eljászogattunk egymás mellett vele.
A történet szerint Jillnek meg kell mentenie a családi sütizőt, így aztán szegényke (és szegény mi) naphosszat sütheti a mindenféle sütiket. Persze fontos a forma, a cukormáz és a díszítés is, különben a kedves vendég egyszerre igen ideges lesz, nekünk pedig nincs megállás, főleg, ha már beindul a bolt.

Itt apró sütikkel kedveskedhetünk, illetve nyugtatgathatunk, ha még marad rá időnk:)

A műfajt kedvelőknek tudom még ajánlani a Gamedino Family Restaurant nevű játékát. Ebben a játékban főznünk kell, és talán még ez a leginkább életszerű (azt kivéve, hogy mindenkinek tágranyílt manga szemei vannak), ugyanis az egyes ételeket egy példa alapján nekünk kell összeraknunk. A játék pontozza, hogy mennyire voltunk gyorsak és precízek az elkészítésnél, ez alapján fizet a vendég.

Az online változatnál a második csillag elnyeréséig tudunk játszani, a teljes verziónál az ötödik csillag után is van még egy kör, úgyhogy jó ideig lefoglahatja vele magát az ember. Érdekesség, hogy ahogy a játék halad lehetőségünk lesz egy-egy saját fogás kitalálására is, amit természetesen ugyanolyan jól kell majd elkészíteni, különben nem lesz borravaló:)

És íme a legeslegkedvencebb játékom: Chocolatier 2 - The Secret Ingredients a PlayFirst-től. Ajánlom mindenkinek a full verzió megvásárlását, mert zseniális. Ha a Story Mode-ot választjuk akkor megmenthetjük a Baumeister Confectiont a Schokolate Weltreich-től és a nem túl szimpatikus Christoph Morenotól miközben több tucatnyi édességet gyárthatunk a világ minden szegletéből összegyűjtött hozzávalókkal (mindenféle kakaóbabok, gyümölcsök, magok, fűszerek... igazi gasztromán játék:)

Azt előre jelzem, hogy nagyon addiktív. Ha belejövünk, nem csak tízezresével fogjuk vásárolni a cukrot (hehe, sajnos szinte minden édesség alapanyaga) és a kakóbabot (vagy a tűzhangyákat, mert ez is alapanyag:)), hanem profin ismerjük majd a csokoládé gyártásában fontos szerepet játszó személyiségeket is.

A játékot online felületen nem lehet játszani, de egy 60 perces próbaverzió letölthető (a játék gyártójának oldalát ajánlom erre, így elkerülhetjük, hogy beszedjünk pár vírust).

Gurítsuk a golyókat (in memoriam NEMECSEK)

2008-07-11T22:03:00.015+02:00

Málna mintha megérezte volna, hogy erre vágyom, hozzámvágott (nem, nem, csak óvatosan gurítgatott) egy üveggolyót. Hamar kigondoltam a válaszokat, mert most egy hétig (igazoltan) hiányozni fogok a blogéletből.

Hamar előkaptam egy csomag üveggolyót is, ami immáron két kerek éve várt a kreatív holmik között, talán éppen erre az alkalomra. Na, akkor most elindítom őket a bloghírnév felé:)

a = ajándék - szeretek adni és adni (a PIF-eseket sem felejtettem ám el, sőt:)

á = álomfejtés - sokáig foglalkoztam vele, mostanra viszont már csak a könyveim maradtak meg

b = bazsalikom - sok és zöld és sok

c = Camino - egyszer talán én is

cs = családfa - évekig kutattam a sajátom, míg valahol a nagyon késő középkorban elakadtam

d = diófa - óriási egyed a szülői háznál

dz = Dzamilla - az egyetlen magyar utónév, ami dz-vel kezdődik

dzs = dzsessz - hát ezt sem írtam le még soha - és Louis Armstrong

e = earl gray - forrón, tejszínnel

é = éneklés - régen ment, aztán meg a hangom tropára.. remélem lesz még merszem megpróbálni

f = fotó, fotózás, fényképezőgép

g = genealogy - ez még mindig családfakutatás

gy = én írhattam először tollal elsőosztályban, de aztán jött egy "ggy" és kereshettem is újra elő a ceruzám

h = hastánc - már próbáltam, csak újrakezdeni nehééééz

i = idegenlégió és Rejtő Jenő összes

í = Írország - az egyik álomcélpont

j = Jóbarátok - nálunk éppen ez megy

k = kávé - egyre koffeinmentesebb mostanában, tejhabbal, tejszínhabbal, cukor nélkül

l = logikai játékok - 4 éves koromban kezdtem

ly = ly-j - remélem még sosem kevertem össze

m = Málta és a Fontanella Tea Garden (és életem legjobb csokitortája, forró teával:)

n = nap - én is napelemes vagyok

ny = nyuszi - ha nem rágnák le a tapétát már lehet itt lakna egy velünk:)

o = oliva: bogyó, olaj, zöld

ó = óramű pontos vagyok

ö = önéletrajz - mostanában szétküldtem párat pár nyelven

ő = Őszi éjjel izzik a galagonya...

p = paradicsomlevél - megőrülök az illatáért, nagy bánatom, hogy mérgező

q = Quentin Tarantinó (Négy szoba, Jackie Brown, Kill Bill-ek)

r = ránc - a nevetők már gyülekeznek

s = só - ismeritek a királylányos mesét - nélkülözhetetlen

sz = szerelmes - voltam, vagyok és remélem leszek is:)

t = tangó - itt még csiszolódnunk kell

ty = tycoon - ide nekem mindet

u = utazunkutazunkutazunk - most már remélem összejön

ú = úttörő - volt egyenruhám is meg minden, érdekes, de a nyakkendőt szerettem is

ü = ügyeskedés - minden, ami kreatív - mostanában sajnos nagyon kevésszer

ű = űr és űrfotó - végtelen és végtelenül gyönyörű

v = víz a csapból - főleg otthon, ahol szinte édes

w = wii - sport és fit - szobasportoló vagyok

x+y = A Férfi

z = zöld - lehet öregszem, de egyre jobban vonzódunk egymáshoz

zs = zsidóság - furcsán érdekes téma nekem (Csak meg kell nézni a könyvlistámat)

Mint hasonló témában blogolókat, felkérném szépen Dulminát (ha már annyit emlegetem), Reformnasit és Cukroskatát. (A visszajelzésekre még várok, hátha más megelőzött:)

Psszt.. a mester alkot:)

2008-07-11T16:34:00.009+02:00

Leírtam a címet, aztán megnéztem még egyszer a digitális hőmérőnket (28 fok a nappaliban), és megállapítottam újfent, hogy nem vagyok teljesen normális. Hogy miért is, azt természetesen alább kifejtem:)

Holnap, mint évek óta szokás, összejön a család egy része, hogy egy hétig egymás agyára menjünk (vagy nemis?:), még pedig lehetőleg vízparton. Előző évben még egészen jól ment a dolog élelmezési része, hiszen pár dolgot összepakoltunk, a többit meg megvettük helyben, aztán, ha volt kedvünk (érdekes, de szerintem legtöbbször nekem volt) főzni, akkor összedobtunk valamit.

Namármost, természetesen a problémák nem itt kezdődnek, hanem már az odaúton. Mert ugye, reggel indulunk időben, hol is lehetne máshol enni, mint a kocsiban. És persze mit eszik az ember (általában) ilyenkor? Szendvicset. És akkor hogyan is mondhatnám, hogy nem köszönöm, én azt ugyan nem eszem meg. Igaz tavaly, meg előtte megettem, meg tudom is, hogy finom, meg te csináltad, de akkor sem. (Anyukákkal, nagymamákkal különösen nehéz ilyen beszélgetésekbe bonyolódni.)

Szóval akkor ide alaposabban is illene felkészülni. Ha viszünk magunkkal, akkor van mit felmutatni (és megenni), ráadásul lehet is az egészséges életmód mellett kampányolni (egy évben egyszer mindenki bírja ki a cukor káros hatásairól tartott kiselőadásomat). Amúgy is, egy-két szendvics nem ördöngősség, és az, hogy odakint 30 fok felé-fölé jár a hőmérséklet, az egy igazi péklelkületű emberkét nem hat meg.

Így aztán reggel bekevertem egyből két (ugye, a "kampányolás"...) Dagasztás nélküli kenyeret, nyári módon (egyik 1/3 rozsliszt-2/3 tönkölyliszt, másikban a rozsliszt a több). Ma 9 felé tettem ki őket az ablakba, és fél egykor már olyan állapotban volt mindkét tészta, hogy már izzíthattam is a sütőt.

Azonban persze nem hagyott nyugton a kisördög. Volt itthon egy kevés félkész Gyömbéres keksz (ezúton is elnézést kérek Dulminától, ha mostanában sokat csuklik:), szóval hamarjában megformáztam és bedobtam a belegedő edény mellé őket. (Arról persze ne beszéljünk, hogy 20 perc 250 fokon mit csinál a kis linzerkarikákkal... ugyanis ennyi időre felejtettem be őket. Maradjunk annyiba, hogy a fele még menthető volt, egy kis talpreszeléssel. Mármint sütitalp reszeléssel:)

Mire az edény megmelegedett már előkészítettem az inkább tönkölyös kenyeret, és már zuttyantottam is bele. Aztán amig sült, az addigra kellemesen felmelegedett konyhában nekiláttam mosogatni, mert ugye nem hagyja ott az ember a koszos edényt, pláne nem napokra.
(Erről mindig az jut eszembe, hogy amikor nyaraltunk/táboroztunk gyerekkorunkban anyukám mindig gyönyörűen kitakarította a lakást, sőt gyakran ilyenkor meszeltek ki egy-két helyiséget is. Így aztán amikor hazamentünk mindig rend volt és tisztaság. És hűvös is, mivel egy száz éves parasztházról van szó.)

Szóval mosogattam a hőben, és még az első fél óra le sem telt, amikor újabb (mondjuk ki) hülye gondolat szállt meg: no, de ezeket a szép kenyereket inkább egészben el kellene vinnünk, és majd közösen megszegni. Az útra talán jobb lenne valami zsemleféle.

Sebaj, van még másfél órám - gondoltam - ami éppen elég... egy Másfél órás bucira!! Úgyhogy elhajítottam a gumikesztyűt, és az éppen elmosott, előzőleg kenyértésztához használt, tálamban nekiláttam összedolgozni egy fél adag bucitésztát, amit természetesen szintén egy szép napos ablakban parkoltattam le.

Nem ragozom tovább: kevesebb mint 3 óra alatt megszületett: egy fél adag Gyömbéres keksz (a másik felét még siratom:), 2 DNK és egy fél adag Másfél órás buci. És persze el is mosogattam.

A hőmérőt a konyhába nem mertem átvinni, de ezután a mutatvány után a nappali 28 fokja kellemesen hővös. Szinte nosztalgikusan.

Dzsemdzsemdzsem

2008-07-10T14:27:00.004+02:00

A múltkori bemelegítést természetesen követnie kellett még néhány dzsemnek, így az elmúlt egy hétben 4!! féle finomsággal tölthettem meg a sajnos vészesen fogyó üvegeinket. A készletek végességét mutatja, hogy az utolsó néhányhoz a végsőkre tartogatott (vagy a végsőkig halogatott?:) műanyag tetős üvegekbe kellett töltenem. Természetesen mindegyiknél a tető alá került még egy réteg celofán is, nehogy bármi baja essen értékes tartalmuknak.

Múlt hétvége a ribizliké volt, 1-1 kiló piros és fekete ribizlit szereztem be a Hunyadi téri piacon (ugyanitt vettem a finom meggyet a múltkor). A szimultán gyümölcspucolásnál ezúttal a fele piros és az egész fekete az enyém lett, ámbár ez utóbbi, különösen nagyszemű lévén fele idő alatt készen lett.

Jó szokásomhoz híven, mivel imádjuk a gyümölcsdarabos dzsemeket (amiket persze, mint minden effélét, mi következetesen lekvárnak hívunk:), így aztán a fele gyümölcsöt összeturmixoltam, a másik felét egészbe tettem az edénybe (pirosat és feketét külön-külön).

Mindegyikhez egy csomag dzsemesítőt használtam (3:1), a piros ribizlihez kicsit több méz került (kóstolgatás alapján derült ki a mennyiség).

Ezen a héten a barackok következtek a sorba. Hogy semmi ne maradjon ki vettem sárgát, őszit és még nektarint is. Ez utóbbit a ház urának, aki nem egy barackimádó, de ezt még talán, ha nincs más, megeszi, szóval nem befőzési célzattal került a piacozós szatyromba:)

A sárgabarackokat kimagoztam, majd nyolcba vágtam (feleztem, aztán a feleket negyedeltem), nagyjából a 2/3-át összeturmixoltam, és mivel nekem borzalmasan sűrűnek tűnt, kevés vízet (kb. 1 dl) is öntöttem bele. Nagyjából 10 dkg lehetett a méz amit beleraktam (meg persze a dzsemesítő), utólag kicsit inkább savanykás, de durván barackos ízű.

Az fazék alján még egy aprócska üvegnyi maradt, amikor rámtört a múltkori csokis meggyes dzsem emléke, úgyhogy tördeltem bele 2-3 kocka keserű csokit, és csak utána kanalaztam az üvegbe.

Az őszibarackkal kapcsolatban felhívnám mindenki figyelmét: ha nem magvaváló, akkor a maggal tessék vigyázni, nekem csúnyán megvágta a mag hegye az ujjam. (Kép nincs:)
Szóval kimagoztam, közben a héját is lehúzkodtam, aztán mivel jó puhának bizonyult, csak úgy kézzel szétnyomkodtam, így szép darabos maradt.

Életemben eddig egyszer ettem őszibarackos dzsemet. Az anyukám csinálta (persze cukorral), évekkel ezelőtt, és bár most meghalnék az édességétől, de isteni volt az a gyümölcsös íz. Ennek hatására viszont, bár a barack elég édes volt, némi méz még került bele, hogy ha csak halványan is, de hasonlítson arra a régi dzsemre:)

Ugyanúgy egy csomag dzsemesítő ment bele, forrás után 2-3 percig főztem még.

Mindegyikből 4-5 üvegnyi lett (természetesen kisebb üvegekkel tessék számolni:), ami jelenleg az egyik kamrapolc felé foglalja el (a lisztjeimnek kicsit összébb kellett húzódniuk). Mindegyik dzsemből van egy "próbaüveg", vagyis egy egészen kicsi üvegbe eltett adag, amit szükség esetén (dicsekvésnél, hogy mi milyen ügyesek vagyunk), elő lehet kapni, és lehet kóstoltatni. Elajándékozni?? Hát, nagyon kell szeressem, akinek adok egy üveggel:))

(eper, cseresznye, meggy, feketeribizli, ribizli, sárgabarack, őszibarack, csokis meggy (nem látszik) és csokis sárgabarack)

Fagyis időjárást jelentek

2008-07-10T13:18:00.007+02:00

Bár ezen a héten az ország egész területén hűvösebb időjárással kellett számolnunk, záporokkal, zivatarokkal, azonban péntektől nappali felmelegedés várható, olykor akár 35 fokos értékekkel!

A hétvége kiválóan alkalmas lesz a strandolásra és!! nagymennyiségű fagyi készítésére, és különösen gyors elfogyasztására. Annál is inkább, mert hétfőtől újabb felhősödés, elszórtan zápor, zivatar várható, és hét közepén várható újabb felmelegedésig a hétvégén elkészített fagyi akár már állott is lehet, így a gyors elfogyasztás különösen ajánlható.

A 35 fokos érték elérésével különösen ajánlott jeges-gyümölcsös finomságok bevitele szervezetünkbe, mivel hatékonyan véd a hőguta ellen is! Ebben az esetben dupla (tripla) adagok fogyasztása még fogyókúrázóknak is ajánlott, hiszen a tejféleségek, csokik és egyéb adalékok elhagyásával a finomságok kalóriaértéke alaposan lecsökken.

Ananászos egreses gyümölcsfagyi

1 közepes ananász
2 marék egres
(a gyümölcs édességétől függően 1-2 evőkanál méz)

A megtisztított gyümölcsöket turmixba tesszük a mézzel együtt (aki nem szereti a magokat, az az egrest át is paszírozhatja), majd krémesre kevertetjük. Jégkrémformában, műanyag dobozban olykor megkeverve fagyasztjuk. Természetesen fagyigép tulajdonosok is elkészíthetik:) Nekem kb. 6 adag lett. Kép nincs:)

Sárgadinnyés gyümölcsfagyi

fél sárgadinnye
fél lime leve
(ha nem elég édes a dinnye akkor 1 evőkanál méz)

A gyümölcsöt, a lime levével, és esetleg kevés mézzel összeturmixoljuk, fél óránként megkeverve fagyasztjuk. Akinek nincs fagyigépe, annak érdemes fogyasztás előtt kicsivel kivenni, hogy ne törjön bele a foga (vagy a kanál:)

Sárgadinnyés-fahéjas jégkása

fél sárgadinnye
kevés fahéj
1 evőkanál méz

Mivel nekem a sárgadinnyéhez a egyértelműen a gyümölcshús puhasága társul, ezért a fagyi változat nem igazán jött be. Ugyanúgy elkészítettem, mint a többit, azonban állt pár napig a fagyasztóba, mire ráébredtem, hogy jégkásának viszont nem lenne rossz.

A keményre fagyott gyümölcsfagyit kb. 20 percre kivettem a fagyasztóból. Amikor már kezdett oldadozni fogtam egy pohárnyit, kanállal átkevertem, majd még kevés ásványvízzel is felöntöttem. Szívószállal tökéletesen fogyasztható volt, és a fahéj egy kis pluszt jelentett a dinnye íze mellett.

Fagyihegyek

2008-07-03T22:32:00.007+02:00

30 fok felett egyszerűen kötelező minden nap valami jeges finomságot ennünk. Ha pedig a ventilátort már a legmagasabb fokozaton is alig lehet érezni, és már a tejszínes, de még tejes fagyik is túl töménynek tűnnek, akkor legfeljebb háromféle dolog kerülhet bele: gyümölcs, méz és esetleg víz.

Ennek jegyében a múlt héten még nekiláttam egy jó kis vanília fagyinak, de ezen a héten már a jégkása volt az úr.

A számunkra tökéletes vaníliafagyit chilii & csoki levendulás mézfagylaltja alapján készítettem - levendula nélkül, viszont a Máltán szerzett gránátalmalikőrrel megbolondítva.

Vaníliafagyi

- 3 ek tiszta méz
- 2 tojás sárgája
- 1 tk keményítő
- 200 ml tej
- 250 ml tejszín
- fél rúd vanília
- 2 ek gránátalmalikőr

A mézet, tojássárgákat és a keményítőt egy kevés tejjel kikeverjük. A többi tejet felforraljuk, majd a lassan beleöntjük a tojásos keveréket is, és addig melegítjük, míg elkezd sűrűsödni (csökkentettem a keményítőt, úgyhogy éppen csak sűrűsödik). Ha levettük belekeverjük még a gránátalmalikőrt is.

Hagyjuk hűlni (az eredeti ötlet szerint hideg vízbe állítva a lábast), közben olykor megkevergetve.

A felvert tejszínből először egy keveset gyors mozdulatokkal belekeverünk, majd a többit óvatos mozdulatokkal hozzákeverjük, hogy ne törjük össze.
Az egészet dobozba töltjük és fél-egy óránként megkeverjük. Jó állagú, finoman vaníliás fagyi lesz belőle.

Citrusos jégkása

1. változat:

- 3 mandarin
- 1 lime
- 1 citrom
- 3 ek méz

A citrusokat kifacsarjuk, majd a mézzel összekeverjük. Fagyasztóba tesszük, majd fél-egy óránként megkeverjük. Két adag egészen savanykás jégkása lett belőle. Olyan gyorsan elfogyott, hogy nem tudtam lefotózni.

2. változat

- 3 nagy narancs
- 1 lime

Ugyanúgy készítjük, mint az előzőt, nagyjából 4 adag lesz. A sok narancs miatt kevésbé savanyú, de nagyon friss és finom.

Fakecake, avagy víziók 30 fok felett

2008-07-01T20:41:00.008+02:00

Tavaly egyszer rámtört valami, amitől végigböngésztem a fél internetet, a tökéletes cheesecake után kutatva. Aztán az isteni finom sütit pici szeletekben eszegettük, hogy minél tovább tartson, és így majd öt napig tartózkodott a hűtőnkben, mielőtt végleg elhagyott minket:)

Pár nappal ezelőtt aztán, valószínű az intenzív hő hatására, megint vizionálni kezdtemt, majd rövid egy hetes küzdelmet követően úgy döntöttem, hogy 30 fok felett nem sütök, még akkor sem, ha cheesecake-ről van szó!

De persze csak nem hagyott nyugodni a dolog. Úgyhogy kénytelen voltam valamit kitalálni. Nevezhetnénk akár fakecake-nek is szegényt, ha már mindenképpen angolszász nevet kívánunk neki adni, mert azért hasonlít, meg minden. Kivéve, hogy összesen 10 percet tartózkodott a sütőben...

Hozzávalók:

1. réteg:

20 dkg cukormentes linzer vagy bármilyen keksz
10 dkg vaj

A kekszet szétmorzsoljuk, vagy megdaráljuk, a vajjal viszonylag homogén masszává keverjük, majd egy kisebb tortaforma aljába gyömöszöljük, és nagyjából 10 percig, közepes lángon sütjük, majd hűlni hagyjuk.
Nekem ennyi idő alatt egy árnyalattal sötétebb lett az eredeti színénél.

2. réteg:

50 dkg túró
2 dl tejföl
4 evőkanál méz
fél citrom leve, reszelt héja
negyed rúd vanília
(fél csomag zselatin fix)

A túrót alaposan kikeverjük (én mondjuk Plus-os túrót használtam, az már magában is szinte krém), hozzáteszünk egy kevés mézet, fél citrom levét, és a lereszelt héját, és a negyed rúd vaníliából kikapart magokat, illetve a tejfölt (tejszín helyett, hogy még könnyebb legyen az egész).

Hogy még jobb állagot érjünk el, egy fél csomag zselatin fix is kerülhet bele, amit direkt hideg használatra találtak ki. Ha ilyet is teszünk bele, akkor habverővel pár percig verjük, hogy a zselatin apró szemcséi megduzzadjanak.
A túrós krémet elegyengetjük a kekszes rétegen.

3. réteg:

két nagy marék gyümölcs (ebben az esetben fekete és piros ribizli, meggy és fekete faeper)
1 teáskanál méz
8 g zselatin
1 dl víz

A gyümölcsöt összekeverjük a mézzel, vízzel, majd belekeverjük a zselatint is. Kicsit olyanná válik az egész, mintha egy fura lekvárt akarnánk főzni, de azért ne keseredjünk el:) Hagyjuk, hogy forrni kezdjen, majd olykor megkeverve hagyjuk, hogy hűlni kezdjen. Én nem vártam meg, hogy langyos legyen, és még melegen, azonban lassan, kis adagokban ráöntöttem a túrós rétegre.
Persze hűtőben csak akkor kerüljön, amikor már kihűlt.

A képeket elnézegetve a zselés réteg kicsit soknak tűnhet, de mivel jó sok gyümölcs és nem túl sok zselatin került bele, így nem lett olyan rugós rémség, amit néha cukrászdákban kapni. Ráadásul a savanykás gyümölcsök tökéletesen koronázzák a krémes túrót, és az édes kekszet.

Mit mondhatnék: könnyű, hideg és nagyon-nagyon finom:)

Ha valaki még ezek után is a nagy Ő-re vágykozna, van itt pár jó recept. Az enyémet majd 20 fok környékén olvashatjátok:)

Véletlen vega ebéd

2008-06-23T14:01:00.003+02:00

Sajnos ebből a fogásból nem lett igazi alliteráció, mert, hogy ebédre készült. De azért nagyon finom volt.

Kivételesen nem csak a lustaság az oka, hanem nyelvvizsgára tanulva egyszerűen elmaradt a következő heti menütervezés, és ennek még az előző hét is az áldozatául esett. Így aztán, amikor körbenéztem, hogy biztos van még egy csirkemell a fagyasztóban, hát alaposan tévedtem. Viszont volt itthon egy fél kiló zöldspárga, ugyanennyi brokkoli, és a véletlenség kedvéért, ugyanennyi újkrumpli.

A brokkolit apró rózsákra szedtem, a spárga alsó részét levagdostam, majd a maradékot kb. 2-3 centis darabokra vágtam. A zöldeket felforraltam, majd leszűrtem. Egy serpenyőben szotyit, szezámmagot, és a még zöldebb érzés kedvéért tökmagot pirítottam egy teáskanálnyi olivaolajon, erre rádobtam az enyhén megpárolt zöldségeket, majd nagy lángon összepirítottam. A végén egy-két kanál tejföllel összekevertem, picit sóztam, összeforraltam, egy külön tálra öntöttem.

A minikrumplikat, kefével alaposan átdörzsöltem, majd félbe, negyedbe vágtam. Ugyanabban a serpenyőben nagyjából egy teáskanálnyi olivára egy teáskanálnyi tört színesborsot dobtam, rövid ideig forró tűzön pirítottam, majd a krumplival összeforgattam. Jó párszor megkevertem, hogy biztosan minden oldala átpárolódjön, majd még hagytam, hogy kicsit megpiruljon, majd a zöldek mellé pakoltam őket.

Aztán úgy döntöttem, hogy ez így nem lesz elég, és előkaptam egy csomag szójagranulátumot. Ebből 10 dekát nála kicsit több vízzel feltöntöttem és kevés tartósító- és sómentes vegetával, fokhagyma granulátummal és kevés sóval, borssal összekevertem.
Amikor a keverék megszívta magát, alaposan kinyomkodtam, két tojást ütöttem bele, és mivel kicst hígnak találtam, ezért a házi kenyerekből készült zsemlemorzsámból is tettem bele 2-3 evőkanálnyit, végül apró gombócokká gyúrtam.

A harmadszor is felhasznált serpenyőbe egy picivel több olivát tettem (2-3 teáskanálnyit), majd a gombóckákat kicsit laposra nyomkodva, mindkét oldalát pirosra-barnára (nálunk ez utóbbi a jobb) sütöttem.

Mivel még ekkor is volt bennem energia, ezért 2 deci tejfölt 2 evőkanálnyi mustárral és egy kis fej, apróra vágott hagymára összekevertem, Ebbe lehetett mártogatni a szójafasírtokat, és a krumplikat.

Az egész főzés nagyjából egy óra alatt megvolt.

Dzsemek mézzel (és olykor csokival)

2008-06-23T12:52:00.006+02:00

Még az előző héten felszabadultam végre (egy kis időre) az állandó tanulás alól, és elindultam portyázni a piacra, hogy ott megdöbbenve vegyem tudomásul, hogy egy, azaz egyetlen egy, standon lehet már csak epret kapni.
Ennek örömére vettem egy keveset, az akkor már vállamat húzó meggy és cseresznye mellé.

A nappali padlóján ücsörögve, a szimultán cseresznye és meggy magozás közben megtekintettük Joel Coen nagyszerű filmjét, Ó, testvér, merre visz az utad? címmel, így kétféle igazsággal is szembesülnöm kellett: a film nagyon jó (a zenéje pláne!!), és míg meggymagozó párom kezét alig fogta meg a gyümölcs, nekem közel egy hétig barnás volt a kezem a cseresznyétől. A fene sem érti ezt.

Mivel kamaszkorom óta nem főztem be, vagy max. egy-két üveggel, ezért úgy döntöttem akárki akármit mond, én most adalékanyagokat fogok bevinni a dzsembe. Úgyhogy körbenéztem a boltokban lelhető dzsemesítő-zselésítő anyagok után, és végül vettem is, bár, hogy milyet, azt tutira elfelejtettem (vagy, ha végsem, akkor sem fizet senki sem a reklámért..:)

Epres dzsem

1,5 kiló tisztított eper (a kicsit nagyobbak félbe, negyedbe vágva)
1 tasak 3:1 dzsemesítő
20 dkg méz

Cseresznyés dzsem

1,5 kiló magozott cseresznye
1 tasak 3:1 dzsemesítő
20 dkg méz
egy rúd vaníliából a magok

A dzsemesítő utasításai szerint jártam el, a gyümölcs 2/3-át összeturmixoltam, a többi félbeszedve került bele (a meggynél szintén).

Meggyes dzsem (folyósabb)

2 kiló meggy
2 tasak 2:1 dzsemesítő
30 dkg méz

Csokis meggyes dzsem

A meggyes dzsem kimerése közben tudatosult, hogy van itthon (mint mindig) egy tábla jó minőségű keserűcsoki, úgyhogy egy kb. két deciliternyi dzsembe beletördeltem 30 dkg csokit, addig kevertem, amíg fel nem olvadt, majd ugyanúgy üvegbe töltöttem, mint a többit.

Minden dzsemet, az üvegbe töltés és tető rászorítása után, 20-30 percre fejreállítottam, és mivel teljesen tutira akartam menni, ezért bizony dunsztban hűlt ki valamennyi, ha kell, ha nem:)

Másnap, kis keresgélés követően mindet felcímkéztem. (Külsőre a meggyet a cseresznyétől csak az állaga különbözteti meg)

A befőttek hézi cimkézéséről itt olvashattok hosszasabban.

Bloghasadás

2008-06-18T14:01:00.004+02:00

Ezúttal tudatom minden kedves érdeklődővel, hogy elharmadoltam a blogot, egyrészt az átláthatóság/tematikusság kedvéért, másrészt, mert sajnos hiába legfőbb témám a főzés-sütés, sajnos nem fértem bele a gasztro kategóriába.

Ezentúl minden gasztro-féle iromány a mithrile.blogspot.com-ra kerül, a könyvekről szólók a bookish-me.blogspot.com, az organizing témájúak pedig az organizing-me.blogspot.com oldalakon (ez utóbbira mindenki figyelmét felhívnám, mert pár év, és Magyarországon is nagy divat lesz:).

A könnyebb elérhetőség kedvéért, mindegyik oldal jobb szélén a kis képekre kattintva is át lehet jutni egyikről a másikra.

Viszont most már elmondhatom, hogy 3 blog büszke tulajdonosa vagyok:))

Meggyes-csokis-mazsolás süti

2008-06-17T22:53:00.004+02:00

A kefíres meggyeslepény receptje 1997 óta szerepel az én kis szakácskönyvemben. Tudjátok, abban, amibe az ember a kedvenc receptjeit írogatja. Láttam én már nagyon sok felé a neten, viszont az eredetit, a szomszédunktól kölcsönkért szakácskönyvből másoltam ki (ha jól emlékszem a címe Nagymama szakácskönyve volt), szóval mindenki onnan követi el a plágiumot, ha azt állítja saját recept:)

Az eredeti receptet a várakozások ellenére sem írom le, annál inkább az általam megbonyolított változatát. A kefírből most joghurt lett, a lisztből teljes kiőrlésű + zabpehely, a cukrot mézre cseréltem. Mindezekért cserébe bőségeset pakoltam belevalókat.

- 1 pohár jogurt
- 1 tojás
- 1 pohár teljes kiőrlésű liszt
- 1 pohár apró szemű zabpehely
- 1/2 pohár méz
- fél sütőpor
- belevalók (ezúttal keserű csoki, meggy és mazsola - azt hiszem ezúttal elvetettem a sulykot:)

Ez nagyjából fele az eredeti receptben szereplő mennyiségnek, úgyhogy egy hosszúkás formában sütöttem kb. 35 percig (a vége felé óvatosan megnyomjuk a tetejét, ha nem nyomodik be, akkor biztosan jó).

A meggy savanykás ízéhez tökéletesen illett az olvadozó csoki (ami másnap, némi hűtőben ácsorgás után már inkább roppant), a mazsola meg csak úgy elvolt benne, tulajdonképpen el is hagyhattam volna, de ha már benne volt örültem neki:)

Nem süti és nem kenyér

2008-06-17T20:24:00.001+02:00

Nézegettem, hogy milyen receptek vannak a blogban, és rájöttem, hogy bizony-bizony túlnyomó részben kenyérfélék vagy desszertfélék találhatóak nálam.

Ez persze azért van, mert egy szendvicset, vagy egy egyszerű fogást 1. nem biztos, hogy posztolnék, 2. előbb megeszünk annál, hogy le tudnám fényképezni.

Ennek vetek most véget, és megmutatom mit ettünk mostanság.

Mindent bele saláta - öntet nélkül

- bármilyen otthon található zöldség (ezúttal jégsaláta, paradicsom, hagyma, uborka, fekete oliva)
- friss vagy szárított zöldfűszer (most szárított kapor)
- extra szűz oliva (ízlés szerint, egy-két evőkanálnyi)
- egy csipet só (jobban összeérnek tőle az ízek, de persze nem muszáj)

Összevágjuk a zöldféléket, olivaolajjal meglocsoljuk, esetleg egy csipet sót is teszünk hozzá. Ha evés előtt egy ideig hűtőben érleljük csak finomabb lesz.

Fokhagymás sült csirkemell

Ezt még az anyukámtól tanultam, ő disznóból csinálja, amennyire emlékszem karajból.

- kicsontozott csirkemell (vagy akár disznó, ha jól esik)
- fokhagyma (minél több, annál jobb) felszeletelve
- só (amennyit ízlés szerint rászórnánk pár szelet húsra)
- kevés oliva
- kevés víz

A húst vékony szeletekre vágjuk, kicsit megsózzuk. Serpenyőben, kevés oliván, a fokhagymaszeletkékkel együtt, a külseje fehéredéséig pároljuk, majd egy kevés vizet aláöntve pároljuk. Mi nagyon szeretjük, ha odapirul, és a fokhagyma miatt (azt hiszem) hajlamos is erre, úgyhogy mindkét oldalon hagyjuk megpirulni. És kész.

Bundás hagymakarika

Bizony nagy az én vétkem, mert megkóstoltam az egyik szemétkaja-lánc hagymakarikáját, és ízlett. De aztán utánaolvastam, vajon mi is lehet benne, és úgy döntöttem, hogy gyártok én magunknak olyat, amiben tudom mi van, és ami talán még egészséges is.

- egy nagy hagyma
- 2 tojás
- kb. két maréknyi teljes kiőrlésű liszt
- csipet só

A hagymát fél-egy centis szeletekre vágjuk, majd karikákra szedjük. Az apróbb részeket felhasználhatjuk más ételbe, vagy a hozzám hasonlók megehetik szeletelés közben.
A tojásból, lisztből a sóval sűrű masszát keverünk, amiben a hagymakarikákat megforgatjuk, hogy akár csak nagyjából befedje, aztán forró olajban kisütjük.

Fekete olivás focaccia

2008-06-17T15:25:00.007+02:00

Nemrég elbeszélgettünk az emberek olvasási szokásairól, és arról, hogy talán még a mi életünkben fel fogják számolni a hagyományos értelemben vett könyvtárakat. Hamarjában ki is jelentettem, hogy arra az alkalomra már akár neki is állhatok spórolni, mert, ha a könyveket kiárusítják, én tuti ott leszek, hogy megmentsem, amennyit csak lehet.

Ennek ellenére mostanában többször is észrevettem, és kijelentettem, hogy nem nagyon használok már szakácskönyvet. Nem mintha sok lenne belőlük, de azok is leginkább csak ott porosodnak a polcon. Hogy miért van ez? Szerintem egyértelmű a válasz. Az internet fejlődésével, és azon belül a gasztro témájú oldalak növekedésével egyre inkább errefelé fordul a figyelmem, hiszen az egész olyan, mint egy interaktív szakácskönyv: nem csak a recept, és az elkövető véleménye, hanem mások kérdései, véleményei (esetleg ezen alapuló újabb bejegyzéseik) is megtekinthetők.

Ami tetszik esetleg, azt lementem magamnak, külön fájlba, a linkkel, és a véleményekkel együtt, így sokkal több információm marad meg, mintha egyszerűen belenéznék egy hagyományos szakácskönyvbe.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a hagyományos szakácskönyveket ki kellene hajítani. Sokszor visszatérek egy-egy régi recepthez, vagy kipróbálok valami újat, ami megtetszik a recept, vagy egy kép alapján.

Ezt a receptet viszont megint csak a neten leltem, és Cookingstar jóvoltából bevonult a kedvenceim közé. A receptbe talán egy picivel több krumpli került, a cukrot pedig nagyvonalúan elhagytam. Ezen első alkalommal fekete oliva szemeket nyomkodtam bele (mag nélkülit...:), a mini paradicsomok helyett, de következőnek azt is ki fogom próbálni. (De csak az zöld oliva után, amit direkt ezért vettem:)

A recept nálam:

- 2 közepes krumpli
- 2 csésze liszt
- 1 teáskanál szárított élesztő
- 1 lapos teáskanál só
- 2/3 csésze langyos víz
- 3 evőkanál extra szűz olivaolaj
- 15 dkg mag nélküli fekete olivabogyó, egészben
- morzsolt oregánó, só a szóráshoz

Az elkészítésről Cookingstarnál olvashattok, itt mindent betartottam.

PIF - Pay It Forward - Fizetek még egy kört:)

2008-06-11T23:05:00.008+02:00

Hahó, Mindenki:)

Merci jóvoltából, aki kedvesen megengedte, hogy nála is jelentkezzek a Játékra, további három ember jelentkezését várom nagy szeretettel. Az előbbieken okulva, természetesen olyan is jelentkezhet, aki másnál már szerepelt:)

Valaha régen egy másik (blog-)galaxisban elindítottam (volna) én ezt a játékot, de az emberek csak nézték-nézték az oldalt, és nem jelentkeztek, talán mert nem hitték el, hogy valóban kapnak valamit, fogyasztói társadalmunk jelenlegi "értékeit" tekintve teljesen ingyen.

Ma viszont összefutottam ugyanezzel a játékkal Éva, alias fakanál oldalán és, eltekintve az előző kudarctól, lelkesen jelentkeztem is, hátha most majd sikerül.

A négy pontba szedett feltételeket bemásoltam alulra, és tényleg, komolyan, valóban és még egyszer tényleg: az első három jelentkező kap valamit tőlem:)

1. Csatlakozhat bárki, akinek van blogja.

2. Az első három kommentben jelentkező kézzel készített ajándékot kap tőlem.

3. Az ajándék az elkövetkező 365 nap valamelyikén fog érkezni.

4. Cserébe "előre kell fizetni", mégpedig úgy, hogy ezt a felhívást a jelentkezők is közzéteszik a saját blogjukban, vagyis őkmaguk is megajándékoznak három embert.

Akiket én megajándékozok (eddig):
kicsi vú
panka
mcdas

Meggyes clafoutis

2008-06-07T22:34:00.006+02:00

Végigböngésztem a villám sebességgel elterjedő clafoutis recepteket, majd nem tettem sokkal többet, mint, hogy a legszimpatikusabbat (a minimális liszt, ugye...) átalakítottam a mi ízlésünkre: cukor helyett méz, a fehér liszt helyett tönkölyliszt került bele, viszont a vaj mennyiségét sajnos nem csökkentettem, következőnek már kevesebbet fogok beletenni, mert a mi ki madárka gyomrunkra is figyelemmel kell lenni:))

Így nézne ki:

- fél kiló meggyből amennyi magozás után lesz:)
- 3 tojás
- 2,5 dl tej
- 5-6 dkg teljes kiőrlésű liszt
- 5-6 dkg méz
- 4-5 dkg vaj (ez már a csökkentett mennyiség)

Egy tortaformát kikentem, belepakoltam a meggyet, a többi anyag keverékét ráöntöttem, majd 180 fokon kb. 45 percet kellett volna sütnöm (sajnos tovább bent maradt, úgyhogy szépen megbarnult, ámbár ez az élvezeti értékén nem rontott:))

Szegény finomság nem lett túl fotogén, ráadásul esős nap lévén nem találtam elég természetes fényt a lakásban, úgyhogy a párkányon várta ki azt a nagyjából egy percet, amíg a nap méltóztatott előbújni a felhő takarók mögül.

A nagy keresgélés közben egy jó kis clafoutis-kincsesbányára leltem (konkrétan a Hay Hay it’s Donna Day 19. fordulójára), ahol jobbnál jobb változatok láthatóak.

Ricottás-banánkrémes torta

2008-06-02T21:58:00.004+02:00

Az előző ricottás élményemen felbuzdulva a hétvégén újra nekiláttam egy ricottás tortának. Ezúttal banánnal.
Hogy miért is banánnal, amikor itt a nyári gyümölcsök özöne? Erre igen egyszerű okaim vannak: egyrészt nálam hőség=turmix, és a banánturmix ezek között is dobogós helyen áll, másrészt, most, hogy a haza gyümölcsöket is aranyárban mérik, a banán az utóbbi hetekben több helyen is 240-260-as áron került a szemem elé. Így aztán múlt héten telipakoltam vele a hűtőnk üres polcait.

Tészta:

- 4 tojás
- 3 evőkanál méz
- 4 evőkanál bio tönkölybúza fehér liszt
- késhegynyi sütőpor

A töltelék:

- 2 banán
- 25 dkg ricotta
- 1 dl tejszín
- 1 ek. méz
- fél lime reszelt héja + leve

A piskótát a hagyományos módon készítjük el, és egy közepes tortaformában sütjük meg. A benne levő méz, és a forma mérete miatt ez egy viszonylag lapos kis piskóta lesz.

A töltelékhez a banánt összeturmixoljuk, vagy villával alaposan összetörjük, összekeverjük a ricottával és a mézzel. A tejszínt felverjük, majd óvatosan a ricottás krémhez keverjük.

A kettévágott piskótába a krém nagy részét beletöltjük, a maradékot kívülre kenjük, hűtőben tároljuk.

Igaz, hogy a torta egy kicsit laposka, cserébe viszont az egész hihetetlenül krémes lesz, ami nekem nagyon tetszett.

Igen, igen... azok ott villanyomok...:)

Lime ízű ananász sorbet

2008-06-02T21:19:00.004+02:00

Már az első meleg napok beköszönte óta fontolgatom, hogy milyen könnyű fagyit is csinálhatnék. Mert a csokis semifreddonk isteni, és úgy olvad az ember szájában, hogy az hihetetlen, de azért mégis kéne valami könnyű és nyárias.

Talán nem is kell mondjam, hogy mi imádunk mindenféle sorbet-t (ehhm, hogy kell ezt ragozni?:), és az előző években is kipróbáltunk jó néhány fajtát (boltit...). No, de mihez kezd az ember, ha nem kíván a sorbet-jéba (egyre jobb) cukrot?? Hát nekilát csinálni olyat, amilyet ilyen feltételek mellett képes.

Hozzávalók:

- 1 db szép és érett ananász
- 5 teáskanál méz
- 1 lime reszelt héja és leve
- esetleg kevés, ha túl sűrű lenne

Az egészet turmixgépbe borogatjuk, alaposan összepürésítjük, aztán a fagyasztóban, lakatok mögé, elhelyezzük. Fél óránként megkeverjük, aztán mikor már sorbet állagúra fagyott, igyekszünk a fotózás kedvéért egy kis adagot kiragadni párunk kezéből, aki nem igen engedi el a dobozt.

Mit is mondjak: a lime-nak nagyon erős íze van, ami nagyrészt elfedi az ananász ízét, de cserébe az egész végtelenül könnyű és friss. Szinte gyorsabban elfogyott, mint amennyi idő alatt leírtam az egészet:)))

Lila és mediterrán: gyümölcsleves

2008-05-30T14:45:00.010+02:00

Mostanában többször is felvetettem az ötletet, hogy főzök én gyümölcslevest, de jobbik felem azt mondta mindannyiszor, hogy inkább ne. A sokadik alkalommal megakadt a fülem azon, hogy mi az hogy "inkább ne", csak nincs valami gond az ééén gyümölcslevesemmel?
Hát, mint kiderült gond nincs vele, de nem igazán jön be neki. Viszont az ami a töröknél lehet venni már jóval közelebb áll a szívéhez:)

Nálunk a gyümölcsleves a hagyományos magyar módon készül: vízben megfőz, tejföllel/tejszínnel és liszttel jól besűrít, melegen vagy hidegen (elvetemült esetekben tejszínnel) fogyaszt. A csak meggyből vagy cseresznyéből készült változatot otthon így is hívtunk: sűrűmeggy, sűrűcseresznye.

Aztán kapok a fejemhez, hogy mekkora ész vagyok, hiszen igyekszem minden rántásból-habarásból kimaradni, de legalábbis nem a hagyományos módon megoldani az ételek sűrítését. Vajh miért is nézem el magamnak, hogy lisztet kívánok tenni a gyümölcslevesbe???

Így történt, hogy először felidéztem emlékeimben, milyen is a gyümölcsleves a töröknél, aztán nekiláttam egy új recept keresésének, végül pedig kikavartam azt a levest, amit ezentúl csinálni fogok: liszt és főzés nélkül.

Egy közepes tálba a következők kerültek:
25 dkg fagyasztott vegyes gyümölcs (málna, szeder, piros- és fekete ribizli)
egy nagy maroknyi fagyasztott meggy
egy nagy maroknyi eper négybe vágva
egy zöldalma meghámozva, apróra vágva
fél konzerv cukormentes ananász, apróra vágva + a levének a fele
(tudom, vétkeztem, de ezentúl csak és kizárólag friss ananászt teszek bele:)
kb. 1 deci tejszín
kb. fél liter tej
3 teáskanál méz

Az eperből pár szemet kanállal összenyomkodtam, hogy a leve gazdagabb legyen, majd felöntöttem az egészet kevés tejszínnel és tejjel, úgy, hogy jó sűrű legyen (mivel a gyümölcsök még olvadtak), aztán betettem a hűtőbe. Már egy óra múlva úgy éreztem, hogy kezd összeérni az íze, de másnap ebédre aztán már maga volt a tökély. Imádom.

Epres-ricottás torta

2008-05-28T15:35:00.007+02:00

Hétfő este ráébredtem, hogy nagyon jó kedvem van. Olyan nyáriasan jó. Meleg van, egy hete minden nap turmixokat gyártok és nyitva vannak az ablakok, amikor csak lehet. Ha van mikor ünnepelni, hát akkor most: sütök egy tortát!

Aztán kicsit reálisabban is átgondoltam a dolgot, miközben másnapi ebédünket gyártottam és arra jutottam, hogy elég lesz nekünk egy kicsinyke torta is.

Hát piskóta sem minden nap van nálunk, mert ha könnyű tészta, akkor már inkább bögrés-keverős. Úgyhogy elővettem a "horváthilonát" és megkerestem benne a vizespiskótát, majd az alapján gyártottam egy hagyományos piskótát két tojásból (tönköly fehérliszttel és gyümölcscukorral...).

Miközben legkisebb fémfülű lábasomban emelkedésnek indult a tészta, én vadászatra indultam.
A hűtőben egymáshoz gondolatébresztően közel ácsorgott egy tál eper meg egy doboz ricotta. A sors is egymásnak szánta őket.

Így aztán egy nagy maroknyi epret megmostam és félbe vagdaltam, majd mivel ez volt életem első ricottája tanulmányozni is kezdtem, hogy hogyan kellene vele bánni. Hát első kóstolásra kissé megijedtem a szinte semmilyen íztől, ne kevés méz és citromlé segítségével hamar kikevertem a krémet.

Miután a piskóta megsült, és kihűlt a rácson, kettévágtam, mindkét felét a krémmel megkentem, az egyikre sűrűn rápakoltam az epreket, majd a másik felet is ráborítottam. A maradék krémet a tetejére kentem, és még némi eperrel is díszítettem.
(Itt kénytelen vagyok félig-meddig elhallgatni, egy 5 eper feláldozásával járó kísérletet, ami arról szólt volna, hogy én rózsát fogok gyártani eperből. De nem adom fel, csak következőnek keményebb epreket fogok keresni:)

Az egész elfért egy kistányéron. Igaz nekem egyszerre egy nyolcad szelet elég volt, de másnap egy teljes negyedet benyomtam.

Ma vettem egy újabb adag ricottát, úgyhogy folyt. köv.

Csigás kenyér

2008-05-25T12:49:00.003+02:00

Először a Macikonyhán láttam ezt az érdekes tekert-vágott kenyeret, amiről aztán meg is feledkeztem, annak ellenére, hogy le is mentettem a receptet. Két napja a gaszto.blog-ot olvasgatva viszont Zsúrkenyérnél újra felfedeztem ezt a szépséget.

A kenyeres kosarunkban egyetlen túrós zsemle figyelt, ezért aztán nem vártam sokáig: azonnal nekiláttam. Már fél tizenkettő környékén jártunk, amikor a sütőből kivettem, és nem volt erőm a fotózáshoz, így megkíméltem másnap reggelig, amikor a fotózást követően hamarosan elkövettem a gyalázatot: letörtem belőle egy szép darabot, hogy befaljam.

Mára még egy kevés maradt belőle, és bár nagyon finom volt még mindig, tegnap kicsit frissebbnek éreztem. De nem kell félteni minket, mivel tegnap este fél tizenkettőkor (ugye, a megszokás) újabb darabot szedtem ki a sütőből, úgyhogy mára is megvan a mindennapi kenyerünk:)

Amúgy az illata és az íze is eléggé eltér az általam megszokott kenyerektől. Ráadásul akárhányszor a konyha felé megyek mindig ingerel, hogy csak egy falatnyi réteget letörjek. Szerintem mindenképpen érdemes kipróbálni.

A receptet teljesen a Maci által leírtak szerint csináltam, a lisztnél volt csak változás. A kovászt bio teljes kiőrlésű rozslisztből, a többit bio tönköly fehér lisztből csináltam.

Uborkával és piacról szerzett friss tehén-gomolyával.

Paprikás kumóka

2008-05-18T10:49:00.003+02:00

Múlt heti kelt tésztáim felidéztek bennem egy régi szép emléket, aminek nyomán úgy döntöttem, hogy ezen a hétvégén is tekercseket fogok gyártani. A legtöbbjük az előzőhöz hasonló kakaós csigácskává vált (pávává vált..), viszont a tészta egy részét kimenekítettem, és paprikás kumókát gyártottam belőle, emlékeim alapján úgy, ahogy nagyanyám csinálta gyerekkoromban (azt leszámítva, hogy itt-ott a modern időkhöz igazgattam).

A paprikás kumóka kizárólag a töltelékben tér el a hagyományosan megszokott verzóktól. Az általam amúgy ritkán használt fűszernövényt kevesen tennék bele édességbe, pedig megéri a kockázatot.

A kinyújtott tésztát megöntözzük pár evőkanál olajjal (vagy olvasztott vajjal, esetleg zsírral), annyira, hogy szétkenve vékony felületet képezzen rajta. Ezt megszórjuk édes őrölt pirospaprikával, úgy hogy mindenhova jusson (természetesen ízlés kérdése mennyire, de én nem fukarkodtam). Majd az egészet megöntözzük mézzel (esetleg gyümölcscukorral), úgy, hogy szintén mindenhova kerüljön. Ha mennyiségeket kéne mondani, akkor azt javaslom mindenből annyit tegyünk, amennyit egy kakaósra tennénk, csak a kakaót ezúttal paprikával helyettesítjük.

A kakaósakkal együtt sütöttem, a vége felé mézes tejjel meglocsoltam, hogy sokáig puha maradjon. Persze, ha még marad belőle.

A széle kicsit száraznak tűnik, és bár nem az, de ez volt a rész, ami nem támaszkodott semmihez:)

Kakaós kumóka és túrós batyu

2008-05-11T21:37:00.005+02:00

Még tizenéves koromban kaptam egy keményborítású füzetet az egyik nagynénémtől, ebbe kezdtem bemásolni azokat a recepteket, amelyeket már a család egyéb tagjai is nagy sikerrel készítettek, és amiket én is imádtam. Akkortájt került bele egy Darázsfészek recept is (sajnos már nem tudom kitől vagy honnan), ami annyira jól sikerül mindig, hogy tésztáját alapreceptnek használom mindenféle kelt tésztához.

Mivel a héten anyukám egy kiló házi túrót is becsempészett az otthonról hozott finomságok közé, ezért nem volt kérdéses, hogy valami túrós is lesz, így végül túrós batyu mellett döntöttem, azonban úgy gondoltam, ha már belekezdek akkor nem aprózom el, csinálok egy kevés kakaós tekercset, avagy ahogy nagymamától tanultam, kumókát is.

Kelt tészta

- 2-3 dkg méz (eredetileg 5 dkg cukor)
- 2 dkg élesztő
- 50 dkg liszt (jelen esetben 40 dkg tk. búza és 10 dkg tk. rozs)
- 3 tojás
- 6 dkg vaj
- 2 dl tej
- egy kis darab vanília

a kakaós kumókához:
- 5 dkg kakaó
- 10 dkg vaj
- kb. 6 dkg méz

a túrós batyuhoz:
- 30 dkg túró
- annyi méz, hogy édeskés legyen
- egy marék mazsola
- pár kanál tejföl, ha nagyon száraz a túró vagy búzadara, ha nagyon savós

Az élesztőt a tejben megkelesztjük, beleteszünk egy csipet sót, 2-3 dkg mézet, azután az összes hozzávalót összegyúrjuk, hogy jó rétestészta keménységű legyen. 1/2 órát kelesztjük, utána jó vékonyra kinyújtjuk.

Ebben az esetben én másfél adag tésztát gyúrtam, majd kettéosztottam.

A kumókához a tésztát jó vékonyra kinyújtjuk, és megkenjük 10 dkg vaj, 5 dkg kakaó és kb. 6 dkg méz (eredetileg 10 dkg cukor) keverékével megkenjük, összesodorjuk, 3 ujjnyi vastag szeletekre vágjuk. Kikent tepsibe 1-1 centis közökkel berakjuk. Addig hagyjuk kelni, míg összeérnek, aztán 170 fokon sütjük. 1,5 dl lanygos tejet egy evőkanál mézzel, egy kis darab vaníliával felfőzünk, majd, ha már picit pirulni kezd a tészta, akkor a tekercsek tetejére öntözzük, így nagyn finom puha marad.

A túrós buktához a tésztát kb. egy centi vastagra nyújtjuk, kb tenyérnyi négyzetekre vágjuk. A túrós keveréket arányosan elosztjuk rajtuk. A négyzetek sarkait középen összefogjuk, kicsit összeszorítjuk, és megcsavarjuk, a sarkok felé vezető nyílásokat pedig összenyomogatjuk. Kikent tepsibe 1-1,5 centis közökkel berakjuk. Addig hagyjuk kelni, míg összeérnek, így nem fog sütés közben kifolyni a töltelék. A tetejüket ugyanazzal a tejes-mézes-vaníliás keverékkel kenem meg, amit a tekercsekre is öntök.

Ha már sütés, akkor tényleg nem szórakoztam, ugyanazzal a lendülettel sütöttem egy adag dagasztás nélküli kenyeret is, amit ezúttal csak teljes kiőrlésű rozsliszttel készítettem. Aki jó megfigyelő, láthatja, hogy ott kuksol a batyuk mögött.

Semifreddo költemény

2008-05-11T20:04:00.005+02:00

Már a nemrégiben elkészített Nigella-féle Mézes semifreddo-t eszegetve tudtam, hogy ennek lesznek még következményei. Főleg, ha arra gondolunk, hogy aprócska fagyasztónkba nem fér be egy fagyigép. Mivel mostanság betegeskedtünk egy kicsit, ezért eddig a hétvégéig nem volt még időm a továbbfejlesztésekre. Most viszont alaposan behoztam magam, rögtön két félét is csináltam.

A receptet egy darabog majdnem betartottam, csak a méz mennyiségét csökkentettem le. Ez alapján ez így nézett ki:

- 3 dl tejszín
- 1 tojás
- 4 tojássárgája
- 50 gramm méz

A mézet, az egész tojást és a tojássárgákat gőz felett addig keverem, amíg vékony fehér hab nem jelenik meg a tetején, majd félreteszem, hogy kissé kihűljön. Közben a tejszínt kemény habbá verem.

Kétféle fagyit készítettem, a csokihoz egy tábla diabetikus keserűcsokit pár evőkanálnyi tejszínnel megolvasztottam. Az epreshez kb. 20 dkg epret megtisztítás után leturmixoltam.

A mézes-tojásos keveréket kétfelé osztottam, egyikbe a csokit, másikba az epret kevertem bele. A tejszínből egy pár kanálnyit adtam mindegyikhez, alaposan belekevertem, majd a többit már óvatos, nagy mozdulatokkal kevertem hozzá (igyekeztem igazságosan kétfelé osztani ezt is).

A keverékeket most egyszerűen egy kettéosztott műanyagedénybe öntöttem az egyszerűbb kezelhetőség végett, és a fagyasztóba dugtam. Úgy három óra múlva már ettünk belőle, bár az epresnek ekkor még nagyon puha volt a közepe.

Tapasztalat:

Az epret valószínűleg fel kell kicsit főzni mielőtt összekeverjük a mézes-tojásos keverékkel, mivel az állaga egy kicsit vizes lett. Ennek ellenére nagyon finom, az édessége éppen megfelelő. Talán a fagyidarabokat turmix-gépben is lehetne kicsit habosítani, de igazból pár perc állás után már pont jó az állaga.

A csokis... hát erre nincs megfelelő szó. Isteni és töményen csokis. Éppen olyan, mintha a kedvenc csokinkat kapnánk meg fagyi formában. Talán kicsit el is vetettem a sulykot a csoki mennyiségével, mert tényleg elég sűrű. Talán egy picivel több tejszínt még elviselne.

További próbálkozásaim a meleg növekedésével várhatóak:)

Az enyhe jégszerűség a csokis semifreddo oldalán a hirtelen hőmérséklet különbségnek köszönhető, de élvezeti értékéből semmit nem vont le. Annál is inkább, mert mire a fényképezést befejeztem, eltűnt:))

Árpával rakott karfiol

2008-05-04T22:53:00.002+02:00

Őrizgetek egy ideje egy csomag árpát itthon. Nem is tudom pontosan, hogy miért is vettem meg, bár gyanítom, hogy valamiféle egészségmegőrző szerepet szánhattam neki, de valahol megrekedt a terv:) Így aztán azzal kezdtem, hogy alaposan megvizsgáltam a lejárati dátumot (nagyanyáink kamrájában az ilyesmi hosszú-hosszú ideig elállt, dátum nélkül is, de ha már egyszer ráírják akkor megvizsgálom), majd megforgattam párszor, hogy lássam nem költözött-e bele valamiféle szárnyas jószág, amit nem kívánnánk megenni. Szerencsére minden irányból megerősítést kaptam: árpát fogunk enni.

Hozzávalók:

- 25 dkg árpa
- fél karfiol
- kb. egy maréknyi apróra vágott sonka
- egy kis doboz tejföl
- füstölt sajt
- só, bors, egyéb fűszer tetszés szerint

Először is alaposan beáztattam nagyjából 2-3-szor annyi vízben (ez bizony nálam majd egy napra sikeredett, de persze nem kell ennyi:). A jól kiázott árpát kevés sóval kis lángon nagyjából 20-25 percig főztem, majd fedővel lefedve állni hagytam, hogy a folyadékot felszívja. A karfiolt sós vízben forrás után 3-4 percig főztem, hogy éppen csak puhuljon egy kicsit.

A jénai edényem alját egy pici szalonnával kikentem, beleterítettem nagyjából egy ujjnyi rétegben az árpát. Erre apró kockákra vágott házisonkát szórtam, majd a karfioldarabokat is elosztottam rajta. A tejfölt sóval, borssal és kevés snidlinggel összekevertem, és az kanállal szétosztogattam. Az egész tetejére füstölt sajtot reszeltem. Nagyjából 20-25 percig vesztegelt a sütőben, míg a sajt aranysárgára pirult rajta.

DNK Summer Version

2008-05-01T20:40:00.005+02:00

A dagasztás nélküli kenyér, avagy leánykori nevén no-knead bread nyári verziója hozzávalókban szinte semmilyen változást nem jelent, viszont megspórolhatunk vele jó pár órányi időt.

Az eredeti receptet összesen két ponton módosítottam: a 1/4 teáskanál élesztő nagyjából 1/2 teáskanálnyi lett, illetve a 1,5 csésze víznek melegnek kell lennie.

A tészta pár perces összeállítása után a tálat a lehető leggondosabban lefóliázzuk, és egy olyan helyre állítjuk, ahol biztosan éri a nap 3-4 órán keresztül. Ha szerencsések vagyunk, akkor 5 óra után is süthező már. Az alábbi képeken egy éppen 5 órás példány látható. Levegős, könnyű és finom mint mindig:)

Mousse au chocolat reloaded

2008-04-22T14:41:00.010+02:00

Képrejtvényben soha nem voltam jó. Ennek is igen egyszerű a megoldása, gondolva minden sorstársamra:)

A szekrényben megbújó diabetikus keserűcsoki és négy kimaradt tojásfehérje láttán mi másra is gondolhatna az ember, mint a csokihabra. Amikor már a hűtőben pihentek a csokihabos csészék megnéztem mit is írtam előzőleg, és meglepődve láttam, hogy alaposan megváltoztattam a tojások arányát. Így hamarjában ideírom a legújabb verziót is:

- 100 g jó minőségű keserű csoki
- 1 tojás sárgája
- kb. fél dl. tejszín
- egy csipetnyi őrölt gyömbér/fahéj
- 5 tojás fehérje
- egy csipet só

A készítése ugyanúgy történik, a csokit és a tejszínt gőz felett megolvasztom, esetleg szórok bele egy csipet gyömbért/fahéjat. Kihűtöm, majd a tojássárgáját is belekeverem. A tojásfehérjét a csipet sóval kemény habbá verem. Először egy kevéssel hamar összekeverem a csokis masszát, majd könnyedén belekeverem a többi fehérjét is, úgy, hogy ne törjön össze.

Próbálom minimum 2 órát hűteni fogyasztás előtt:)

Tavaszias leves

2008-04-21T19:40:00.004+02:00

Ami a képen látható, az bizony tömör leves. Tömör, mert egy nagy adag zöldséget átlagos levesekhez képest túl kevés vízben főzök meg. A leves amúgy minden dietetikus álma lehetne, ugyanis főzése zsiradékot mellőzve történik.

Fogom a kívánt zöldeket (a képen látható esetben krumpli, borsó és újhagyma), megpucolom őket, aztán felöntöm annyi vízzel, hogy úgy nagyjából ellepje őket. Tengeri sóval megszórom, olykor egy kevés borssal is (ez a ritkább), aztán közepes lángon addig főzöm, míg minden megpuhul. Ekkor, ha van otthon valamilyen zöldfűszer (pl. itt petrezselyem), akkor azt aprítok bele. Ha sótlannak érzem (szintén elég gyakori - szerintem hatástalanítom a sót:))), akkor picit utánasózok.

A vége felé legfeljebb annyi elpárolgott vizet pótlok, ami ahhoz kell, hogy azért leve is legyen.

Ezt a levest szoktam oly módon variálni (azon kívül, hogy mindig éppen a kézreeső zöldségek kerülnek bele), hogy a zöldfűszer helyett sóban eltett tárkonyleveleket szórok bele, és a végefelé egy szép adag tejföllel/kefírrel/joghurttal is összeforralom.

A leves ötlete eredetileg a híres-hírhedt káposztalevesen (amit amúgy imádok) alapul, ennek megfelelően olykor pürésített paradicsommal is főzöm, ekkor némileg minestrone-szerű. Természetesen a neves ősnek megfelelően, ha éppen káposzta van otthon, akkor az is kerül bele. Természetesen műanyagféle levesjavítók nem kerülnek bele.

Édes-éhség 2.

2008-04-20T18:09:00.000+02:00

És akkor a további gyónnivaló (bár a kép nem a legjobb):

Jelentem ez nem egy szem eper tíz deka vajjal, hanem a Nigella Lawson által jó adag mézzel és pirított fenyőmaggal fogyasztott Honey Semifreddo (avagy Mézes semifreddo). Az elkészítése végtelenül egyszerű, fagyigépet nem igényel (sajna nem lesz idén fagyigépünk, mert teeny-weeny, aprócska fagyasztónkba egyszerűen nem fér bele...), és igazán finom is, viszont nagyon-nagyon édes. (Nekem.)

A recepten annyit változtattam, hogy úgy egy negyednyi vaníliarúdból kikapartam a magokat, és azt is hozzákevertem. A fent említett fagyasztó-válság miatt valószínűleg ez lesz tejszínes fagyijaink alapja egy komoly megkötéssel: a mézet muszáj a felére csökkenteni.

Ahogy a képen is látszik én eperrel fogyasztottam. A most kapható eprek alig-íze sokat segít a méz erőteljes édességén.

Édes-éhség 1.

2008-04-19T14:54:00.000+02:00

Mondhatnám, hogy hajjaj, meg ejnye, és így tovább. Igaz cukrot nem eszünk, de mostanában rohamosan nőtt az igényünk az édesre. Úgyhogy ide-oda beszúrok egy teljes kiőrléses, max mézes fincsiséget, hogy enyhüljön az éhségünk.

Hétvégén oda jutottam, hogy estefelé sütöttem meg azt a Szupergyors almás sütit, amit fűszerkertnél találtam. És ez alól még az sem ment fel, hogy valóban extragyors és alig-anyagigényes sütiről van szó. Miféle dolog este hétkor sütit sütni? Egészen felháborítom magam. Persze a 6 szeletke eltüntetéséből is kivettem a részem, úgyhogy van is miért szánnom-bánnom:)

A receptet általam elkövetett változata imigyen néz ki:

1 tojás
3/4 dl méz
1 dl teljes kiőrlésű liszt
1,5 alma
1 teáskanál fahéj
1 teáskanál méz
1,5 dkg hideg vaj
nagyon kevés vaj a forma kikenéséhez

A tojást, 3/4 dl mézet és1 dl lisztet összekevertem, folyós állagú valami lett belőle. Az előzőleg minimális vajjal kikent jénaiba beleöntöttem, elegyengettem. A megpucolt almát felszeletelve ráfektettem, majd rászórtam 1 teáskanál fahéjat és "meglocsoltam" kb. 1 teáskanál mézzel. A vajat nem reszeltem (mert elég hideg nem volt, a vajtartót meg nem akartam a fagyasztóba dugni), úgyhogy szabálytalan kis kockákat vágtam, és nagyjából elszórtam.

Mivel a sütő a jénaival együtt melegedett így kb. 25 percig sült. Ilyen lett:

Budapest meg én

2008-04-18T18:01:00.000+02:00

Ez történik, ha a fényképezőgépem meg én elindulunk felfedezni:)

Almás-mazsolás zabkása

2008-04-10T18:29:00.008+02:00

Első találkozásom a zabkásával mondhatni plátói volt, ugyanis egy regényben olvastam róla. Lehettem vagy tíz éves, amikor a kezembe került Charlotte Brontë Jane Eyre című könyve. Vagyis hát az én általam olvasottat a fordító nagy buzgón magyarosította és így A lowoodi árva címmel került a kezembe. Bár pontosan nem volt már a fejemben, de hamarjában idemásolom azt a két részletet, ami megragadta az én gyermeki gondolataimat.

"Minthogy már ájuldoztam az éhségtől, mohón lenyeltem egy-két kanálnyit az ételből, anélkül hogy az ízével törődtem volna. De ahogy első éhségem csillapult, ráeszméltem, hogy ami előttem van, valami undorító kotyvalék. Az odaégett zabkása majdnem olyan komisz, mint a rothadt krumpli: akármilyen éhes az ember, már a szagától is megundorodik. A kanalak lassan mozogtak, a lányok szájukba vették az ételt, és igyekeztek lenyelni. De legtöbben mindjárt abbahagyták a próbálkozást. A reggeli véget ért, és senki sem reggelizett. Az asztali imádságban megköszöntük azt, amit nem kaptunk, aztán megint zsoltárt énekeltünk, s az ebédlőből visszamentünk a tanterembe. Én az utolsók közt voltam, és az asztalok között elhaladva láttam, hogy az egyik tanítónő fölemel egy csajkát, és belekóstol az ételbe, aztán összenéz a többiekkel, látszik rajtuk, hogy egyet gondolnak, és a terebélyes meg is jegyezte suttogva:

- Undorító kotyvalék! Gyalázat!"
...

"- Hát jó, ha egyszer-kétszer előfordul, nem baj. Csak kérem, ne tűrje, hogy szokássá váljék. Aztán még valami volt, ami meglepett. Mikor a házvezetőnővel átnéztem a számadásokat, láttam, hogy az elmúlt két hét alatt a növendékek két ízben is kaptak sajtos kenyeret tízóraira. Hogyan lehetséges ez? Átnéztem a szabályokat: tízórairól sehol sem esik szó. Ki vezette be ezt az újítást? És milyen alapon?

- Ezért engem terhel a felelősség, uram - felelt Temple kisasszony. - A reggeli olyan rosszul sikerült, hogy ehetetlen volt, és nem akartam, hogy a növendékek ebédig koplaljanak.

- Kisasszony, engedelmet egy pillanatra. Ön jól tudja, hogy én ezeket a leányokat nem akarom kényelemre, fényűzésre nevelni. A növendékeket türelemre, kemény önmegtagadásra kell szoktatni. Ha olykor előfordul, hogy az étel nem eléggé ízletes, teszem fel, kissé nyers vagy túlfőtt, nem szabad a leányokat valami finomabb csemegével kárpótolni, mert ezzel csak a testüket kényeztetjük, és megfeledkezünk intézetünk rendeltetéséről. Az ilyen szórványos esetek jó alkalmat szolgáltatnak a lélek nevelésére. Ilyenkor arra kell ösztönözni őket, hogy lelkierejükről tegyenek tanúságot a testi nélkülözés közepette. A jó nevelő ilyenkor a régi keresztények szenvedéseire, a vértanúk gyötrelmeire hivatkozik, a mi Urunk tanításaira, hiszen Krisztus felszólította tanítványait, hogy vegyék vállukra keresztjüket, és kövessék őt; ő mondotta, hogy az ember nem csupán kenyérrel él, hanem Isten igéjével. Idézzük ilyenkor a Megváltó szavait: "Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek." Ó, asszonyom, ha ön az odaégett zabkása helyett sajtos kenyeret ad ezeknek a gyermekeknek, bűnös testüket táplálja, és nem gondol arra, hogy halhatatlan lelkük éhen marad!"

Talán Mr. Brocklehurst (a fentebb érdekes elveket valló jóember) idegesítő természete volt az, ami elindította bennem a kérdést, vajon milyen is lehet a zabkása, nem tudom már. Az viszont biztos, hogy közel tizenöt év telt el, mire elkészítettem az én saját zabkásámat, amit azóta is imádok, és hétvégenként elég gyakran el is készítek. Nem mintha hétközben nem lenne elég idő rá, mert kevesebb mint tíz perc alatt készen van, de én szeretek vele elücsörögni, próbálgatva, hogy minden kanálra kerüljön mindenből.

Igazából recept nincs is, mert az egyszerűsége egy tejbegrízével vetekszik.

2-3 deci tejet felmelegítek nem túl nagy tűzön, és én már ekkor beleteszek annyi zabpehelyhet, amivel kicsit összekavarva nem tűnik túl soknak a tej (na ezt találja ki valaki, hogy mennyi pontosan - mondjuk úgy, amennyit felvesz). Figyelek, azért, hogy ne kapjon oda, és párszor meg is keverem. Egy fél percig hagyom forrni, és már le is veszem.

Egy müzlis tálkába kanalazom a kívánt mennyiséget, és kedvemtől függően ráreszelek fél-egy almát, dobálok rá pár szem mazsolát, és, ha nagyon édesre vágyom, csorgatok rá egy evőkanálnyi mézet is. Megjegyzem, én minden nélkül is imádom.

Persze zablisztből, vízzel főzve és jól odaégetve lehet én is inkább a sajtos kenyérre vágynék...

Ha pedig valaki nem ismerné a regényt, akkor ide kattintva bele tud olvasni.